A Londonban székelő Qrixkuor 2011-ben alakult, hogy új utakat jelöljön ki a death/black metal számára. Eleinte nem sok történt, majd született két demó, egy EP, de a legkomolyabb történésre 2021-ig kellett várni, tavaly augusztusban jelent meg a Poison Palinopsia debütalbum. Az anyag egycsapásra a zenei extrémitásokat fürkészők élbolyába repítette a Qrixkuor tagságát, s pozíciójukon tovább javít a most megjelent EP, a Zoetrope.

A minialbum egyetlen bő 24 perces tételt tartalmaz, s ez az egyik legmegdöbbentőbb felvétel, amit az utóbbi időszakban extrém zenében hallottam. Roppant félelmetes a kezdés, az indító hangokat követően mintha egy végítéletet megéneklő klasszikus zenedarab indulna el; fokozatosan emelkedik a hangerő, majd a pandemónium zenéjébe bekapcsolódik a black/death metal olyan szintű kakofóniája, amire nem sok példa akad. Legalábbis ilyen kivitelezésben. A Qrixkuor kompozíciója egy ultrasúlyos, roppant sötét hangzású black/death-szimfónia – természetesen el kell felejteni a „szimfonikus” szó nyúlós, giccses konnotációit -, melynek hallatán mintha megelevenednének Hieronymus Bosch vagy Gustav Doré művei, festményei; akárha az ember a legvégső döntnök előtt állna, s e mindennél lényegesebb pillanatot, pontosabban az azt megelőző megannyi kétséget, bizonytalanságot, kaotikus érzést öntené zenébe e nem mindennapi alakulat.

Az örvényszerű riffelést sokszor nem is igazán lehet kivenni, hiszen annyi réteg rakódik az alap-gitárokra. Szólófüzérek, díszítések tömkelege, s mintha a billentyűs háttérmorajok is rendre felrobajlanának. A Celtic Frost Into The Pandemonium albumán a nagyzenekari részek hangulata jut eszembe, csak a Qrixkuor anyagán mindez tízezerszeres súllyal, rémisztőbb hangulattal, teljesen egyedi dobtémákkal, ritmusokkal szólal meg, egy nagyon zajos hangzáskeretben tálalva.

Valójában a death/black metal-kategóriából is messze kilóg a Zoetrope EP – nem kérdés, hogy az év egyik legkülönlegesebb kiadványát hallhatjuk.