Skip to content

MAEOTIS – Pagan metal Debrecenből, szöveges videóval egy új dal: Tavaszünnep

2021-ben már tényleg megérkezik az ősmagyar pagan metalt játszó debreceni Maeotis első albuma, friss előzetesként pedig a szöveges videóval kísért Tavaszünnep dallal lehet ismerkedni

Megjelent a Tavaszünnep című friss dalunk, mely immár a második előfutára a 2021 folyamán megjelenő nagylemeznek. A videót Egri-Kiss Dávid (Nygmalion) készítette, az alapjául szolgáló grafikákat pedig a Grafit és Hamu műhely.

A dal őseink téltemető ünnepélyéről szól, melynek bizonyos elemeit a néphagyomány is megőrizte. Ismereteink szerint a tavaszi nap-éj egyenlőség különös jelentőséggel bírt a nomád népek körében, és egyben az új év kezdetét is jelentette számukra.





www.facebook.com/maeotiszenekar



MAEOTIS – Tavaszünnep (2020)



A Maeotis egy pagan metal projekt, mely azzal a céllal jött létre, hogy a zenén keresztül mutassa be őseink életét és történetét. Dalaink írásakor a műfajban megszokott hangszereken túl autentikus, népi hangszerek bevonásával is kísérletezünk. Zenénk egyik jellegzetességét képezik az anyanyelvünkön írt dalszövegek, melyek forrásául a magyar őstörténet és mitológia szolgált.

A Maeotis 2010 és 2018 között aktívan koncertező zenekarként működött Debrecenben. A csapat első stúdiófelvétele a 2011-ben rögzített Tetemre hívás volt. A dal bónuszként felkerült a zenekar 2014-ben megjelent Avarok Gyűrűje címre keresztelt 4 számos EP-jére is. A következő hanganyag a 2015-ös Vérbulcsú című három dalt és két átvezetőt tartalmazó EP volt. A közel évtizedes fennállás alatt számos koncertet és tagcserét megélt Maeotis jelenleg az alapító Somoskői Viktor (ének, vokál, basszusgitár, akusztikus gitár) és Molnár Bence (ritmus és szólógitár, billentyűs hangszerek) stúdióprojektjeként működik tovább.

Az első stúdiófelvételük a 2011-ben rögzített Tetemrehívás volt, 2014-ben adták ki a 4 tételes Avarok gyűrűje” EP-t, 2015-ben pedig egy újabb EP-vel jelentkeztek, a Vérbulcsúval. A Maeotis 2018-tól az alapító Somoskői Viktor stúdióprojektjeként működik.

A készülő Maeotis lemezen hallható lesz a Power Source Stúdió mindenesének, Molnár Bencének a játéka, aki ezúttal a gitársávok rögzítésében is oroszlánrészt vállalt.


MAEOTIS – Élő zsarátnok (2019)


nka
KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw