Skip to content

Old School No. 36

Havi Metal
Jó lenne, ha mindazok, akik már túljutottak a ’megvilágosodás’ szakaszán, segítetnének másoknak is kinyílni. Azzal is, hogy más együtteseket is megmutatnak az egyelőre divatból Guns-, Metallica-, Ugly Kid Joe-, Extreme- vagy Def Leppard-rajongó barátaiknak, ismerőseik­nek. Kölcsönadják a Metal Hammer H számait, amiból talán a legjobban lehet sokszínű képet kapni erről a valóban sokszínű múfajból. Talán egyszer ők is megveszik és gyűjteni kezdik a lapot és a rock­zenét. (Cselőtei László)

Forró Drót
Rob Halford, a Judas Priest frontembere nemrég sajtótájékoztatót tartott Los Angelesben, ahol határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy AIDS-fertőzött, valamint bejelentette, hogy a Judas Priest mellett – és nem helyette – egy szólóalbumot szeretne megjelentetni a közeljövőben. Halford külön hangsúlyozta, hogy a Judas Priestből nem válik ki, és a zenekar nem oszlik fel.
Ozzy Osbourne utolsó szólóturnéja Európában idén őszre várható. Ozzy: „A döntés nyilvánvaló következménye annak, hogy köztem és a turnézás között igazi szerelem/gyűlölet kapcsolat van. Nagyon fájdalmas ez a döntés, de nem tehetek másképp…”
Type O Negative nemrég kiadott mini­albuma, az Origin Of The Feces terjesztési nehézségekkel jelent meg a nyár elején. A Roadrunner terjesztője ugyanis nem volt hajlandó átvenni a lemezt a kiadótól, mert a borítón Pete Steele énekes tágra nyitott segge látható…

A halál angyalai
Sokan azt hitték, hogy Rick (Rick Rubin producer) majd kicsit visszavetet velünk az extrém szövegekből, de nem… Sőt, még ő mondta, hogy a lehető legextrémebb szövegeket írjuk. Leugrott például a stúdióba, belenézett a dalszövegekbe és állandóan azt kérdezte: „Hol itt a Sátán? Hol itt a Sátán?” Mondtam, hogy azt hittük, nem örülne neki. Erre ő csak annyit mondott, hogy még többet akar, egyáltalán ne próbáljuk visszafogni magunkat! (Tom Araya, Slayer)

Bajkeverők!
Az új lemezen az összes minket ért zenei hatás hallható. Ez egészen a Black Sabbathtól és a Led Zeppelintől a Beatlesig és a Doorsig terjed. Remélem, mindenki jól szórakozik majd, mikor próbálja megtalálni, mi mire emlékeztet! Haha! (Eric Wagner, Trouble)

Politikus rockerek
Van egy szakszervezetünk, amely a Rock The Vote néve hallgat, és ennek segítségével akarjuk rávenni a fiatalokat, hogy ne legyenek közönyösek, hanem gondolkodjanak és menjenek el szavazni. Azt akarjuk elérni, hogy minél többen George Bush ellen szavazzanak. Istenem, hogy lehet egy olyan ember az elnökünk, aki korábban a CIA főnöke volt? (Reed Mullin, Corrosion of Conformity)

Komor gondolatok
Nem kedvelem igazán a jelenlegi kiadónkat, Rick Rubin Def American cégét. Egy csomó embernek itt fingja sincs arról, hogy mit csinál. Egyelőre nem tudok mit mondani… Mi nem az általánosan elfogadott rock’n’roll játékszabályok szerint játszunk. Számunkra csak a saját játékunk létezik, és pont emiatt van rengeteg vitánk a kiadóval. Szeretnénk egy nagy Európa-turnét, de a kiadó még ezt is ellenzi… – Mik a közvetlen terveid? – Fel akarom robbantani a világot. (Glenn Danzig)  

Zenészfüllel: Surrounded – Dream Theater
Geezer Butler: Unalmas.
Tony Iommi: Én inkább azt mondanám, nem túl érdekes.
Geezer Butler: Mostanában elegem van a balladákból. Manapság mindenki ilyen nótákat ír, hogy felverekedje magát a listákra olyan emberek közé, mint Annie Lennox és társai. Ami engem illet, úgy érzem, a heavy metalnak nem sok köze van a lírai nótákhoz. Ezért aztán manapság már a Sabbath-balladákat sem csípem…
Gene Simmons: Ez úgy hangzik, mint a Rush, a Styx vagy a Saga. Ne mondd meg a nevüket, mert úgyis eszembe jut. Ez a Dream Theater. Szeretem az első lemezüket. Tudom, új énekesük van. Nos, ez a dal nagyon popos, nagyon fogós. Úgy érzem, nem olyan bátran előremutató, mint az első lemez nótái. Szerintem elég nagy kár.

Hangpróba Top 3

Sator:
Headquake
8,1
Sodró, kellemesen hallgatható anyag, amely – megfelelő lemeztársasági gondoskodás esetén – szerepet ígér a sláger­listák bevételében. Egy kis szerencsével a fiúk több generációt is maguk mellé állíthatnak.
(Cselőtei László)

Outrage:
The Final Day
7,1
Az Outrage-ben van valami speciális, ami miatt érdemes őket meghallgatni. Tömény, durva heavy metal ez, thrash és punk hatásokkal, és zenei szempontból nem lehet beléjük kötni. Emellett pedig egyszerre európai és amerikai hangzásúak, ugyanakkor van bennük valami érdekes íz.
(Lénárd László)

Moby Dick:
Körhinta
6,9
A fiúk leheletnyit visszavettek az ultragyors sebességből. Ezzel a kis korrekcióval duplára nőtt a számok intenzitása. Az anyagból csak úgy árad az energia. A sebesség csökkentésével lehetőség nyílt a riffek gyakoribb variálására, kidolgozására. Fülgyönyörködtetően ötletes témákat nyomat a Mentes-Schmiedl páros. A lemez végig húz, akár egy gőzmozdony. Nincs üresjárat.
(Cselőtei László)

KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw