Múlt hét végén, október 8-án és 9-én lezajlott a legnagyobb hazai tehetségkutató, az Öröm a Zene döntője. Az Analog Music Hall-ban lezajlott eseményen a Heavy Brains zenekar nyerte meg a fődíjat. A díjátadón egyúttal olyan zeneipari szakemberek munkáját is elismerték tizenegy kategóriában, akik sokat tettek és tesznek a magyar hangszeres élőzenéért.
A Hangszeresek Országos Szövetsége 2009 óta rendezi meg az Öröm a Zene (korábbi nevén Hangfoglaló Hétfő, majd Hangfoglaló Magyarország) tehetségkutató sorozatot, amely mára a Kárpát-medence legnagyobb szakmai tehetségkutató sorozatává vált. Összesen 25 állomása van, amelyből 19 megyei és egy fővárosi, 5 határon túli (erdélyi, vajdasági és felvidéki). Az elmúlt hétvégén e tehetségkutatók nyertesei mérték össze tudásukat Budapesten, az Analog Music Hall-ban.
Az együtteseket egy hattagú zsűri véleményezte, nevezetesen Andrásik Remo zenész, gitártanár, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a Zene sorozat főszervezője, Cselőtei László zenei újságíró, a Hammerworld magazin társalapító/vezető szerkesztőj, az NKA Hangfoglaló Program Kollégiumának vezetője, Lombos Márton és Major Eszter dalszövegírók, Nagy Szabolcs kommunikációs szakember, a Fülesbagoly Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus. A grémium végül a Heavy Brains zenekarnak adta a fődíjat – ők a Fülesbagoly Tehetségkutatóról jutottak be -, akik így a HANOSZ-tól 1 millió forint értékben kapnak hangszer- és hangtechnikai fejlesztési támogatást, és 2,5 millió forinttal támogatja őket a Hangfoglaló Program.
A kétnapos rendezvény végén a HANOSZ kiosztotta az Öröm a Zene Díjat 11 kategóriában. Ezzel a hangszeres-élőzene népszerűsítése iránt elkötelezett személyeket kívánta elismerni. Az év zenésze rendhagyó módon nem egy személy, hanem egy teljes zenekar lett, ők a Mörk, Az év helyszínének a kecskeméti Ápoló Klubot választották. Az év zenepedagógusának járó díjat László Attila vehette át. Az év felfedezettjei a Mehringer, az év hangmérnöke Cserfalvi Zoltán „Töfi”, az év hangtechnikusa Bácskai György „Gyurma”, az év fény- és látványtechnikusa Kovács Áron, az év zenei újságírója Pintér Miklós, az év hangszerjavítója Pusztai Tibor lett. Az év különdíjasa elismerésben a nemrég elhunyt Lénárd László zenei újságíró, a Hammerworld magazin társalapítója és örökös, tiszteletbeli főszerkesztője (posztumusz) részesült, a díjat az újságíró felesége, Teleki Mária vette át. Az év különdíjas terméke a Beyerdynamic DT 700 / 900 Pro X. Kiemelkedő zenei tehetségéért Újfalusi Gábor Díjban részesült a Crescendo Selecta és a Szaffi.
Az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat eseményeit a 2022-2023-as évadban is megrendezik.
Pintér Miklós, a Grungery.hu online grunge zenei magazin alapító / főszerkesztője 2020-ban csatlakozott a Hammerworld stábjához. Újságíróként és szerkesztőként is oroszlánrészt vállalt a nyomtatott magazin és az online hírportál megújításában. Különlegesen alapos és hangulatos interjúi, lemezkritikái és egyéb írásai új színt és rendkívül magas színvonalat képviselnek. Az írás mellett Miki jelenleg Cselőtei Lászlóval közösen szerkeszti és vezeti a hetente jelentkező Petőfi Rock X Hammerworld című műsort amely a hard rock / heavy metal világába kalauzolja a hallgatókat sok klasszikus és új zenével, jó sztorikkal, érdekes témákkal. Novembertől pedig szintén Cselővel együtt készítik a Hajógyár X Hammerworld podcast sorozatot, amelyben a beszélgetésen, hazai zenészekkel készült interjúkon lesz a hangsúly. Ezúton gratulálunk Mikinek az Év Zenei Újságírója díjhoz!
A díjátadó megható pillanata volt, amikor az Öröm a Zene Lénárd Lacinak odaítélt különdíját átvette Teleki Marcsi, Laci felesége.