Skip to content

Média Radar: Éjféli iskolák és más történetek

Mivel aktuális lapszámunkba nem fért bele a Média Radar rovat, és nem szeretnénk, hogy hónapokig könyvajánlók nélkül maradjatok, ezért most honlapunkon olvashattok néhány ajánlót, metalban edzett magyar horrorról, északi mítoszokról stb.


Veres Attila: Éjféli ​iskolák

Agave Könyvek

Kezdjük azzal, ami eddig a vége: Veres Attila Amerikában megjelent novellagyűjteményét (The Black Maybe) jelölték a legrangosabb horrorirodalmi díjra, a Bram Stoker-díjra. Ő az első magyar, akivel ilyen történik, és izgalmas sztori az is, hogy hogyan jutott el idáig.

De azért én most az első novelláskötetéről írok cikket, melyből a díjra jelölt könyvbe is kerültek írások, és mely a Nyíregyházán született Veres első regényét (Odakint sötétebb) követően jelent meg öt éve. Már rég megígértem neki, hogy elolvasok tőle valamit, végül azt követően nem volt pofám tovább halogatni, hogy ő nyitotta meg azt a fotókiállítást, melyen Balogh Ádám festő-fotográfus barátom, Kátai Tamás (Thy Catafalque) és Guðmundur Óli Pálmason (Katla, ex-Sólstafir) képeit láthattuk.

És az van, hogy zseniális a könyv. Függetlenül attól, mennyire zúzott meg, és milyen jó volt a megérzésem: okkal féltem tőle. Attila novelláiban egyéni eleggyé áll össze a Lovecraft-rokon természetfeletti horror, a Clive Barkerre emlékeztető kreatív gore-osabb vonal, és a nagy magyar valóság. Utóbbiban épp úgy jelen van a szocreál örökség (főleg a városi részekben), a vidék leszakadtsága, de a topmenedzserek világa is. Élhetek ilyen fordulatokkal, hogy Veres Attila takarékos prózája mentes az ítélkezéstől, miközben szereplői hiteles hangon szólalnak meg (tehát ők maguk ítélkeznek is akár) – de hogy mit találsz a novellákban kiüresedettnek, elborzasztónak, szánalmasnak vagy viccesnek, főleg a saját tapasztalataidon múlik. De azért csak úgy ír Magyarországról, hogy nagyon elvakultnak kell lenned, hogy azt mondd, nem reálisan. Asszem, ha kivonnánk a fantasztikumot, a kimondottan horrort (mert borzalom van elég e földön űrbéli iszonyat és ősi gonosz nélkül is), ami maradna, az realista szépirodalom lenne. Túlzások és lila köd nélkül, de attól még kő valós.

De azért a horror része is odavág. Ott sem viszi túlzásba Attila a leírásokat, de néhány mondattal is megteremti a félelmetes hangulatot meg az undort meg a többit, ami kell. De miközben végig jelen van a magyar valóság mindent átható, depresszív, szürke atmoszférája, sokszor sző humort, akár öniróniát is a sztorikba (s néhol cseppnyi költőiséget is, ld. Ködváros, mely minden iszonyata mellett is maga az underground érzés, egyúttal az ifjúkor és a nosztalgia). Hogy ezek eléggé oldják-e a novellák rád telepedő súlyát, az rajtad is múlik. Engem eléggé lehúztak. Illetve a záró írás, a maga módján színtiszta metal Varjakkal teli ég, aztán semmi adott valamiféle feloldozást. De ez olyan, amit ki kell érdemelni, végig kell járni a teljes kötet útját (ahogy a Szorozva nullával c. novellában is javasolja az elbeszélő), akkor üt igazán, akkor mondod azt, hogy milyen zseniális csavar már ez!

Ez a novella amúgy egy Pokolgép idézettel nyit, és több írásban is megjelennek metal bandák, már a nyitó Pornó éjfél után-ban is. Attila maga is zenélt, anno egy demójukról írtunk is a Hammerben, és metal rajongóként sajátos extrát jelent mindez az Éjféli iskolák-ban. De ha a kötet ezen dimenzióját nem is értékelné az olvasó, még mindig ott van, túl a fentieken, hogy bár ez nem regény, egyes elemek, helyszínek és szereplők visszatérnek itt-ott, noha sokáig nem gondolnád, hogy ez megtörténhet, mert olyan változatosak a szereplők, helyszínek és események. Ettől viszont plusz jelentést kap sok minden, és még szövevényesebbé válik az egész, hogy utána újra el akarod olvasni a könyvet. De csak ha már kipihented az első sokkot…


Frank Herbert: A Dűne Káptalanház

Gabo Kiadó

A Dűne sorozat hatodik, egyben sajnos utolsó része ez – Frank Herbert író ugyanis meghalt, mielőtt a végére ért volna a sztorinak. Fia és egy bértollnok utóbb megpróbálták (állítólag Herbert fennmaradt jegyzetei alapján) megírni a befejezést, meg előzményeket a teljes sztorihoz, de aki olvasta, mind azt mondja, hogy nem olyan. Márpedig amilyen mélységekbe meg magasságokba itt az utolsó kötetben Herbert vitte a történetet, amennyire megbonyolította a szálakat… hát, olvasóként kevés ehhez fogható szívást tudnék mondani…

Ugye az első, eredeti Dűne regénynek csak az első felét láthattad a moziban, és ha jól figyeltél, neked is átjött, milyen monumentális, milyen sok mindenről szól, túl az izgalmas sztorin, mely egy elképzelt, nagyon távoli jövőben és galaxisban játszódik. (Ja, Herbert még a Star Wars előtt írta azt a részt…) Az azután megjelent folytatások még legalább ugyanakkora távot jártak be idő, hely, de témák és mondanivaló terén is. A hatodik résznek, hiába vannak benne így-úgy ismerős szereplők, helyek, szinte semmi köze nincs az első könyvhöz. De így is zseniális.

Hozzátéve, hogy eredetileg ez egy trilógia középső része volt, és azok általában sötétek, bonyolultak, és a végén csak jobban össze vagy zavarodva, mint az elején (ld. még Csillagok háborúja, A Gyűrűk Úra stb.). És basszus, Herbert magával vitte a sírba, hogy mi mindenre akarta kifuttatni a sztorit, de az így is látszik, hogy az emberiség, akár az emberi elme lehetőségeinek határtalansága kapcsán revelációra lehetett számítani. Így is akkorát üt a vége, hogy az ember nem kap levegőt.

S persze, miközben ez csak egy full elképzelt történet, felfoghatatlan időbeli és térbeli távlatokba helyezve, máig rezonál – hatott a megjelenése idején, és hat most is, a ma emberéről is mesél. Úgyhogy érdemes elolvasni, csak készülj fel a végén a pofonra, hogy sose tudod meg, hová tartott ez az egész őrületes, lenyűgöző, vad és mégis filozófikus regényfolyam.




Neil Gaiman – P. Craig Russell: Északi mitológia II.

Fumax

Neil Gaiman (Sandman, Amerikai istenek) részéről szinte csak ujjgyakorlat volt a viking-ógermán mítoszokat a maga módján feldolgozó Északi mitológia – baromi élvezetes könyv, de nyilván Gaiman neve adta el. Aztán lett belőle képregény is, és erre már nem tudom azt mondani, hogy Gaiman neve adja el. Ugyanis baromi jó.

Nem azért, mert megújítja a képregény médiumát, szó sincs ilyesmiről, de nagyon érdekes látni, hogy a különféle, remek rajzolók hogy nyúlnak az egyes fejezetekhez. Aki igaz metalos, pláne, ha a viking metalt bírja, nyilván kívülről fújja az itt sorakozó sztorikat, de még aki kijárta a skandinavisztika szakot, az is jó eséllyel élvezni fogja ezt a képregényt. Egyrészt, az alkotók igyekeztek, amennyire ez egyáltalán lehetséges, korhűen ábrázolni a szereplőket és környezetüket, másrészt itt tényleg igazolódik, hogy a változatosság gyönyörködtet. Biztos lesz olyan fejezet, ami jobban tetszik, mint az, amit egy másik illusztrátor illusztrált, de a hangulat végig nagyon erős. Meg Gaiman nagy bűvész, a több verzióban is létező, de azért alapvetően kötött sztorikat is ügyesen írja újra. És, amire nem is feltétlenül számítottam volna tőle, átjön a mítikus emelkedettség, hősiesség, ezoteria is, még ha ezek csupán elemei is a színesebb összképnek. Melynek ugyanígy része a humor, meg az, hogy az északi istenek (akárcsak a görög mítoszokból ismert kollégáik) hajlamosak nagyon is emberi módra viselkedni.

Sőt, azt mondanám, főleg a mellékszereplők (mert Loki, Thor, Odin és a többi fontos istenség nyilván azt hozza, amit „megszoktunk tőlük”) rétegzettebbek, mint sok más mítosz feldolgozásban. Ez a képregény, akárcsak az első kötet, s a remélhetőleg hamarosan érkező utolsó is, többször olvasós darab, sokkal többet nyújt, mint elsőre gondolnád, pedig elsőre is világos, hogy változatos, izgalmas verzió.


Neil Gaiman – Michael Zulli: A ​tények Miss Finch távozásának ügyében és más történetek

Szukits

Gaiman már akkor meghatározó figura volt angol nyelvterületen, amikor nálunk még csak néhány geek álmodozott arról könnyes szemmel, hogy valami tán csak megjelenik majd tőle magyarul. Most, a Sandman képregény nagy sikerű Netflix-feldolgozása óta persze már világsztár az ember, és ez azzal jár, hogy sok olyat is kiadnak tőle magyarul, amire eddig nem volt esély. Jelen képregénykötet 2007-ben jelent meg, és Gaiman három novellájának a feldolgozása szerepel benne. Ezeket magyarul is olvashattuk, de klassz, hogy ilyen formában is kijönnek, függetlenül attól, hogy nem ezek a legjobb munkái.

A címadó pont sztori vonalon viszonylag soványka, de Michael Zulli rajzoló átható atmoszférájú rajzai (melyeken még Alice Cooper is megjelenik!) nagyon adják. Zulli dolgozott több Sandman epizódon is, eléggé megosztó a stílusa, magam sem mondanám, hogy szeretem, inkább, hogy értékelem. Ugyanis akármilyen stílust, technikákat használ is, mindig van valami kényelmetlen, valami hátborzongató főleg az általa ábrázolt arcokban, de a hátterek is berántják az olvasót.

Az Ajándék macskás sztori, és a maga módján nagyon erős. A Baglyoknak lánya is, s mindkettőben (OK, mindháromban) ott van a gótikus (avagy viktoriánus) horror erős hatása, függetlenül attól, hogy milyen korban játszódnak.

Ez a kötet leginkább csemege, Gaiman- ill. képregényfanoknak. Nem fog mindenkinek tetszeni, de mindenképp ad valamit.

KERESÉS
Hammerworld no. 355
keresd az újságosoknál!
régi lapszámainkat
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. DVNE
    Voidkind
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. DAATH
    The Deceivers
  5. MUDFIELD
    Fehér Zászló
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. BORKNAGAR
    Fall
  2. VLTIMAS
    Epic
  3. MADDER MORTEM
    Old Eyes, New Heart
  4. SOVEREIGN
    Altered Realities
  5. JOB FOR A COWBOY
    Moon Healer
331NorbiHP2021
331NorbiHP2021
Uzseka Norbert
munkatárs
  1. MIND’S MIRRORS
    Forever Is Not Nearly Long Enough
  2. AUTOPILOT
    It Might Be Gone Forever
  3. BRUCE DICKINSON
    The Mandrake Project
  4. MAGMA RISE
    Neither Land Nor Sea
  5. DVNE
    Voidkind
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw