Kiadó: Nuclear Blast / Szénégető Richárd / 10
Megmondom őszintén, sosem voltam Machine Head-fan. Mindig is ott voltak körülöttem, a baráti köröm nagyobb része imádja őket, de engem nem nagyon tudtak úgy elkapni, hogy rajongó legyek. Voltak kiemelkedő pillanataik, lemezeik, de Robb sosem volt szimpatikus, így arra a polcra kerültek nálam, ahova a Disturbed, David Draiman miatt. És mit ad Isten? Mindkét bandával megváltozott a viszonyom, nem is kicsit. Olyannyira, hogy ezt a MH-lemezt epekedve vártam. Komolyan.
Baromi kíváncsi voltam, Robb engedi-e majd az „új” gitárost, Reece Scruggsot dalt írni, vagy marad a sztori one man show? Persze, jelentős többségben maradt, ahogy az is, ami a MH teljes karrierjén végig ott volt: a trendlovaglás. Mielőtt bárki elhajtana a vérbe, kihangsúlyozom: ezt itt nem degradálóan mondom. Robb mindig ügyesen lavírozott az éppen aktuális divatok között, mindig annyit szívva az MH zenéjébe, amennyi még nem tiporja meg két lábbal annak identitását. Persze, volt, amikor túlzásba esett (Supercharger), de még ez is tudott jól állni nekik. Az előző, Of Kingdom And Crown aztán hozott egy olyan MH-lemezt számomra, amivel a mai napig nem tudok betelni és szemernyit sem kopott három év alatt. Az Unatoned ennek logikus folytatása és nem is.
Azt előre mondom: ha úgy állsz neki a lemeznek, hogy szeretnél Davidian 2-t és egy új Burn My Eyest, akkor meg se hallgasd a cuccot, ez nem a te lemezed! Az előző anyag nagyívű, megadallamos refrénjei most is itt vannak, csak sokkal kompaktabb, sallangmentesebb dalokkal. Ez a tömörség persze egyszerre áll nagyon jól a daloknak és érezni néha, hogy itt még elfért volna 1-2 perc közjáték, bár utóbbi megállapításommal esélyesen egyedül vagyok. Egészen biztos vagyok benne, hogy az old school fanok egy-egy olyan dalra, mint a Bonescraper, a Bleeding Me Dry, vagy a Not Long For This World a világból ki fognak szaladni, ugyanakkor ezt itt én most teljesen logikus evolúciónak érzem és elhiszem Robbnak, hogy most, 57 évesen ez jön belőle. Sőt, nekem ezek a tételek most jobban is működnek, mint az egyébként horzsoló és acsarkodó darabok, amikben az MH mindig is feketeöves volt. Ám a lemez legnagyobb erénye, a hibátlan sound mellett, hogy bármilyen megközelítéssel hallgatom, egy dolgot érzek: ez bizony egyben van. Így kerek, egész és tökéletes.
Sosem hittem volna, hogy márciusban egy Machine Head-lemezre fogom azt mondani, hogy gyerekek, ez esélyesen dobogós lesz az év végén, pedig most ez van. Ezek után még jobban várom a nyári koncertet és nagyon remélem, hogy a lemez fele ott lesz a setlistben! Köszönöm, Mr. Flynn és bocsánat, hogy annyit ekéztelek korábban!
–
(A lemezismertető eredetileg a 2025. áprilisi számunkban jelent meg.)
–
„Letisztultabb, egyszerűbb, befogadhatóbb, mint az Of Kingdom and Crown volt, ezért már az első találkozás alkalmával megfogott. Sokadjára végighallgatva is találok rajta izgalmas megoldásokat, s nekem a Machine Head dallamosodásával sincs problémám. Igaz, a Catharsis idején sem volt. ”
– Gyuricza Ferenc 9
„Van itt pár megoldás, amitől összehúzom a szemöldökömet, de összességében bejön a cucc. És Flynn mester végre újra tömören fogalmaz.”
– Kiss Gábor 8
„Itthon hatalmas rajongótábora van a MH-nek. Én nem tartozom a nagy követők közé. De elismerem a banda értékeit, amelyeket most is megvillantanak. Ugyanakkor ez az album nem tűnik egy korszakalkotó műremeknek.”
– Cselőtei László 7
„Meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott az utóbbi tíz évben Robb Flynn gárdája a stúdióalbumok terén. Az előző lemezen épp a hosszabb dalok voltak a meggyőzőbbek, itt pedig tudatosan rövidebbek sorakoznak… Folytatásnak azért megteszi.”
– Gáti Viktor 7
„Bestiálisan megszólaló, viszont fura, nehezen szokható anyag. Vannak jó dalok, hozza a kötelező formák legtöbbjét, de részleteiben nem szimpatikus. Nekem a sok ’repülős’ téma, a rejtett vonósok meg elektronika, a tömörített dalszerkezetek, a bárhogyan, de fülbemászni akaró tiszta énektémák miatt kicsit olyan az Unatoned, mint egy szabványon kívüli Machine Head lemez.”
– Kánya Ferenc 7
„Mit nem adnék, ha csak egy pár percre újra azt érezhetném egy új Machine Head-lemez meghallgatásakor, mint a Burn My Eyesnál! Akkor talán még Flynn egykori zsenije mellett az Ørdøg című dalt sem hiányolnám a lemezről! Vérzik a szívem.”
– Pintér Miklós 7
„Pozitívum az utóbbi lemezekhez képest tömörebbre, lényegre törőbbre vett megfogalmazás, viszont jó pár hangszerelési megoldás akad, amit én itt testidegennek érzek. És Flynn dallamos énektémái sem az igaziak, valahogy túlfinomkodja őket, élőben ezekkel baj lesz szerintem. De ne legyen igazam.”
– Schmidt Péter 7
„Irreális elvárás volna, hogy úgy üssön, mint anno a Davidian, mégis úgy érzem, hiába a jó témák, ez már önismétlés. ”
– Uzseka Norbert 7
„Hát, nem is tudom… Persze, tök jó, hogy Robb Flynnék még most is itt vannak, és tolják ezeket a groove-os, thrashes dolgokat. De nekem valahogy hiányzik az a súly az Unatoned albumból, amivel a banda a ’90-es években pár pillanat alatt a földbe tudott döngölni.”
– Zubor Olly 7
