Skip to content

Saját szavaikkal – Atomic: Hate Transplant

2022 novemberében, a XIII. Full Of Anger Underground Metal Fesztiválon jelent meg az Atomic harmadik, Hate Transplant című lemeze a Metal Ör Die Recordsnál. A lemezen hallható dalokkal kapcsolatban osztotta meg velünk gondolatait Atomic Tomi.

„A láthatatlan vasfüggöny mögött még mindig állnak a falak, amiket mi építünk újra meg újra egymás köré…  A világ nem mindig olyan hely, amilyennek látni szeretnénk! De csak tőlünk függ, megtaláljuk-e benne a helyünket! Nagyon sok irányban indulhatunk el, és nagyon sokfelé mehetünk az életben! Ez a lemez tizenkét utat mutat be! De bárhogy is döntesz, az a te felelősséged!” 

Hell Inside
„A lemez legbrutálisabb és leghosszabb dala. Nem szerettünk volna valami nyugdíjas nótával indítani! Úgy érzem sikerült ezt elkerülni! A pokol belső bugyrában az élet dolgai annyira érintenek meg és fájnak, mint amennyire hagyod! Ahhoz nem kell nagy tudomány, hogy az ember megsértse, megbántsa a másikat. De ahhoz már igen, hogy megbocsátson, még akkor is, ha pokolba kívánja az ellenségét. Amikor a világ összes haragja csak arra vár, hogy viszonozza az érzést, amivel törleszthet, és a bosszú csak arra jó, hogy életben tartsa az embert. Akkor csak egy helyen találsz otthonra, ha már mindenkiben és mindenben csalódtál. Mert az élet az igazi édes pokol…” 

Digital Tumor
„Igazi thrash mészárlás! Apró darabokra vág épp úgy, mint nagyanyám aprítója! A Digitális rák egy tökéletes világ, ahol mindenki az lehet, aki akar az internet hálóján. Folyamatosan nő napról napra a világ tumora, amire mindannyian előfizetünk és tápláljuk a daganatot. A földgolyó hátán az ember az igazi rák. Kizsákmányoljuk, és közben ünnepeljük egymást.” 

Hate Transplant
„Az lemez méltó címadó dala – teper, teker, odaver! Teszi a dolgát, de rendesen… a Gyűlölet transzplantáció! Évezredek óta nyitva a Föld legmanipulatívabb, legbetegebb üzlete, az emberi agy, amiben minden mocskos dolog megtalálható, és semmi nem ment meg minket egymástól! A gyűlölet megosztja, felzabálja még a legjobb embert is, és előbb vagy utóbb átesik a transzplantáción! Itt nincs várólista, a valóság rögtön elvégezi a műtétet… Sürgősséggel, soron kívül! Ebben a boltban bármi kapható!” 

Paper Beast
„Talán a Forced Infuriated dalunknak a reinkarnációja egy kicsit tovább gondolt mai verzióban! Ez a Papír vadállat, azokról szól, akik visszaélnek a hatalmukkal, pozícióikkal. Vannak bizonyos emberek, embertípusok, akik ha háromszor születnek újjá, akkor is parasztok maradnak. Nekik állít méltó emléket ez a dal! Ha van papírod, bárki lehetsz, ha nincs papírod, senki sem vagy. A leghatalmasabb úr a papírkiállító. Jóindulatnak helye itt nincs. Valahogy mindig az a lényeg, hogy basszunk ki egymással. Ha a szart meglehetne enni, már mind elfogyott volna… Egy örökzöld a bürokráciáról.” 

My Justice
„Egy vérbeli koncertszám, épp úgy, mint a többi… Nagyon szeretjük játszani! Mindent tud, amit kell, az Én igazságomról. Nem figyelünk egymásra! Amíg nem a saját bőrödön tapasztalod a dolgok súlyát, addig senkit nem érdekel a másik baja! Az igazság teljesen szubjektív dolog, valójában nem létezik. Csak van az enyém, a tiéd, a miénk. A te gondod a te bajod! A te igazságod, a te harcod! Ez az egyik legnagyobb átbaszás az életben. A hazugság az igazság leghűbb társa, csak a hazugságnak jobb a PR-ja, ezért olyan népszerű az emberek körében. Ez a dal egy lecke, amit egy életen át tanulsz meg, vagy nem!” 

Devil Race
„Imádom! Imádjuk! A Dal! Egy ördögi verseny saját magaddal a céljaidért, az álmaidért! Vagy-e olyan szerencsés… ha már életedben nem is… de legalább halálodban te leszel a győztes?! Az ördögi színpad készen áll és csak arra vár, hogy felléphess és játssz rajta! Ha elég kitartó, alázatos és elszánt vagy. Találkozunk majd…” 

Metal Mentality
„Olyan ez nekünk, mint az újkori The Border c. dal a Slashing Victory lemezünkről! Kell ennél több?! Egy valódi történet a Metal mentalitásról! Egy elpusztíthatatlan, halhatatlan harcosról! Az igazi kitartásról, az akaratról, a hitről. Arról, amikor olyan régóta küzdesz valamiért, hogy te magad is megkérdőjelezed a létezését. Mert mindeközben olyan keménnyé és edzetté tettek a körülmények, hogy te magad lettél az a darab fém, amire oly soká vágytál. Közben észre sem vetted, hogy a hosszú évek alatt meg is kaptad, amit akartál, és úgy élsz, ahogy szeretnél, azt csinálod, amit mindig is akartál! Bármi is volt az ára…!!!” 

Future Killers
„Elég vasalós szám, kisimítja az ember ráncait, ha megfelelő hangerőn hallgatja! A Jövő gyilkolók, egy igazi Greenpeace-dal, a természet az emberiség védelmében. Addig, amíg kiírtjuk egymást, a jövőt, a reményt, nincs miről beszélni. Minden, ami szép és jó elporlad, eltűnik, velünk együtt idővel, ha nem változtatunk rajta! Mert mi vagyunk a jövőnk gyilkosai. Csak az ember képes kibaszni úgy egymással, ahogy senki más ezen a világon! Aki nem hiszi, járjon utána…” 

Soul Butcher Training
„Klasszikus atomtöltet, egy nagy adag iróniával és szarkazmussal fűszerezve. Csak neked szól a Lélekhentes edzés. Mindennap beletaposunk, belerúgunk egymás lelkébe! Valójában olyanok vagyunk, mint egy hentes, aki nap, mint nap végzi a dolgát, mi ugyanúgy bánunk el egymással, vágunk, darabolunk, belezünk, érzések nélkül. Egy mindenkiért, mindenki egyért… Szóval készülj fel, indul a tréning! Legyél edzésben! Üdvözlünk a klubban!” 

Parents’ Trance
„Ez olyan, pofonra pofon, riffre riff típusú dal! Mindig történik benne valami jó…, amit nem tudok megunni!!! A Szülői transzban, ugyanazok a dolgok történnek meg generációról, generációra szállva, valamilyen eszme nevében. A világ nagy családjában sosem tudhatod, kivel élsz együtt, még ha azt is gondolod, hogy jól ismered! Ez édeskevés… A mindenható ma már akárki lehet. Egy szülő mindent megtesz a gyerekéért?! És fordítva?! Milyen áldozatot kell még hozni, minek kell még történni…?!” 

Monster Planet
„Nagyon állat! Személyes kedvencem, a zenekar régi, új gyökerének tökéletes kezdete… Ezen a Szörnybolygón a múlt és a jelen megpecsételte a sorsunkat. A jövő már teljesen nyilvánvaló, nem tudunk változtatni azon a tényen, hogy mi vagyunk az igazi szörnyetegek!!! Az univerzum legszebb helyének, legkegyetlenebb lakói, itt vannak összezárva együtt, ezen a Szörnybolygón! Nincs méltóbb büntetés ennél, hát örüljünk magunknak, és legyünk büszkék egymásra!” 

Wasted Amen
„Kárba veszett ima. Ezt a világot mi teremtettük magunknak. Mindenki számára olyan, amilyennek látni akarja! Vigyázz, hogy mit kívánsz! Az imák nem vesznek kárba, csak átalakulnak. Mindezek ellenére van remény! Még akkor is, ha a halál árnyékában járunk! Mert ez még csak a kezdet!!! AAAAAAAAAARRRRRRGGGGGG!” 

Az album háromféle kiszerelésben látott napvilágot: sima CD, Brain Box illetve Blood Box.

Atomic Facebook: https://www.facebook.com/atomicthrashband 
Atomic e-mail: atomicthrashband@gmail.com 
Metal Ör Die Records Facebook: https://www.facebook.com/metalordierec 

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw