Kiadó: H-MUSIC / Írta: CSELŐTEI LÁSZLÓ / 9
Úgy kellett már egy friss Omen-album, mint egy falat kenyér! Döbbenet, hogy már több, mint fél évtizede jelent meg az előző, csupa új dalt tartalmazó, Halálfogytiglan című stúdióanyag, ami számomra etalon az Omen repertoárban. Pedig olyan élénk az emlék, mintha tegnap lett volna: alig vártam, hogy normális körülmények között megdöngessem az éppen akkor, egy letöltő linken megérkezett dalokat. Szerencsére, hosszú idő után megteremtettem magamnak az „otthoni koncertélmény” körülményeit: a méretes nappaliban egy majdnem PA méretű cucc áll. Ha kell, lebontja a házat. Nos, akkor majdnem le is bontotta!
Most ugyanez történt: rálőttem a laptopot a hi-fire… És igen, az ember ezt a soundot várja egy veretes magyar metalalbumtól! Olyan vastag gitárfal jön veled szembe, hogy belevered a fejed, a dohogó basszus és dob pedig haj- és nadrágszár-lobogtató mélyekkel üzeni, itt elkapták a lényeget.
Na, és az az énekhang! Sok kiváló rockénekes van itthon. De valahogy Stula torkából pont úgy törnek elő az énektémák, ahogy az jólesik az avatott, sokat megélt hard rockon/metalon edzett fülnek.
Ráadásul mindez nem csupán kemény, hanem felismerhetően ómenes. Hogy ez mitől van? Talán Nagyfi Lacitól? Vagy a Nagyfi tesóktól? Minden bizonnyal! Mindenesetre tény, ha meghallod, azonnal rá tudod vágni: ez bizony Omen!
Eltelt fél évtized, nem csoda, ha a felállás ezúttal sem ugyanaz, mint a „múltkor”. Nagy Máté helyére Tóth Károly került Nagyfi Laci mellé a gitárosi posztra, a mélyeket pedig immár a legendás ex-Pokolgép-basszer, Pazdera Gyuri hozza Mezőfi Józsi helyett.
Sikerült erős dalokat letenni az asztalra. Számomra az album csúcspontja a Lennék című tétel. Elsősorban a refrénje miatt. Olyan a dallam, ami egyből ragad. Laci Zakk Wylde-osan nyihogtatja a gitárját, van benne élet!
A Kikövezett út riffjeit és feelingjét a Texas Hippie Coalition is megirigyelhetné. Hamisítatlan déli, egyszerű, de nagyszerű metal, amiben bitang húzás van. Laci szereti az ilyen témákat. De meg kell említenem a Végítélet című dalt is. Komótosan, lassú középtempóban menetel a nóta, aminek szintén kiemelkedő a refrénje. Az itt található sor pedig, miszerint „homokba tervet ne véss / rajzolj inkább vérrel” nagyon megragadta a fantáziámat, beakadt!
Anno nagyon beszippantott a Halálfogytiglan album és jónéhányszor megnéztem akkor a bandát élőben is. Úristen, de komoly, bőrös-szegecses metalhősöket láttam a színpadon!
A Kell az ima méltó követője az előző korongnak és biztos vagyok benne, az új felállás is kiválóan teljesít a színpadon! Alig várom, hogy láthassam-hallhassam őket.
–
(A lemezismertető eredetileg a 2025. áprilisi számunkban jelent meg.)
–
„Kegyetlenül erős dalok, lendület és pazar sound! Meg vagyok lepve, hogy sikerült még egyet rápakolni az előző lemezre! Minden elismerésem!”
– Szénégető Richárd 9
„Sok Nagyfi-dalt kívánok még magunknak a »bármennyit éltél, ne legyen elég« vonalon!”
– Pintér Miklós 8
„Talán furcsán hangzik, de nekem hasonlóan párhuzamosan szól a fejemben Stula és Kori éneke, amikor új Oment hallgatok, mint ahogy a Wall Of Sleep esetében BZ és HG hangja. Mindenesetre, a Nagyfi Művek dübörög tovább.”
– Gáti Viktor 7
„Az első pillanataitól felismerhető Nagyfi-metal. Kemény, súlyos, morcos anyag, nagyobb volumenű éneklést viszont csak néhány dal tesz lehetővé, amit sajnálok, mert az Omenben nemigen hallani azt a Stulát, aki a Fénypokollal leszakította a fejeket.”
– Kánya Ferenc 7
„Nagyon komoly gitározás hallható a lemezen, az énektémák viszont nem igazán találtak el.”
– Kiss Gábor 7
„Keménykötésű ’amerikás’ power metalban itthon az Omen egyértelműen a legjobb, ez a komor hangvételű album pedig bizonyos tekintetben egészen a 2006-os A hetedik nap súlyosságáig nyúl vissza. Eddig rendben is volnánk. Viszont énekdallamokkal az előző stulás lemez összességében jobban állt, az új szövegekben pedig sokallom az egyes szám második személyt. Ellenben a riffek meg a röfögős hangzás nagyon ott vannak.”
– Schmidt Péter 7
„Bivaly hang és riffek, még ha számottevő újdonságot nem hoznak is.”
– Uzseka Norbert 7
„Állhat bárki a mikrofon mögött, az Omen zenéje továbbra is pár hangból felismerhető. Stula személyében ráadásul nem is ’bárki’ tölti be az énekesi posztot. Az más kérdés, hogy egy-egy dalban akár egy oktávval feljebb is kiereszthette volna a hangját. Na, majd legközelebb – vagy éppen a koncerteken!”
– Zubor Olly 7
„Vannak magával ragadó pillanatai, összességében azonban középszerű és unalmas. Mindez azért különösen fájó, mert máig az Omen neve díszeleg az egyik legjobb magyar metal album borítóján. ”
– Gyuricza Ferenc 6
