Skip to content

NOTHGARD: Symphonia Deorum EP

Az epikus/melodikus death metalos Nothgard ötletgazdája, Dom R. Crey egy érdekes vállalkozásba kezdett ezzel a háromszámos EP-vel, ugyanis szerette volna elkészíteni a zenekar 2011-es debütáló albumának, a Warnhorns of Midgardnak az úgynevezett „klasszikus testvérét”. A hangszereléshez pedig annak a Corvin Bahnnak a segítségét vette igénybe, aki a 2021-ben megjelent Dominion of Cain próbái során is együtt dolgozott a csapattal, de eddigi pályafutását többek között a Lord of the Losttal való közös munkák is fémjelzik.

Könnyen kitalálható, hogy a Symphonia Deorumon tényleg főképp olyan hangszerek csendülnek fel, amilyenek egy klasszikus szimfóniában szoktak. Ennek megfelelően ezen a bő negyedórás hanghordozón messze nem a death metalos, hanem sokkal inkább az epikus jelleg domborodik ki. Sőt, ha úgy nézzük, a felcsendülő, nagyívű dallamokból sokkal inkább következtethetnénk arra, hogy itt egy tipikus német power metal alakulat zenei kalandozásairól van szó.

Ez persze nem baj, mert valóban fogós, kellemes dallamokkal operálnak a Nothgard tagjai. Ami nekem egy picit furcsán hat, hogy az első két instrumentális mű után a falatnyi gitárt is felvonultató Falling Skiesban váratlanul énekszólamokat is hallhatunk. Így olyan jellege van a hirtelen belépő vokáloknak, mintha az előadóművészek lekésték volna a produkció legnagyobb részét. Viszont, az is tény, hogy a vendégként meghívott Madeleine Liljestam, az Eleine énekesnője akkorát énekel a szerzeményben, hogy azt még egy komplett opera hosszában is jó lenne hallgatni. Sőt, mivel egyes részek akár a Lord of the Lost repertoárjából is idekerülhettek volna, nem is értem, hogy miért nem lépett be a vokalizálásba az említett Dominion of Cain keverését végző Chris „The Lord” Harms is…

Persze, értetlenkedésemet ezúttal nem kell komolyan venni! Sőt, kifejezetten örülök neki, hogy hallhattam ezt az EP-t a deggendorfi zenekartól. Még boldogabb már csak akkor lennék, ha több más melodikus death metal együttes is rászánná magát egy ehhez hasonló szimfonikus hanghordozó elkészítésére.

KERESÉS
HAMMERWORLD 24/9.
csak digitális lapszám!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SETYØURSAILS
    Bad Blood
  2. AMORPHIS
    Tales from the Thousand Lakes - Live at Tavastia
  3. FALLING IN REVERSE
    Popular Monster
  4. OCTOPLOID
    Beyond the Aeons
  5. DARK TRANQUILLITY
    Endtime Signals
posta jános
szerkesztő
  1. FIXATION
    Speak In Tounges EP
  2. 10 YEARS
    Inner Darkness EP
  3. KOZORIA
    The Source
  4. ZEAL & ARDOR
    Devil Is Fine
  5. KING DIAMOND
    The Graveyard
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw