Skip to content

AURALEAK – Az első videoklip az új magyar bandától: Indigo

Februárban egy Indigo című dallal mutatkozott be a 2020-ban alakult budapesti Auraleak, most pedig megérkezett a nóta hivatalos klipje is.

„Az elmúlt évek ürességére és vívódásaira reflektáló Indigo négy percében az elektronikus hanghatások, a tiszta ének és dallamosság, valamint hörgés és a fejszaggató breakdownok fúziója valósul meg.

Hex (ének):A vírushelyzet alatt rengeteg csalódás és fájdalom ért, teljesen összeomlottam. Kilátástalannak éreztem mindent a zeneipar helyzete és a mindennapok felborulása miatt, de leginkább az bántott, hogy az emberi kapcsolataim hirtelen gyökeresen megváltoztak, és ezzel én is. Konkrétan világvége hangulatom volt. Így született meg néhány dalszöveg, amelyek leginkább saját magamhoz szólnak, de igazából sokkal több van bennük, mint az elsőre hallatszik. A zenekar neve is hasonlóképpen született, mintha szivárogna belőlem a lelkem.

Ezzel a klippel a zenekar történetének kezdőpontját jelöltük meg. Nem csupán az elindulásunk elejét, de a banda képzelt történetének, koncepciójának a kezdetét is jelenti. Egy sivár disztópiában elveszett világ, amelyben minden üres és nincsenek érzelmek, mert máshogy nem lehet túlélni. A világos semmiben egyszer csak megjelenik a gondolat négy emberben, hogy ez így nem mehet tovább. Ez maga az Indigo. Egy vívódás saját magunkkal és a világgal szemben, amikor semmi sincs a helyén.



Hexet korábban a The Tumor Called Marla frontembereként láthattuk a színpadon, Szőllősi Dóri a Mudiban is dobol, Söptei Balázs pedig a Kajgūn és a Vanta gitárosaként, valamint szólóelőadóként is ismert. Az Auraleak negyedik tagja Farkas Bálint basszusgitáros. A zenekar jelenleg az első nagylemezén dolgozik Vári Gábor (Dystopia, Miracle Sound Studio), Kiss József (Nova Prospect), Diószegi Kiki (Down For Whatever, Stray Heart Records) és Török Dániel (Kill Monday Management) közreműködésével.


www.facebook.com/auraleak



AURALEAK – Indigo (2022)











nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw