Skip to content

MARILLION – An Hour Before It’s Dark (kritika)

MARILLION
An Hour Before It’s Dark
(earMUSIC)

Négy évtizedes pályájával és 18 albumával a Marillion azon kevesek közé tartozik, akik nem merevedtek bele egy adott hangzásvilágba, hanem időről időre képesek megújítani önmagukat. Az első lemezek korai Genesis ihletésű progrockjától kezdve a fogósabb, slágeresebb korai Hogarth-korszakon át az elektronikával is flörtölő, hol nyugisabb, hol zaklatottabb újabb anyagokig egészen széles zenei spektrumot jártak be az évtizedek során. Mindeközben azonban önazonosságuk soha nem veszett el, kb. 5 másodperc után azonnal felismerhetőek a dolgaik, bármelyik korszakukról is legyen szó.

A 2004-es Marbles utáni néhány lemezük ugyan kevésbé talált el, de a 2016-os F.E.A.R. újra nagyon tetszett, és ugyanígy vagyok most az aktuális eresztéssel. Ennek oka abban is keresendő, hogy történt a részükről egy óvatos visszakanyarodás az általam leginkább kedvelt Holidays/Brave/Afraid-éra hagyományosabb megközelítése irányába. A középtajt hallható Murder Machines erre a legjobb példa, ami két hallgatás után teljesen beleült a fülembe – de igazából mindegyik dal valahogy magától értetődő természetességgel siklik végig a hallójáratokon. Mindezt úgy, hogy közben rengeteg apróbb-nagyobb hangszerelési finomság és okosan egymásra rétegzett dallammenet jön szembe.

Már önmagában Steve Rothery gitárjátékát élmény hallgatni: David Gilmourhoz hasonlóan kevés hanggal, szinte minimalista módon dolgozik, de ezzel gyakorlatilag bármit képes kifejezni. Egyértelműen harmóniaközpontú zene az övék, ami nem attól „prog”, ahogy sokan ezt a kifejezést értelmezik, hanem az érzelmek, gondolatok és hangulatok átadásának módjában, meg ahogy ezt az egészet szinte szélsőséges eleganciával teszik. A szövegek kiindulópontja ezúttal a Covid-helyzet és annak következményei voltak – ám ez szó szerint csak kiindulópontot jelent, ugyanis ehhez kapcsolódóan több más aktuális, vagy éppen örök érvényű téma is fókuszba került. A dalszövegek között vannak oda-vissza utalások, vissza-visszatérő kifejezések és sorok, ilyen módon akár konceptlemezről is beszélhetünk.

A produkció túlzás nélkül álomszerű, a szűk órányi zeneanyag pedig átlagon felül tartalmas és gondolatébresztő. Erős 9 pont, amit pár hét múlva már lehet, hogy kevesellni fogok.

Schmidt Péter 9


MARILLION – An Hour Before It’s Dark (a 2022-es album)














KERESÉS
Hammerworld No. 350
kapható országszerte!
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. SUMO CYCO
    Bystander (dal)
  2. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  3. SET IT OFF
    Punching Bag (dal)
  4. FIFTH ANGEL
    When Angels Kill (dal)
  5. SHALLOW SIDE
    The Worst Kind (dal)
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. THY ART IS MURDER
    Join Me In Armageddon (dal)
  2. FUTURE PALACE
    Malphas (dal)
  3. KALLIAS (feat. OLE BØRUD)
    Mouthless Embassy (dal)
  4. HEART OF A COWARD
    Decay (dal)
  5. THE 69 EYES (feat. KAT VON D)
    This Murder Takes Two (dal)
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Pushit (dal)
  2. LAST IN LINE
    Ghost Town (dal)
  3. METALLICA
    Too Far Gone? (dal)
  4. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  5. C.O.C.
    On The Hunt (Lynyrd Skynyrd cover) (dal)
HAJÓGYÁR x hw