„Hová jutottunk?” – kérdezheti olvasóink egy része. (Nem állítjuk, hogy nagyobb része!) – „Hát valóban ennyire elrugaszkodott a valóságtól e jóravaló újság szerkesztőgárdája? Hát nem látják, hogy Magyarországnak semmi köze a glamhez? Nem inkább a thrash agresszivitása, reménytelen kiúttalansága jellemzi az egymáshoz, a munkahelyhez és egyáltalán az élethez való viszonyunkat?” Hisszük, hogy nem! Lehet, vakmerőség volt vezércikknek választani ezt az írást, ám egyrészt e hűvös, borongós novemberben nem árt egy kis napsütés és vidámság, másrészt ezek a fiúk elmondanak néhány dolgot, amelyre mindenkinek érdemes odafigyelni. Aki kíváncsi erre, kérjük, olvasson tovább!
1986. május 17-én találkoztam először a Poisonnal. Jól emlékszem arra az estére. Egyike volt azoknak az illatos tavaszi estéknek, amelyek miatt az ember igazán tudja értékelni Los Angelest. A hírhedt nyugati parti Country Club fekete csipkével és neccel telt meg. Az embernek minduntalan telt keblekhez kellett préselődnie, ha valahová el akart jutni. Jó buli, ha férfi vagy, ám idegesítő és zavaró, ha nő vagy. Istennek hála, volt elkerített sajtóterület.
A Warrant nevű csapat meglehetősen tucatzenének tűnő rock’n’rollja mindössze ásítást váltott ki a közönségből. Néhányan cigarettacsikket pöcköltek a színpadra. Nyilvánvaló volt, aznap este nem ezért a bandáért jöttek.
A buli
Amint a csapat távozott, hatalmas sürgölődés vette kezdetét a női vécében. A csinosítási verseny közepette, a tükör körül tolongva az ember egyszer csak azt vette észre, hogy a hajlakkspray és a cigarettafüst kiirtotta az ózont a WC-ből. A szemetesben pedig egyre csak nőtt a rúzsnyomoktól vöröslő papírtörölköző-hegy. Ez a környezet bizonyítja, a nyugati civilizációnak lassan bealkonyul.
„Gondolod, hogy Bret észrevesz majd?” – kérdezte egy lány. Nyilvánvalóan 21 alatt, bíbor színnel árnyalt sminkjében. – „Ez az én ajándékom neki!” – felelt mintegy önmagának, s megigazította melltartóját, mely így alig fedte a bimbókat.
,,Gyereket akarok C.C.-től” – szólt egy másik serdülő, miközben felettébb természetellenes alakzatba rendezte hatalmas hajkoronáját. – „Hamarosan kezdenek, így hát jó lesz újra elfoglalni a helyünket, mielőtt kialszanak a fények.”
A fények kialudtak és az ezerfős közönség (férfi-nő arány 1: 3) az izgatott várakozás moraját hallatta. Bret Michaels, C. C. Deville, Rikki Rocket és Bobby Dall hihetetlenül csicsás színpadi szerelésben rontott a színpadra. Felfújt hajak, csillogó-villogó mütyürök a csuklókon, a nyakakban. „Ha egy különleges estét akarsz, őrült ruhákba kell öltöznöd” – kommentálta Rikki a Poison bizarr megjelenését.
Bret teljes természetességgel hullámzott a színpadon. Az újonnan megjelent Look What The Cat Dragged In lemez nótáit nyomták. S amint Bret egy hamisítatlan Elvis-forgást mutatott be, meg tudta állni, hogy a verejtéket ne törölje le az arcáról, hiszen azzal jól elmázolta volna a sminkjét. A Cry Tough végén nagy levegőt vett és örömmámorban, sugárzóan mosolygott a közönségre. Elhajította bolerókalapját és beletúrt a hajába.
,,Tudjátok, a Poison nyitott banda” – bugyborékolta a mikrofonba, levegő után kapkodva. – „Senkinek sem kell úgy kinéznie, mint a Poison tagjainak, ahhoz, hogy élvezze a muzsikát. Nézeteink éppoly változatosak, mint kinézetünk. A zene a legfontosabb, hát érezzétek jól magatokat.”
Bret leszakította trikóját, mely alól előbukkant az izmos, korántsem pubertás test. Rikki, ahány dobon csak bírta, fergeteges bevezetőt püfölt a Talk Dirty To Me-re. Bret hatalmasat ugrott. Erre természetesen a kis nimfácskák egyből tűzbe jöttek. Bobby saját portréját ábrázoló gitárjával egy hangfal tetejére ült, onnan vigyorgott önelégülten. Bár a ritmus kissé hullámzott, ami elveszett a tudásbeli hiányosságok miatt, pótolta a lelkesedés. A lánykák ugráltak elragadtatásukban. A férfiak, hogy ne látszanak túl lelkesnek, csupán szolid fejbólogatást engedélyeztek maguknak.
A lemez tulajdonképpen semmit sem jelentett, hiszen a Poison már egy éve népszerű volt Los Angeles-szerte. A banda a pennsylvaniai Harrisburgból költözött át a siker reményében.
Az aznapi este célja a jókedv volt, melyet Bret Főjókedvű irányításával tett magáévá a hallgatóság. C. C. hatalmas, villogó gitárszólóba kezdett, látszott, meg van győződve arról, hogy rettentő szuper gitáros. De az ember, ha körülnézett, láthatta, erről a közönségnek más a véleménye.
A monitorok mögött a Poisonra jellemző, örömtől sugárzó arcok tekintettek ránk. A látványt a Poison neon logója koronázta. Az I Want Action alatt C. C. és Rikki Bret felé rohantak, hogy megszórják őt csillogó-villogó szerpentinnel és konfettivel. A látvány őrült és lenyűgöző volt. A klub forrongott. Ritka az olyan intenzív színpadi munka és annyi mulatság egy klubzenekar esetében, mint a Poisonnál. „Ami nincs meg zenei tudásban, azt pótoljuk lelkesedéssel” – magyarázta Bret a műsor után, s természetesen igézően mosolygott kapitányi sapkája alól.
.
A magyarázat
A Poisonnak az utóbbi három évben a legelvitathatatlanabb jó tulajdonsága a mosoly, a vidámság utáni vágy, a szilárd elhatározás és az önbizalom volt. Ez tette négymilliós sikerlemezzé a semmiből előbukkant Look What the Cat Dragged In lemezt. Az új album már meghaladta az ötmilliomodik eladott példányt és még mindig jól fogy.
„Mindig is nagyon keményen arra törekedtem, hogy az emberek szeressenek” – nyilatkozta Bret az élet iránti túláradó szeretetéről. – „Amikor kicsi voltam, mindig mindenben részt akartam venni. Ha valakinek szülinapja volt az utcában és nem engedtek el, addig bögtem, míg el nem mehettem. S ha már ott voltam, én lettem a buli középpontja. Amikor nyolcadik és kilencedik osztályban elmentem focizni, messze én voltam a legkisebb a csapatban, ezért kétszer olyan keményen dolgoztam, mint a többiek. Így aztán mindkét évben vezető pozíciót töltöttem be a csapatban. Nem, mintha én lettem volna a legjobb, bár elég gyors voltam, de annyira akartam, hogy a végén sikerült. S ez a mai napig érvényes. Sok fickónak jobb hangja és jobb alakja van, mint nekem, de én keményebben dolgoztam, mint ők és ez helyezett föléjük. És az egész együttes ilyen!”
Kezdődik a káosz
Egy nagyvonalú hétvégén, nem sokkal a Country Clubban lezajlott fergeteges show után a lemeztársaság (Enigma) végre a zsebébe nyúlt és megvette Jean Pellerin kliprendezőt, készítsen videókat a cég két legígéretesebb csapata, a Poison és a Stryper számára. Igazi bulihangulatban rögzítették a Talk Dirty to Me-t. Az MTV ráharapott, s a lányok országszerte úgy kezdték kajálni őket, mint annak idején Boy George-ot és Michael Jacksont. A Poison beindult.
A Ratt turnéra hívta őket. A lemez elérte az egymillió eladott példányt. Ebből arra lehetett következtetni, az év egyik szenzációja lesznek. A Poison a brit luxushajón, a Queen Maryn ünnepelte az egymilliós bűvös határt. A partyn ott volt a Los Angeles-i metalélet krémje. A Ratt, a Mötley Crüe, a Great White, a Dokken együttes. A nemrégen még ismeretlen Guns N’ Roses tagjai a parton ragadtak. De az egymillió még csak a kezdet volt…
„Amikor turnézni indultunk, a közönség rendkívül jól reagált” – lelkesedett Bret. – „Tudod mit jelent ez? Hogy nem a közönségnek énekelünk, azok énekelnek együtt velünk. Egy csomó banda úgy beszél a közönséghez, hogy »hej, anyaszomorítók, ma este kurva jól fogjátok érezni magatokat!« Ellenben mi azt mondjuk, mindenki jól néz ki ma este, biztosan jó buli lesz, tartsatok velünk! Én szeretem a közönséget bevonni. A koncert közepén messzelátót hozok a színpadra és a legtávolabbi sarokból kiszúrok egy arcot. »Hej, te ott a sárga kendőben, élvezed a bulit?« Vagy egy olyan valakinek ajánlom a dalt, aki épp egy fürdőszobában áztatja magát, míg én a színpadon pocsékolom az energiámat. Az emberek szeretik ezt. Csupán egy kis humort és komolyságot kell megfelelően elegyíteni és máris kész a buli!”
A becsmérlők
A Poisonnal kapcsolatos kedvenc témák egyike a Guns N’ Roses-szal folyó állandó csatározás. Akkor kezdődött, amikor 1985-ben a Poison Slasht meghallgatta, mivel gitárost kerestek Matt Smith, az eredeti gitáros helyére. Végül. C. C. került be. Ez aztán hosszan tartó rossz viszonyt eredményezett. A dolog akkor jutott csúcspontra, mikor Bret és Bobby egy vödör jeget öntött Bryn Bridenthal publicista fejére egy koncert előtt az öltözőben. Egy másik állandó vád a banda ellen, hogy a srácok folyamatosan közszeméremsértést követnek el. A Poison tagjai állítják, semmi rosszat nem tettek. De mint az imént kiderült, a Poisonnak elég különleges ‘Poison-központú’ világszemlélete van.
Akartok bizonyítékot? Megkérdeztük Rikkit, aki egyébként azt képzeli, neki volt a 80-as évek rockzenéjére a legnagyobb hatása. „Bizony, tényleg így gondolom! Találkoztam egyszer egy fiúval egy lemezboltban. Azt mondta, amikor a Poison elindult, mindenki úgy gondolta, a Poison csak egy image csoport, bla-bla az egész. Ám a végén senki sem rázta meg úgy alapjaiban a rockvilágot az utóbbi években, mint mi. Mindenki azt hitte, viccbanda leszünk, aztán egyszer csak arénakoncerteken, fesztiválokon játszottunk főbandaként. Így szerintem jogos azt hinnem, nagy hatásunk volt.”
Bár a banda rengeteg levelet kap, amelyben a rajongók panaszkodnak, órákat vártak, hogy találkozhassanak a csapattal, a végén elzavarták őket, még több levél érkezik, amelyeket olyan lányok írnak, akik Bret Michaelsnék akarnak lenni. Azok a dögös kis testek, a dalok fülledt erotikája és Bret nyerő személyisége, tényleg meghóditották a világ fiatalságát.
A Második Turné
’86 májusában, a Country Clubban Bret azt mondta, a Poison úgy akar rock’n’rollt játszani, ahogy annak idején a Van Halen tette.
„Tudod, C. C. a minap felhívta Eddie Van Halent” – mondta egy korábbi beszélgetés alkalmával Bret. – „Ha mondjuk én hívtam volna Dave Lee Rothot, azt mondtam volna, most van vége a világnak. Még mindig nagy Roth-rajongó vagyok.”
A dátum 1988. április 23. A helyszín Massachusetts, Worchester városa. Poison talpig rúzsban, hajlakkban készen állt, hogy a Dave Lees Roth-buli előtt játsszon. Bret, akinek épp oly izgató a szexepilje, mint Rothnak volt egy évtizede, rajongott.
„Rettentő jó Dave-vel egy turnén szerepelni. Dave mindig is hős volt a számomra. Félek is nagyon, hogy túlságosan is hasonlít az image-em Rothéhoz. Néha jobb lenne, ha csak poszteren látnám. Nem, ne érts félre, semmi bajom vele, elég helyet hagyott nekünk a színpadon. Csak hát nem kapsz túl sok időt és túl jó hangosítást sem. De ez az előzenekarok sorsa.”
Néha az embernek az az érzése, mintha Bret legszívesebben Roth úrnak szólítaná bálványát.
A Dave Lee Roth/Poison-turné hat hónapig tartott. Amikor nemrég a Poison új albumának turnéját tartotta, Roth ugyancsak úton volt a Skyscraper lemezzel. Sajna, Dave alig vonzott annyi embert a bulikra, mint a nemrég még taknyos kis Poison, nem is beszélve az elenyésző sajtó- és rádiós érdeklődésről. Amint az állítólag megtörtént, Dave olyan irigy lett a Poison sikerére, és a Poisonhoz vonzódó rengeteg lányra, hogy nem akart a fiúknak stagepasst adni. Roth megpróbált visszakerülni a figyelem középpontjába, de a dolgok természetéből adódóan ez nem nagyon sikerült. A lányokat már nem érdekelte, a fiúk azt mondták, ez már nem ugyanaz, mint a Van Halen volt. A ‘86-os turné vége felé már jókora tömeg vonult ki az előzenekar Poison meghallgatása után, magára hagyva a gyengécskén szuperáló Roth műveket.
.
A csúcson
1989. szeptember 16-án történt, hogy a Poison, a Britny Foxes Lita Ford társaságában első, igazi főzenekari buliját adta a Wisconsinbeli Green Bayben. Fantasztikusan jók voltak. A nagyoknak valóban félnivalójuk lehetett emne, immáron teljesen ütőképes csapattól. Mégis, ha valakinek, akkor ezeknek a srácoknak van fogalmuk arról, milyen rögös is a sikerhez vezető út. A Poison is megtanulta a leckét. Mi módon? Rikki elmondta.
„Előzenekarként sokat tanultunk. Láttuk milyen múlékony a siker. Amikor a velünk turnézó bandákkal csevegtünk, nehéz volt anélkül beszélni valakiről, hogy le ne szólnánk. De hadd legyek őszinte, tanultunk más együttesek hibáiból.”
Miféle hibákból?
„Például, hogy elveszítjük a kontaktust a közönséggel. Ha nincs kapcsolat és az ember úgy elrejtőzik, mint Elvis tette, elveszett. Kapcsolatot kell tartani, beszélni az emberekkel, és meghallgatni, amit mondanak. Figyelni, mit akarnak ők látni és hallani. Azt hiszem, nekünk sikerült ezt tenni. Állandóan változtatunk a show-n zeneileg és látványilag, figyelembe véve a rajongók óhajait. Mindig változtatni kell. A zene egy haladó dolog. Sohasem stagnál.”
Immár jó pár hónapja nem koncerteztetek. Hogyan fejlődött a műsor?
„Nehéz leírni. Néhány pici momentum. A dalok közötti összekötő szövegek, ahogy Bret előadja őket és ahogy az egész műsort előadjuk. Az egész fokozatosan növekszik. Például hibát vétesz, ám a poén jól sül el, tehát gyakorlatot csinálsz belőle. Emlékszem, az egyik bulin Bret nem ért vissza a mikrofonhoz időben, ezért hosszabban játszottuk a nótát. Azóta is így játsszuk azt a dalt, mert bevezetőt ad, szabad folyást enged a dallamnak. Ezért jó olyan sokáig turnézni. A dolgok egyre jobbak lesznek, akár akarod, akár nem, csak mert minden este együtt muzsikálunk.”
Hogyan befolyásolta a turnén töltött több, mint másfél év a zenei tudásotokat?
„Egy hét turnézás felér egy hónap klubzenéléssel. És egy hónap főzenekarként felér két normál előzenekarosdival. Miért? Mert sokkal nagyobbak a követelmények. A tökéletességre való kényszer erős. Egy klubban nincs ilyesmi. Ha egy stadionban vagy főzenekar, nem lehet rossz napod. A legjobbat kell adni. Nincs mese, bármi történik is, a show-nak folytatódni kell. Minden városban csak egy dobásod van, nincs második lehetőség. De mi mindig a legnagyobb nyomorban boldogultunk a legjobban. Minél nagyobb a kockázat, annál jobb az előadás.”
Hogyan változtatok, mint emberek és zenészek a turné alatt tapasztaltak hatására?
„Személy szerint én? Mondok egy példát. Utáltam mankóval (a dobost segítő segédtempó, amit fejhallgatón át hall a zenész) játszani a stúdióban. Úgy éreztem, visszatart. Az emberek azt mondták, a mankó a legjobb segítőtárs a stúdióban. Ja, vagy úgy, mondtam, és kihajítottam az ablakon! Úgy éreztem, be vagyok lakatolva az ütemek közé. A turnézásnál ez segített. Ma a bulik 75%-át mankóval dobolom, mert az arénában nem tévedhetsz. Most már egyáltalán nem zavar. Egy másfél órás show teljesen más, mint egy 40 perces. Azelőtt a 40 percben mindenkinek a levegőben akartuk látni a kezét. Ha hosszú programot kell játszanod, gazdálkodni kell a közönség erejével. Az első lendületet visszafogod az I Won’t Forget You-val, az Every Rose Has It’s Thorne-nal, aztán fokozod a tempót a Good Love-val, ami egy kicsit funkysabb, s aztán újra teljes gözzel előre a Look but You Can’t Touch-csal. És mindez teljesen más 10000 ember esetében és más 300-nál.”
A végső határ
Az amerikai, japán és ausztrál turné, amelyet mint főzenekar csináltak végig, mind-mind sikert hozott a fiúknak. Az utolsó cél Európa volt, a kontinens, melyen élesen kritizálta, sőt bírálta őket a szaksajtó és az egész rockközönség. De meg is mondták nekik, sohasem tudhatjátok, hol döfik belétek a tört.
„Jelenleg nem nagyon szeretnek minket Európában” – kommentálta a tényeket Rikki. – „A sajtóban sok a haragosunk, de a sajtó mindig is furcsa volt. Azt mondják, csak a zene számít, ám amikor nem kapják meg a stagepassukat, máris írják a rossz cikkeket, ám, ha megkapják, akkor jót írnak. Attól függ, hogyan bánsz velük. Mi mindenkivel egyformán bánunk. Mindenkinek egyaránt adunk lehetőséget, de ha egyesek azt akarják, hogy a feneküket kinyaljam, azt már nem teszem meg. Azt szeretném, ha a csapatot a teljesítménye után ítélnék meg, és nem annak alapján, hogy megkínáltam-e őket egy feles Jack Danielsszel. Pedig rengetegen azt akarják, hogy kényeztessék öket. Úgy gondolják, ez a dolgok szerves tartozéka. De én másképp gondolom és épp ezért másképp cselekszem. Csak azt szeretem, ha engem kényeztetnek” – nevet Rikki.
.
Ami most jön
E cikk megjelenésekor a Poison világturnéjának vége. Bár Európában nem játszottak, a kontinenst későbbre tartogatják. Most, két év turnézás után ideje megpihenni. Bobby a zöld, fluoreszkáló telefonon akar néhány halaszthatatlan ügyet lebonyolítani, C. C. új ‘unokahúgra’ tett szert, akivel foglalkozni szeretne. S természetesen (?!?!-szerk.) mindegyiküket várja a Harley Davidson motorgyűjtemény, amelyet, ugye, jó lenne használatba venni.
„A turné befejezése után úgy fogok bulizni, ahogy a turnén nem volt lehetőségem” – mondja Rikki. Szeretnék egy kicsit művészkedni (Rikki fest – szerk.), szeretnék gördeszkázni, lovagolni, ilyesmi. Semmiképpen sem fogom a pénzem kábítószerre költeni. Viszont alig várom, hogy felpattanhassak a Harley-mra és kinyomuljak a sztrádára a haverjaimmal. Ez az, amire igazán vágyom. Egy jót motorozni.”
Merrefelé szoktál motorozni?
„Mindenhol. A klubbal kihajtunk a Pacific Coast Highway-re (nyugati parti sztráda) San Diego, Santa Barbara felé. Járunk autóversenyekre, roncsderbykre. Könnyen megértetem magam az autó és a motor szerelmeseivel. Talán azért, mert köztük nőttem fel.”
Mi mást tervezel még a vakációra?
„Gondolkodtam azon, hogy veszek egy házat, bár ez nem olyan fontos. Valószínűleg elhozom a szüleimet Los Angelesbe. A pennsylvaniai ház adósságait kifizettem, most talán itt vehetek nekik egy házat. Aztán szeretnék utazni. Bár egész turnén csak utaztam, mégis sok helyet szeretnék még látni. Például nem játszottunk Hawaiin. Szeretem a vízisportokat. Szeretem a kalandos dolgokat, úgy szeretnék résztvenni néhány izgalmas kalandban. Nagyon vágyom elmenni Afrikába. Az egyik rokonom, egy másodunokatestvérem, aki egy kolostort vezet Kenyában. A hölgy néhány évvel ezelőtt költözött oda. Családja van ott. Szeretnék néhány eredeti törzsi dobot kiválasztani. szafarira menni. Megpróbálni túlélni a dzsungelben. Meg akarom próbálni, vajon kibírom-e. Szeretem és gyűjtöm az afrikai művészet tárgyait, jó lenne néhány dolgot elhozni. Az egyetlen, amitől félek, az ottani politikai problémák. Félek, lebombáznak odafelé.”
Milyen hosszúra tervezitek a vakációt?
„Néhány hónapra mindössze. Már írtunk néhány új dalt. Bret és én egy négysávos magnót vittünk a turnébuszon. Egyelőre csak részleteket rögzítettünk. Ezekből lesznek a dalok. Ha eljön az idő, ebből tudunk majd válogatni. Jobban szeretünk akkor írni, ha nem vagyunk rákényszerítve. Előjön egy téma, egy jó ritmus, és eljátsszunk vele. Ha jó az ötlet, felvesszük. Szóval a dolog kreatív részét letudtuk, s csak a technikai kivitelezés maradt hátra. Sokkal könnyebb így. Ha alkotok, akkor a megfelelő hangulatban kell lennem. Ezek a pillanatok ritkán adódnak és mindig ugyanakkor. Utána már csak hangszerelni kell.”
Mikor akarjátok kezdeni a komoly munkát?
„Novemberben kezdünk próbálni és januárban megyünk stúdióba.”
Ismét Tom Wermannel dolgoztok majd?
„Nem tudom még, túl messze van. Mint nekünk, neked is várnod kell, míg kiderül.”
(Jodi Summers)
x
Kedves Olvasónk! A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával dolgozzuk fel az első (még Metal Hammer Hungarica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást!
METAL HAMMER HUNGARICA No. 6 (1989/6) – TARTALOM
HAVI METAL – Büszkeség
POISON – Mi van a make-up mögött?
SUICIDAL TENDENCIES – Egyenes beszéf
FORRÓ DRÓT – Kivált, beszállt, feloszlott, megjelent stb.
SÚGD MEG NEKÜNK – Vagy ha nem, akkor legalább írd meg
HANGPRÓBA – Nem sajnáltuk a pontokat!
SOKKOLÓ KORONGOK – De hol vannak a rossz lemezek?
GUNS N’ ROSES – Mindenki kedvencei
LIZZY BORDEN – Eldobta a fejszét
ERIC ADAMS – Fejedelmi hang
DANCE – F*k ‘n’ Roll
OVERKILL – Útban a pusztulás felé
LEE AARON – A fémkirálynő
VIRUS – Bacilusgazdák garázdálkodása
ÉLŐ FÉM – Black Sabbath, Stormwitch, Sepultura stb.
SEPULTURA – Andreas saját szavai
KERESZTREJTVÉNY – Furfangos keresztek
ROCKKULTÚRA – Vers a dalban – vetélkedő
VIDEOVÍZIÓ – Hard ‘n’ Heavy Videomagazin
PRONG – NYHC
DEMONSTRÁCIÓ – Jönnek a fiatalok
GITÁRMÁNIA – Szekér special
BEYOND – Kiszabadultunk!!!
SZPONZOR – Szerezz pénzt!
MR. BIG – Ez óriási
TESTAMENT – Vagy inkább Testallica?!
Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld
A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw006/
SÚGD MEG NEKÜNK! – A magazinnal, a honlappal és a rádióműsorral kapcsolatos véleményedet írd meg az mhh@hammerworld.hu e-mail címre!
TÁMOGATÓI CSOMAGOK – https://hammerworld.hu/gyujtoi-kiadas/