Skip to content

OMEGA DIATRIBE – Súlyos zene, súlyos új klip: You Can’t Save Me

Az extrém groove metalos Omega Diatribe a nagy sikerű Parallel klipje után most a tavalyi Metanoia lemezük nyitódalához, a You Can’t Save Me-hez forgatott új kisfilmet.

A dal érdekessége, hogy ezúttal már az év elején a zenekarhoz csatlakozó Szabó Dániel (ex-Ektomorf/Bloody Roots) dobjátéka hallható benne. Az újrakevert változat az 515 stúdióban nyerte el végleges formáját a gitáros Hájer Gergő kezei alatt.

Az Omega Diatribe a Monyo Landben zárja a nyarat augusztus 20-án a Lazarvs társaságában, majd a pandémia függvényében egy 18 állomásos turné veszi kezdetét szeptembertől, amely összesen 7 országot fog érinteni.






www.facebook.com/omegadiatribe
Az új klipet is Tarczi Tamás rendezte és Brautigam Bertold fényképezte (Thornfields Production).

Tarczi Tamás:Idén is volt szerencsénk az Omega Diatribe zenekarral dolgozni. A tavalyi együttműködést nagyon eredményesnek éreztem, a zenekarral gördülékeny a közös munka, segítőkészek, vakon bíznak a vízióimban és egészében véve kifejezetten megbízható csapat. A klip cselekményének kidolgozása elég rendhagyó módon zajlott, hiszen a történethez választottunk dalt. A zenekar a jelenleg is fejlesztés alatt álló forgatókönyvem nyitó jelenetét szerette volna viszont látni az új videójukban. A You Can’t Save Me dalnál éreztük azt, hogy leginkább rezonál a cselekményre, mert a tehetetlenség itt is központi téma. A bemutatott világot az erdélyi külső és belső utazásaim inspirálták, amit reményeim szerint egyszer film formájában is a világ elé tárhatok.


Hájer Gergő dalszerző/gitáros:A Parallel klip forgatásra után világossá vált számunkra, hogy határozatlan ideig összekötjük a zenekar videós tevékenységeit a Thornfields Productionnel, hiszen meglehetősen jól működik a kémia közöttünk, ezért nyugodt szívvel rá merjük bízni magunkat Tomira, mert pontosan tudja, hogy mit szeretnénk látni a projekt végén a vásznon és mi az, ami jól áll a zenénknek. A spiritualitás a kezdetek óta fontos eleme a zenénknek, amit Tomi embertelen jól ábrázol a képernyőn a zenénken keresztül.”


Szathmáry Ákos basszusgitáros:
Rettenetesen izgalmas és látványos volt már a három napos forgatás is. Milánt elásni és a fejét felgyújtani, csodálatos érzéseket keltett bennünk. A táncosok meg annyira eszméletlen jól nyomták, hogy azóta is tátott szájjal közlekedem. Már csak miattuk is megéri megnézni a videót, ha valakinek stílusidegen a zene.



OMEGA DIATRIBE – You Can’t Save Me (a 2020-as Metanoia albumhoz)










OMEGA DIATRIBE – Parallel (a 2020-as Metanoia albumhoz)




KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw