A maga 44 évével Lemmy Kilmister az élő metaltörténelem. Nem egyszerűen a Motörhead főnöke, hanem ennél jóval több: a jó öreg Lemmy egyenlő a Motörheaddel. Pályafutását és stílusát ismerve távolról sem nevezhetjük ijedős, beszari nyuszinak. Most mégis aggódik valamiért. Nem magát, hanem a rockzene jövőjét félti.

A tények: Lemmyt ljubljanai, jugoszláviai koncertje alkalmával az első dal alatt eltalálta egy repülő tárgy. Fájdalmai ellenére végigjátszotta a koncertet, noha az utóbb azonosított, kiélesített pénzérme olyan csúnya sérülést okozott karján, hogy a zenekar számára roppant fontos bulikat köztük a dortmundi Metal Hammer szülinapi fesztivált le kellett mondania, és különgéppel egy londoni specialistához repült. Lemmy most tenni akar valamit, hogy a rockzenét megtisztítsa a riasztó durvaságoktól.

„Akár a szememet is kiverhette volna” – mondta Lemmy a baleset óta számtalan alkalommal, különböző fórumokon. A közönség soraiban megbúvó erőszak elleni kampányt a sajtóban és az MTV-ben kezdte pár hete. Lemmynk kegyetlenül dühös, és mindenképp tenni akar valamit, mint ahogy ezt londoni lakásában elmondta nekem, még mindig felkötött karral. Célja, hogy a stílus vezető zenekarait közös cselekvésre vegye rá a rohadás megállítására.

„Valami olyan dolog történik ma a rockzenében, amit nem értek. Nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, és emiatt még én, aki 1956 óta hallgatom ezt a zenét sem értem. Akkoriban 11 évesen is felfogtam üzenetét. Azt hiszem a nagy részét még ma is felfogom, de egy-két dolog zavarba ejt.”

„Nehogy valaki azt higgye, ez most egy megvénült fickó véleménye, mert amikor 1988 őszén-telén a Slayerrel és az Overkillel turnéztunk, ők is hasonlóképpen éreztek. Tom Araya, Blitz és jómagam is rádöbbentünk, hogy minden egyes(!) koncert közönsége között megbújnak emberek, akik a zenekart akarják megsérteni, esetleg halálosan is. Sajnálom, ha most nem hiszel nekem, de ez akkor is így van!”

Abban mindketten egyetérthetünk, hogy a rockzene hajnalán nem voltak komoly gondok a közönséggel, még akkor sem, ha alaposan felhergelték őket.

„Gene Vincent pisztolyos mamája (Pistol Packin’ Mama) hatására senki sem vette elő a fegyverét. Maga a társadalom lett sokkal erőszakosabb, mint amilyen a hatvanas-hetvenes években volt. Az egész a hetvenes évek végén kezdődött… Emlékszem 1979-ben valaki egy kinyitott haltrancsírozó kést vágott hozzám. Doningtonban pedig Phil Campbellt majdnem eltalálta egy olyan égő fáklya, amit köd esetén használnak a sztrádákon. Az, ha hozzáragad az emberhez, szénné égeti! Akkor abbahagytuk a koncertet és lementünk a színpadról. Durván hat hónappal később a kocsmában odajön hozzám egy srác és azt mondja: »Lemmy, tudod mi történt a fickóval, aki Doningtonban hozzátok vágta a fáklyát? Péppé vertük az agyát!« Szerintem is a közönségnek kell megfékeznie magát. Azt akarom, hogy a rajongóink igenis álljanak mellénk és állítsák meg azt az állatot, aki valamit hozzánk akar vágni.”

Lemmy szomorúan ismeri be, hogy a koncertek agresszivitása Angliában kezdődött, mégpedig a punkzene megjelenésével. 

„Johnny Lydon kezdte az egészet, a bulikon hisztérikusan üvöltötte, hogy »köpjetek le!«. A színpadmászást pedig Jimmy Pursey kezdte a skinheadekkel. Akkoriban elmentem megnézni a Sham 69-t a Roundhouse-ban, a buli szörnyűséges volt. A mentők hordágyon vitték el a sebesülteket. Ez nem rock’n’roll! A readingi fesztiválok adják a legjobb példát manapság. Kinn voltál az elmúlt években valamikor? Egyszerűen nem akarok felmenni a színpadra és úgy tekinteni a közönségre, mint ellenfélre. Hiszen egy oldalon állunk, vagy nem? Hiszen pont arról van szó, hogy együtt állunk szemben a társadalom begyepesedett, elfogadott normáival. Miért dobálnak fel konzervdobozokat, és vizelettel teli üvegeket a színpadra? Ha valakinek ez szórakozás, akkor ezt nélkülem kell élveznie. Ha nem tetszik a zenekar, menj ki a büfébe! Senki, a színpadon állva, nem érdemli meg, hogy megdobálják.”

Elég elkeserítő ez számotokra, zenészekre nézve nem?

,,Az, elhiheted. Jugoszláviában majdnem elveszítettem két ujjamat. Hatezer rajongó jött el, nem szúrhattam ki velük azzal, hogy nem játszom végig a koncertet. Emiatt aztán olyan vérrög alakult ki, amit csak hosszasan lehet kikezelni, antibiotikumokkal. Ehhez én már túl öreg vagyok, és nem is szolgáltam rá. Mindig azt hittem, hogy a rock’n’roll lényege a közös szórakozás. Nos, erről itt nincs szó. Régebben, ha hűvösen, tartózkodóan viselkedett a közönség, akkor rossz volt a bulid. Ma, ha megköpködnek, megdobálnak, azt jelenti, tetszett nekik a koncert. Ez mind a punkkal kezdődött és most a thrash visszahozta.”

Nem gondolod, Lemmy, hogy mindez a feleslegesen erőszakos zenekarok hozzáállásából és nihilista szövegeiből fakad?

„Nem tudom. De én nem írok ilyesmiket. Nálunk a dalok a nőkről, a turnééletről és a rock’n’rollról szólnak. Nem írok számokat az emberek elpusztításáról. Egyszerűen nem értem. Liverpoolban laktam régen és láttam a Beatlest is, de sosem éreztem, hogy hozzájuk kellene vágjak valamit.”

A thrash szövegek többsége a rombolással és a halállal foglalkozik. Talán ez lehet egy magyarázat az agresszivitásra?

,,Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne. Azok a zenekarok már eleve a saját generációjukról énekelnek. A probléma mélyebben rejlik. De aki harcolni akar, miért nem megy a tengerészethez? Ott tanulhatna egy-két dolgot… Tom Arayát, akit roppantul becsülök, mert irtó jó fej csak centikkel tévesztették el, amikor egy széket vágtak hozzá. Persze utóbb mindenki azt mondta, ő hergelte fel a közönséget.”

Azért csak kell legyen valamiféle felelősségtudat a zenészekben. Hiszen a dalszövegeket nagyon sokan komolyan veszik…

,,Természetesen, ez így van. Azonban a koncerteken kívül is találkoztunk erőszakkal. Ott vannak például a metró huligánjai vagy a futballstadionok rémei. Bizonyítaniuk kell maguknak, hogy már felnőttek, mert egyébként nem tudják magukról. A baj csak az, hogy megfékezhetetlenek. Hiába szövegelek én a mikrofonba. Most nem a műanyag üvegeket dobálókról beszélek, hanem azokról, akik otthon leülnek és kiélesítik a pénzérmét. Eleve »felfegyverkezve« jönnek el a bulira. Tudom, mert olyan dolgok kerültek fel a színpadra, amikhez nem lehetett hozzájutni a teremben: vasdarabok, lövedékek. Ez már előre kiterveltség, a büntető törvénykönyvben ez már nincs is messze a gyilkosságtól. És ez teljesen idegen a rockzenétől.” 

Lemmy a színpadmászást sem tartja túl okos dolognak…

„Ez egyáltalán nem olyan vicces, mint amilyennek hiszik. Egyszerűen nem akarok ilyet látni Motörhead-koncerten. Ha valaki pogózni akar, menjen a terem végébe, de hagyja békén azt, aki a koncert kedvéért, miattunk jött el, és nem saját magáért. Pár éve Milwaukee-ben egy helyi nagylegény feljött a színpadra. Nem tudom mi keresnivalója volt ott, mert se nem énekelt, se nem játszott hangszeren. A fellépése után visszaugrott az őt bálványozó társai közé, de úgy, hogy a büdös csizmájával szétroncsolta egy lány orrát és fogait. Elég szép, nem? Biztos, hogy egész héten mindenkinek azzal dicsekedett, milyen ügyesen feljutott a Színpadra. A közönség nagy része azért fizet, nem is keveset egy koncertjegyért, hogy jól érezze magát, lássa a kedvenc zenekarát, nem pedig azért, hogy egy paraszt egy életre tönkretegye! A bajkeverők csak a hecc kedvéért jönnek el, és leszarják, hogy mi folyik a színpadon. Sajnos, egy csomó kis zenekar még ki is szolgálja őket, hiszen örülnek a népszerűségnek, amit ezzel szereznek.”

Ha valaki tudja irányítani a közönséget, akkor az Lemmy, nem?

„Egyedül nem. Ha az összes zenekar összefogna, és le merne menni a színpadról koncert közben, egy hónapon belül vége lenne. A baj csak az, hogy a kisebb zenekarok ezt nem tehetik meg, mert olyan nagy összegű kártérítéseket követelnének tőlük, hogy nem bírnák ki anyagilag. Így inkább meg sem moccannak a színpadon, nehogy valamelyik állat ‘szórakozás’ közben kárt tegyen bennük. Lassan ott tartunk, hogy ha valami nem történik sürgősen szögesdrót mögött fogunk játszani, mint a Blues Brothers a filmben. Az lenne az igazi szégyen!”

Ezért szerinted a rock’n’roll a felelős?

„Semmiképpen. Hiszen akkor mi történik a focipályákon? Az amerikai foci a legdurvább sport, amit csak ismerek. Az emberek odaát mégis családostul mennek a meccsekre, és a nézőtéren nincs erőszak. Európában pedig összevissza verik egymást az emberek, csak azért, mert a másik nyakában más. színű sál van. Ez már szinte fasizmus. Ha nincs rajtad egyenruha, akkor te leszel az áldozat. Nincs sok bizodalmam az emberi fajban. Nyugodtan adjuk át a Földet a hangyáknak, ők legalább nem dobálják, verik meg egymást!”

–Chris Welch

-x-

Kedves Olvasónk! Az utóbbi években már találkozhattál a magazinunkban az Old School rovattal, amelyben a harminc éve megjelent lapszámok tartalmából szemezgetünk érdekességeket. A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával most elkezdtük feldolgozni az első (még Metal Hammer Hunga­rica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást! 

METAL HAMMER HUNGARICA No. 4 (1989/4) – TARTALOM
HAVI METAL – Szerkesztői gondolatok
M.O.D. – Nem is olyan buta ez a Billy gyerek
WOODSTOCK ’89 – Az év koncertje?
SÚGD MEG NEKÜNK – Ha egyszer a levelesláda kinyílik
FORRÓ DRÓT – A lehető legforróbb hírek
HANGPRÓBA – De ki az utolsó?
SOKKOLÓ KORONGOK – White Lion, Sodom, Anthrax és még ezer LP
DEATH – Elcsíptük Chuckot
DARK ANGEL – A Slayer árnyékában
MOTÖRHEAD – Lemmy bácsi szomorú
KEE MARCELLO – A szuperkemény gitáros
CLASSICA – Még idén lesz nagylemez!
MORTAL SIN – Erszényes thrasherek
DESPERADO – Dee kinyitja a száját
CRIMSON GLORY – Interjú Geoff… azaz Midnighttal
POKOLGÉP – Egy éjszakai bevetés képei
ÉLŐ FÉM – Moby Dick, Kreator, Exit, Sámán… live!
NDK METAL – Trabant, Wartburg, Hardware
NO FOR AN ANSWER – Hardcore
DEMONSTRÁCIÓ – Ömlesztett szalagok
HAZAI HEAVY ATYÁK II. – Molnár ‘Elefánt’ György szólóban
GITÁRMÁNIA – Még mindig nem megy?
LORD – A Lord legyen velünk
DREAM THEATER – A múlt havi Hangpróba-nyertesek
METAL CHURCH – Magyarázom a dalaimat
ACCEPT – Irány Amerika!

Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld

A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw004/