A kaliforniai Saber – a tagok fiatal kora ellenére – a nyolcvanas évek tengerentúli metaljának, főként annak még a maga idejében is underground verziójának hagyományait ápolja komoly lelkesedéssel és elkötelezettséggel. Lost In Flames címmel a közelmúltban jelent meg a csapat második albuma – erről, és persze a zenekar eddigi pályafutásának alakulásáról az énekes Steven Villa osztotta meg a szükséges tudnivalókat.
Szöveg: Schmidt Péter · Fotó: Hugo Juarez
–
A zenekar 2018-ban alakult, az első album három évvel később jelent meg. A köztes időszakról mit érdemes tudni? Hogy jutottatok el a lemezkészítésig?
„Különösebben érdekes dolgokról nem igazán tudok beszámolni ahhoz képest, ahogy általában másoknál is zajlik ez a korai periódus. Nagy lelkesen összejártunk, próbáltunk, jammeltünk, írtuk a dalokat, demózgattunk, satöbbi. Két single volt az első életjelünk a világ számára, ezek alapján lett aztán lemezszerződésünk. A Church Recordings gondozta az első albumunkat.”
A Without Warning a Covid időszak kellős közepén jelent meg. Mennyiben vetette ez vissza a zenekar életét és terveit?
„Hát meglehetősen, mint mindenkinek. Ott voltunk 2021 elején a kész, kiadott lemezanyaggal, és nem tudtunk koncertezni, promózni az albumot és saját magunkat. Például lett volna pár fellépésünk a Grim Reaper előzenekaraként, de ment a kukába az egész. És voltak képben egyéb lehetőségek is, amik aztán a lezárások miatt mind meghiúsultak. Épp beindulhattak volna a dolgaink, erre megállt az élet minden vonalon. Nagyon szar időszak volt!”
Az új lemez már a Reigning Phoenix kiadónál jött ki. Milyen lehetőségeket kínáltak a szerződésben?
„Egy kicsit ezen pontosítanék, ugyanis a Phoenix alkiadójaként működő Rock Of Angelsnél vagyunk, ők hozták ki a második albumot. Két dolog miatt is komoly előrelépés ez nekünk: egyrészt rajtuk keresztül az első lemezanyag is újból kiadásra kerülhetett, másrészt pedig ez a kiadó egyértelműen egy komolyabb, nagyobb léptéket jelent mind a promóció, mind pedig a terjesztés területén. Főleg Európában, ami eleve talán a legnagyobb bázisa manapság annak a fajta zenének, amit mi játszunk.”
Az új album egy kicsit visszafogottabb, középtempósabb lett, mint az igen intenzív debütáló anyag volt. Máshogy zajlott most a dalszerzés, mint az első lemeznél?
„Azok a korai nóták még totál ösztönből és lendületből íródtak, meglehetősen rövid idő alatt, és a stúdiózást is rapid módon oldottuk meg, ez egyértelműen hallatszik a végeredményen. Most egyrészt tovább érleltük, csiszolgattuk a dalokat, meg eleve is egy fokkal tudatosabban, átgondoltabban dolgoztunk. Így aztán érettebb, letisztultabb lett az összhatás is. Ami meg a szövegeket illeti, törekedtem arra, hogy kicsit személyesebb, földközelibb témákat feszegessek – és ezt az irányt szeretném majd a harmadik albumon is továbbvinni.”
Mondhatjuk a Madam Dangerous dalra, hogy a négy évvel ezelőtti Leather Lace Lady folytatása?
„Nos, bizonyos szempontból igen, feltétlenül. Tudod, ezzel a két dallal az olyan hatásaink előtt akartunk tisztelegni, mint mondjuk a korai Mötley Crüe, meg a korszak többi glam és sleaze bandája. A zenében meg a szövegekben vannak is konkrét utalások erre a ’80-as évekbeli Los Angeles-i glames, hajmetalos irányzatra, meg arra az egykori hangulatra, életérzésre. A Madam Dangerous klipje is erre a vonalra hajaz, ha azt láttad, akkor minden bizonnyal érted, miről beszélek.”
Mindkét lemezt a Haunt-főnök Trevor William Church segítségével vettétek fel, sőt az első albumon még dobosként is szerepelt. Hogy kerültél kapcsolatba vele?
„Egy Los Angeles-i koncerten ismerkedtünk meg, még a Saber legkorábbi időszakában. Nagyon hasonlóképpen látunk sok mindent, és amikor kiderült, hogy épp formálódóban van a zenekarom, adta magát a dolog, hogy összedolgozzunk. És mivel remek ütős is, nekünk meg épp akkor nem volt dobosunk, felajánlotta, hogy feldobolja a lemezanyagot. Amúgy a producer is ő volt, szóval tényleg eléggé szimbiózisban készült az az album. A barátság és a munkakapcsolat pedig azóta is tart.”
Jól sejtem, hogy Trevor az új lemez háttérvokáljaiba is besegített? Mintha az ő hangját is hallanám néhol.
„Igen, ez abszolút így volt. Rengeteget segített nekünk a tanácsaival, a tapasztalataival, a meglátásaival, és hát egyébként is nagyon egy hullámhosszunk voltunk és vagyunk vele, baromi jó arc. A vokáltémáknál is besegített, szóval nem a füled csalt meg, tényleg hallhatod őt több helyen is a kórusokban.”
Mindkét lemez meglehetősen rövid, 28-29 percesek. Tudatos koncepció eredménye ez, vagy egyszerűen csak nem volt több kész dalotok a két stúdiózás előtt?
„Nem mondanám ezt tudatosnak, legalábbis ami azt illeti, hogy mindenképpen fél óra alatti legyen mindkét esetben a játékidő. Az mondjuk cél volt, hogy kompakt, ütős, üresjáratok nélküli lemezeket csináljunk, de nyilván nem álltunk ott stopperrel a stúdióban, hogy annak alapján nyessük meg esetleg a nótákat. Egyszerűen csak így jött ki a lépés, és ennyi.”
Az új album vinylformátumban is megjelent?
„Igen, a legnagyobb örömünkre! Ráadásul nem csak ez, hanem az első korong is kijött újra vinylen. Sokan keresték és várták tőlünk ezt a formátumot, és most már ezzel is büszkélkedhetünk.”
.
Nekem az tetszik nagyon a Saber zenéjében, hogy egyfajta eszenciáját adja a nyolcvanas évek amerikai underground heavy metaljának, de egy intenzívebb, arcba mászóbb megközelítéssel. Te mit gondolsz erről?
„Nagyjából ugyanezt. Mondjuk direkt agyalás vagy patikamérleges számítgatás nincsen emögött, egyszerűen csak zenélünk azokból a hatásokból táplálkozva, amik a legnagyobb hatást gyakorolják ránk. Heavy metal, power metal, speed metal, csipetnyi glam és sleaze, ezekből főzünk. Ami meg az egésznek az intenzitását illeti, hát abban biztosan szerepe van a korunkból adódó lendületnek is, meg pár szigorúbb zenei hatásnak, amik azért szintén akadnak.”
Énekesként kik voltak a legfontosabb hatásaid? A hangod és az énekstílusod alapján én olyanokra tippelek, mint a fiatal Geoff Tate, John Cyriis, Lizzy Borden, Midnight, vagy a fiatal Rob Halford…
„Az első helyen mindenképpen Halfordot és Geoff Tate-et említeném, ők a legnagyobbak! Rob hangja és a Judas Priest zenéje örök etalon, amiket pedig Tate a korai Queensryche-lemezeken összeénekelt, az szintén kiemelkedő. Lizzy Borden nálam mondjuk nem akkora favorit, bár a bandája régi lemezeit ugyancsak kedvelem. Midnight viszont hatalmas kedvenc, a korai Crimson Glory-albumokon zseni volt a fickó. Kár, hogy már nincs közöttünk.”
A Saber mellett a Lethal Night zenekarban is énekelsz, illetve korábban az Omery Rising és a Skeptor frontembere is voltál. Ezekről a formációkról mit érdemes tudni?
„Az Omery Rising egy rövid lélegzetű próbálkozás volt csak a részemről, igazán komoly említést ez nem érdemel. A távolság elég hamar kinyírta az egészet. A Skeptor már egy komolyabb dolog lett, ott amolyan komplex, progos thrash metalt játszottunk, erősen politikus és társadalomkritikus szövegekkel, nagyjából úgy a Watchtower meg a Toxik nyomdokain. 2014-ben egy albumunk is készült, de aztán nem sokkal később sajnos feloszlott a csapat. A Lethal Night ehhez képest dallamosabb, heavy metalosabb hangzású banda, 2017-ben meg is jelent egy lemezünk. A Saber ugyanakkor jelen pillanatban egy komolyabb történetnek látszik, egyelőre erre összpontosítom az energiáimat.”
Itt Európában létezik egy nem túl nagy, de igen lojális tábora annak a fajta tradicionális underground fémzenének, amit ti is játszotok. Vannak egész komoly fesztiválok is, mint például a Keep It True Németországban vagy az Up The Hammers Görögországban. Amerikában mi a helyzet ebből a szempontból?
„Ami az itthoni dolgokat illeti, hát a helyzet nem a legrózsásabb, de azért ha egy zenekar nagyon akarja, akkor megtalálhatja a maga közegét, közönségét és lehetőségeit. Rajongói bázis, ha nem is olyan léptékben, mint nálatok, de itt is létezik, és pár underground tradicionális metal fesztiválunk is van. Itt a szomszédban, Texasban például két ilyen rendezvény is van, az egyik, a Hell’s Heroes különösen jó, ott évről-évre nagyon klassz felhozatal van, egy csomó kultikus őskedvencemet én is ott láttam először. Vannak persze még a nagyobb, mainstreamebb rendezvények, mint amilyen például a Knotfest, de az nem igazán a mi közegünk.”
Az Egyesült Államokon kívül is sikerült már fellépnetek valahol?
„Eddig még csak Kanadában játszottunk a Saberrel, de dolgozunk azon, hogy ebben rövidesen változás álljon be. Európába mindenképpen szeretnénk minél előbb átjutni, ott igazán elkötelezett és lojális tábora van ennek a zenének, szerintem minket is szeretnének arrafelé.”
A harmadik albumhoz esetleg vannak már kész dalaitok, vagy erről korai még érdeklődnöm?
„Alakulnak szépen a dolgok, igen. Olyan négy-öt új dal van már különféle készültségi fázisokban, és nagyjából ugyanennyi dalszöveg is formálódóban van. Mindenképpen szeretnénk, ha a harmadik album megjelenése előtt nem telne el olyan hosszú idő, mint a két elődje között.”
–
(Az interjú eredetileg a 2025. márciusi digitális különszámban jelent meg.)
Havi Metal – Zenészfüllel (Mikael Stanne és Jonathan Olsson) – A Jó, a Rossz és a Csúf (Heri Joensen) – Arch Enemy – Brainstorm – Cradle Of Filth – Hangpróba – Sokkoló Korongok / Extra – Mobilmánia – Saber – Ereb Altor – Art Of Disorder – Nagyferó És Csillag Endre – Ann My Guard – Kalapács – Thy Art Is Murder – Dream Theater – Zivatar – Ensiferum – Élő Fém (Pantera, Hardline, The Halo Effect, The Night Flight Orchestra, Saxon, Queensryche) – Klasszikus! (Death: Symbolic) – Old School – Koncertmenü
