Skip to content

Kliphíradó

„A Heretic az eretnekség, a spirituális küzdelem és a vallási dogmák elutasításának természetét vizsgálja.”

Valami baljós dolog van készülőben: a Novembers Doom feltárta egy eltűnt túrázó videófelvételeit, aki rémálomszerű borzalmakkal és boszorkánysággal találkozott.

„Mindig szeretünk valami kicsit mást is csinálni az albumainkon, és ez történetesen az egyik legkülönlegesebb dalunk. Bármennyire is furcsa, szerintünk zúzós és groove-os.”

„A dal elején hallható ütéseket egy ketyegő óraként is lehet értelmezni, hiszen úgy gondolom, az életünk, ahogyan most ismerjük, drasztikusan meg fog változni.”

„Úgy viselkedünk, mintha a világ erőforrásai kimeríthetetlenek lennének, és önmagunkat tekintenénk a legfontosabb életformának. A Laceration egy dal, amely az emberiség betegségeit tükrözi.”

A noise rockos connecticuti Intercourse egy új kislemezt mutatott be Cryptid Divorce Court címmel. A szerzemény a How I Fell In Love With The Void albumról származik.

2026 elején jelenik meg az Alter Bridge nyolcadik albuma, amelynek első, Silent Divide című kislemezdalához videóklip is készült.

„A The Blue Nowhere talán a legfeltűnőbb különlegesség az albumon, mivel az egyszerűségre törekszik - ami nem éppen jellemző ránk.”

Klippel mutatták be a Wayfarer’s Reverie című dalt, amelynek forgatásai két különböző, egymástól tízezer kilométerre lévő helyszínen zajlottak.

A hamarosan érkező Worst is Yet to Come albumról máris bemutatásra került a Leave Leave című dal, amely egy mérgező kapcsolat érzelmi töréspontját írja le.