Skip to content

MUDFIELD – Aranylemez ünnep

A Mudfield zenekar Kelet népe című albuma aranylemez státuszt ért el, melynek örömére különleges koncertet ad a szeghalmi együttes 2022. október 15-én szombaton az A38 Hajó gyomrában. Az este során, melynek különleges vendége a kiváló Escape My Shadows zenekar lesz, a Mudfield elejétől végéig eljátssza második lemezét, de természetesen a többi album nagy slágerei is felcsendülnek majd.

Az elmúlt öt év legnagyobb rockzenei sikertörténetét egyértelműen a szeghalmi Mudfield zenekar írta. A 2019-es Sárrét című bemutatkozó albumuk a Mahasz albumeladási lista 12. helyén nyitott, majd Fonogram díjat nyert „az év hazai hard rock vagy metal albuma” kategóriában. A 2020-as második, Kelet népe című album a Mahasz albumeladási lista 4. helyén nyitott, és azóta aranylemez státuszt ért el. A zenekar körbeturnézta az országot a Nomad és a Leander Kills zenekarok vendégeként is, és olyan nagy rajongótábort verbuvált, hogy 2020 második felétől már önállóan tud koncertezni hazánkban. Az elmúlt öt évben több mint 100 koncertet adott a zenekar. A 2021. december 23-án megjelent Szörnyeteg a Mahasz albumeladási lista 10. helyéig jutott, és a Napfénytenger című dalt már 18 rádió összesen 1634 alkalommal tűzte műsorára ezzel 9.8 millió elérést biztosítva a zenekarnak. A példátlan gyorsasággal növekvő rajongótábornak köszönhetően 2022-ben már elővét teltházas koncertet adott a zenekar az A38 Hajón, majd közel ezer fizetővendéget vonzott a Barba Negra nagyszínpada elé, és több vidéki nagyvárosban is háromszáz fölötti nézőszámokat produkált már. 2022. augusztus 5-én jelent meg a készülő negyedik Mudfield album első kislemeze, és klipje Óriások címmel.

Facebook: https://www.facebook.com/mudfield
YouTube: https://www.youtube.com/mudfieldofficial
Spotify: https://spoti.fi/3rvA5n7

nka
KERESÉS
MEGJELENT AZ OKTÓBERI
digitális KÜLÖNSZÁM!
RÉGI LAPSZÁMAINK
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IMPELLITTERI
    Out Of My Mind (Heavy Metal)
  2. AT NIGHT I FLY
    The Sacrificial Lamb
  3. FLOTSAM AND JETSAM
    Burned My Bridges
  4. TONY IOMMI
    Deified (instrumentális)
  5. TEXAS HIPPIE COALITION
    Gunsmoke
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. WOLFHEART
    Draconian Darkness
  2. THE BLACK DAHLIA MURDER
    Servitude
  3. NILE
    The Underworld Awaits Us All
  4. UNTO OTHERS
    Never, Neverland
  5. MIMI BARKS
    This Is Doom Trap
posta jános
szerkesztő
  1. VOLA
    Friend Of A Phantom
  2. IOTUNN
    Kinship
  3. CRIPPLED BLACK PHOENIX
    The Wolf Changes Its Fur But Not Its Nature
  4. THY CATAFALQUE
    XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek
  5. IRON MAIDEN
    Killers
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw