A gothic/doom metal szintér egyik alapzenekara, a norvég Theatre Of Tragedy énekesnőjeként még a kilencvenes években vált ismertté a norvég Liv Kristine Espenæs, aki 1998-tól szólistaként is letette névjegyét, majd 2003-ban a német Atrocity tagjaival, köztük a férjével, az énekes Alexander Krullal közösen Leaves’ Eyes név alatt egy viking témakörrel foglalkozó szimfonikus metal formációt is alapított. Azóta sok idő telt el, a Theatre Of Tragedy már régóta a múlté, közel egy évtizede pedig a Leaves’ Eyes is megszakította kapcsolatát egykori énekesnőjével. Szólólemezeket azonban továbbra is ad ki Liv Kristine, a legújabb Amor Vincit Omnia címmel április 25-én jelenik meg. Gyuricza Tamás Marcell ennek kapcsán faggatta ki az angyali hangú énekesnőt.
Szöveg: Gyuricza Tamás Marcell · Fotó: kiadói archívum
–
Ritkán adsz interjút magyar magazinnak, ezért egy kicsit szeretném korábbról indítani a beszélgetést, s először nem a hamarosan megjelenő új albumról kérdeznélek, hanem az eggyel korábbiról. Jól gondolom, hogy a River of Diamonds, ami közel tíz évvel az azt megelőző Vervain után, s már a Leaves’ Eyesból való kényszerű távozásodat követően jelent meg, egy új korszakot nyitott az énekesi karrieredben?
„Igen, én is így gondolom, hiszen a River of Diamonds volt az első olyan albumom, ami már azután jelent meg, hogy teljesen újra kellett szerveznem az életemet. Ami 2016-ban történt velem, az valami olyasmi volt, mint egy hatalmas robbanás. Nemcsak a Leaves’ Eyes zenekarból rúgtak ki, a magánéletemben is mindent magam mögött hagytam. Elköltöztem a férjemtől, a gyermekem apjától, akitől el is váltam. Annak érdekében, hogy a fiamnak és magamnak új életet, valamint biztos megélhetést tudjak biztosítani, elkezdtem speciális foglalkozást igénylő gyerekekkel, autistákkal dolgozni.
2016-ban tehát bezárult mögöttöm néhány ajtó, de rengeteg új ki is nyílt, ám ahhoz, hogy a semmiből újrakezdjem, és rendbe hozzam az életemet, hat évre volt szükségem. Ez alatt kevésbé foglalkoztam zenével, bár az akkori zeneszerzőm, Tommy (Olsson, gitáros, a Theatre Of Tragedy egykori tagja) folyamatosan adott dalokat, de türelmesen kivárta, míg én is úgy éreztem, hogy most már tudok rájuk összpontosítani. Amikor elkezdtem komolyabban foglalkozni a Tommy által írt dalokkal, hirtelen úgy éreztem, hogy azokkal el tudom mesélni életemnek azt az időszakát. Egyre inkább erősödött bennem az érzés, hogy ezek zeneileg olyan dalok, amelyek megmutatják, hogy mit éltem át 2016 és 2021 között, és ennek megfelelően írtam hozzá dalszövegeket.
A Rivers Of Diamonds tehát olyan, mint egy könyv. A dalszövegek arról mesélnek, hogy egy nagyon mély érzelmi válságon, egy sötét alagúton mentem keresztül, aminek a végén azért már látható volt némi fény is. Azt gondolom, amikor az életed mélypontra jut, amikor sötétség vesz körül, akkor rákényszerülsz, hogy belenézz a saját lelkedbe, és újra átgondold, hogy mit tettél, és minek köszönhető, hogy ide jutottál. Nagyon nehéz őszintén szembenézni a saját sorsoddal, de ha képes vagy rá, hogy megtedd, és túléled azt a krízist, akkor újraértékeled az életed, felismered annak szépségét, és el fogod kezdeni keresgélni azokat a gyémántokat, amelyek a sötétségben ragyognak fel igazán. A River of Diamonds album tehát egy nagyon sötét időszak utáni felébredésről és a reményről szól. És igen, ahogy az életemben is egy új korszakot nyitottam, úgy ez az album az énekesi karrieremben is egy új korszak kezdetét jelentette.”
.
Az Amor Vincit Omnia egyenes folytatása a River of Diamonds albumnak?
„Én inkább azt mondanám, hogy válasz a River of Diamonds albumra. Az Amor Vincit Omnia azt meséli el, ahogyan túléled a nehézségeket az igaz szerelem miatt. Ezt persze nem olyan direkt módon, hogy találkoztál egy emberrel, beleszerettél és összekötötted vele az életedet. Nem erről szólnak a dalok, hanem arról énekelek, hogy szeretned kell önmagadat, és jónak kell lenned saját magadhoz. Ezt csak te tudod megtenni, nem várhatod el a környezetedtől. Nem várhatod azt, hogy jön majd valaki, aki szeretni fog, s onnantól minden jó lesz. A szíveddel neked kell foglalkoznod, ha ezt megteszed, akkor képes leszel túlélni mindent, amit az élet eléd vet. Az Amor Vincit Omnia arról szól, ahogy kiírom magam egy sötét helyből. Ez az album óda az élethez és óda a szeretethez. A boldogság úgy kezdődik, hogy saját magadat kell szeretned. Ha ezt tisztázod önmagaddal, akkor leszel képes megnyitni újra a szíved, akkor látod majd tisztán, hogy mit kínál neked az élet. Mindent el kell fogadni, akár jó, akár rossz, nem válogathatsz. A dalszövegekben szereplő sorok és mondatok egy része mantra volt saját magam számára. Elővettem a naplómat, újraolvastam, hogy miket írtam bele, így nagyon sok szövegrészlet a saját naplóbejegyzéseimből való.”
Rendszeresen vezetsz naplót?
„Igen, naponta tíz percet töltök vele. De nemcsak ez képezi a napi rutinom részét, mellette jógázom is. Korábban futottam, minden nap lefutottam egy fél maratoni távot. Amikor ezt abbahagytam, akkor váltottam jógára. Most, hogy hamarosan ötvenéves leszek, a testemnek és a lelkemnek is szüksége van erre. Ahogy a jóga, úgy a naplóírás is nagyon hasznos a lelki egészség megteremtésében. Van már annyi élettapasztalatom, hogy tisztán lássam az élet nagy dolgait. Talán még azt is megengedhetem magamnak, hogy bölcsességeket fogalmazzak meg magamnak, és a dalaim révén másoknak is. Például azt, hogy az életnek egyaránt vannak jó és rossz dolgai. Vannak nagyon szép pillanatai, de az is hozzátartozik, hogy időnként összetörik a lelked. Ez a kettősség maga az élet, egyszerre gyönyörű és fájdalmas.”
Azt mondod, a boldogság ott kezdődik, hogy saját magadat kell szeretned. Volt olyan időszak az életedben, amikor erről megfeledkeztél?
„A válásom utáni első évek szerintem ilyennek mondhatóak, de nem azért, mert megfeledkeztem volna róla, hanem mert más kötötte le az energiáimat. Azok az évek valóban nagyon durvák voltak számomra, egyszerre három helyen dolgoztam, hogy anyagilag egyenesbe kerüljek, s tudjak gondoskodni a fiamról. Akkor nem nagyon volt idő arra, hogy szeressem magam, és nem volt egyensúly az élet és a munka között. Ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy meg kell hoznom ezt az áldozatot annak érdekében, hogy később újra tudjam az életet élvezni.
Tudod, én nagyon szeretem az életet, eleve erre rendeltettem, hiszen a szüleim a Liv nevet adták nekem, ami életet jelent. Tisztában voltam vele, hogy be kell vállalnom néhány stresszel teli évet, illetve túl kell élnem azokat, hogy jöjjön a gyógyulás időszaka, újra biztonságban érezzem magam, s meg tudjam nyitni a szívemet mások előtt is. 2016-ban még nagyon félénk voltam, tartottam attól, hogy képes leszek-e végigcsinálni, de lassan legyűrtem a félelmeimet, és most sokkal nagyobb biztonságban érzem az életemet, mint előtte. Ez pedig megnyugtató érzés, hiszen akkor tudod élvezni az életet, ha biztonságban érzed magad.”
.
Február 14-én, vagyis Valentin-napon születtél, amivel egyes vélekedések szerint eleve a szerelem istennőjévé kellett, hogy rendeljen téged. Érezted ennek bármiféle jelét is életed során?
„Annyit mindenképpen, hogy szerelemgyermekként születtem. A norvég és dán állampolgárságú szüleim egyetemistaként, 18 évesen egész Európát bejárták vonattal. Szerelmesek voltak egymásba, élvezték az élet szépségeit. Ennek a szerelemnek lettem a gyümölcse. Amikor fogantam, éppen Jugoszláviában voltak. Valóban Valentinkor, a szerelem napján születtem, ezért is adták nekem a Liv nevet. A szeretet mindennél fontosabb számomra. Szükségem van arra, hogy harmónia legyen az életemben, hogy a körülöttem lévők érezzék a szeretetet. Ez már a gyermekkoromban is megvolt, mindig figyeltem arra, hogy egy öleléssel vagy egy virággal kifejezzem a szeretetemet, főleg olyankor, ha azt láttam valakin, hogy szomorú.
Gyönyörű gyermekkorom volt, rengeteg játszottam a szabadban, hegyeket másztam, a tengerben fürödtem, hóban hemperegtem. Egy faluszéli házban nőttem fel, ahol megtanultam értékelni a nyugalmat és szabadságot. Nem történtek velem nagy dolgok, és kevés embert ismertem, gyermekkori játszótársam sem volt sok, ezért gyakran voltam egyedül. Olyankor lefeküdtem a fűbe, és csak bámultam az égre, néztem a felhőket. Azt képzeltem el, hogy közöttük repülök, olyankor nagyon boldognak éreztem magam. Szerintem már ekkor kialakult bennem, hogy szeretetet kell adnom a világnak.
Említetted február 14-ét. Van az albumon egy dal, a 12th February. Ez pont erről az érzésről szól. Arról, hogy miként képződik szépség a szívedben, ha azt kinyitod a világ számára. Hogy mennyi mindent tudsz másoknak adni. Hogy művészként miként tudsz segíteni a világnak. Ma már tudom, hogy megtaláltam a helyem a világban, nekem az a feladatom, hogy a szeretet fontosságát hirdessem, hogy az élet szépségeiről énekeljek. Ez a dal erről szól, és ebben is van egy mantra, ami egy évvel ezelőtt, február 12-én jutott eszembe, amikor az erdőben sétáltam.”
A szeretet fontosságáról beszélsz, de a zenéd mégis gótikus stílusú, ami alapvetően szomorú érzetet kelt az emberben. Szerinted miért vonzódunk a szomorúsághoz?
„Talán a kontrasztok miatt. Ahogy mondtam, az élet néha gyönyörű, néha pedig gyötrelmes. Ezt követi a művészet is. A metal sohasem volt a szépség kifejezőeszköze, de a klasszikus zenében is nagyon sok a szomorúságot kifejező dallam. A dalaim valóban közel állnak a gótikus zenéhez, de mindig igyekszem szépséget is adni hozzájuk. Ha sötétség vesz körül, és szomorúság uralkodik el rajtad, akkor tudod igazán értékelni az élet szépségeit. Ha a fájdalmakat túléled, abból tanulni is tudsz. Így amikor újabb fájdalom ér, már nem azt érzed, hogy jó lenne mindent eldobni, hanem azt is tudod, hogy a kitartásodnak meglesz a gyümölcse.
Imádom a gótikus metalt, azt a zenét, amit egykor a Theatre Of Tragedy játszott. Máig hallgatok efféle zenéket, például régi Amorphis-albumokat, azok teljesen magukba zárnak, de imádom a Black Sabbath azon dalait is, amelyek szintén szomorúságot fejeznek ki. A Changest például koncerten is el szoktam énekelni. Persze boldog zenéket is hallgatok, szóval nemcsak borúlátás az életem.” (nevet)
Az Amor Vincit Omnia albumon szereplő dalokat Sascha Dannenberger írta. Számomra az ő neve keveset mond. Kérlek, beszélj róla, ki ő, hol találkoztatok, mi alapján kérted fel a közös munkára?
„Sascha pár éve csatlakozott a zenekaromhoz, de nagyon képzett zenész, rengeteget tanult előtte, és fantasztikus érzéke van a zeneszerzéshez. Amikor megmutatta, hogy miket komponált, azonnal beleszerettem a dalaiba. Nagyon jó érzékkel kapta el azokat a szomorú melódiákat, amikbe bele van ötvözve a boldog harmónia, erre tényleg nagyon kevesen képesek. Amikor megmutatta a dalait, rögtön el is döntöttük, hogy készítünk egy közös albumot. Tommy éppen szünetet tart, ezért most jött el az ideje annak, hogy Saschával dolgozzak együtt, így már nemcsak a gitárosom, hanem a dalszerzőm is. Nagyszerűen tudtunk együtt dolgozni, remek ötletei voltak. Nagyon tud dallamot alkotni ahhoz, amit el akarok mondani a dalszövegeim által, szerintem jó úton járunk.”
Az albumon, akárcsak az előzőn, hallható a jelenlegi férjed, Michael is. Ő szintén énekes, vagy csak ezekre az albumokra vállalt ilyen szerepet?
„Soha nem énekelt korábban. Michael zeneszerető ember, van egy 4000 albumból álló gyűjteménye, de énekesként a River Of Diamonds albumon debütált. Úgy voltam vele, jó lenne, ha tudnánk valamit közösen csinálni, valami olyasmit, mint amilyenek annak idején a Theatre of Tragedy dalai voltak. Tudod, az emberek még mindig imádják ezeket szépség és szörnyeteg típusú dalokat, ahol párhuzamosan hallhatóak a férfi és női énekszólamok. Amikor eldöntöttem, hogy legyen egy ilyen dalom, megkérdeztem tőle, hogy vállalná-e a férfi részt, s ő azonnal belement.
Az első közös dalunk a Picture Within volt, ami a Deep Purple néhai billentyűse, Jon Lord szerzeménye, és éppen Michael javaslatára került fel a River of Diamonds albumra. Ő mondta, hogy hangulatában nagyon illene arra a lemezre, de akkor még nem volt róla szó, hogy ő lesz benne a duett partnerem. Erről csak azután kérdeztem meg, miután eldöntöttem, hogy legyen benne férfi szólam is.
Michael a koncerteken is feljön a színpadra, hogy énekeljen velem, de nem akar professzionális énekes lenni. Bár nagyon jól érzi magát abban a helyzetben, és szórakoztatónak is találja, de továbbra is csak vendégénekes maradna, s inkább a menedzsmenttel foglalkozna. Ő köti le a koncertjeimet, illetve intézi az egyéb ügyeket, amikor én dolgozom, ugyanis a civil munkámat is megtartottam.”
Szoprán énekesnő vagy, az Amor Vincit Omnia albumon azonban kevésbé mozdulsz magas hangtartomány felé. Ez tudatos volt, vagy a dalok karaktere miatt alakult így?
„Ez egy nagyon érdekes kérdés, még soha nem gondolkodtam ezen. Igazából ez az első alkalom, hogy megkaptam ezt a kérdést, és nem is tudok rá válaszolni. A színpadon előadok olyan dalokat, amelyek szoprán énekhangra íródtak, például a Leaves’ Eyes időszakából azokat, amiknek én vagyok a szerzője, vagy néhány régi kedvencemet a Theatre of Tragedy-től. Szóval a hangom a régi, de a konkrét kérdésre nem tudok mit mondani. Egyszerűen így alakult.”
A szólóalbumaid mind különböző stílusúak. Melyik Liv Kristine igazi zenei világa?
„Szerintem minden albumom tökéletes volt a maga idejében. Amikor készültek, minden esetben úgy éreztem, hogy olyannak kell lenniük. Mindegyik album olyan történetet mesél el, ami azt mutatta meg, hogy éppen hol tartottam az életemben. Minden szövegem személyes, hozzám kötődik. Minden szövegnek van személyes kapcsolata velem, ez az egyik dolog, amit imádok a szólóalbumaim kapcsán.
Amikor zenekarral dolgozol, s minden tag részt vesz a dalírásban, akkor ezt nem tudod ilyen szinten érvényesíteni. Kitalálhatsz egy koncepciót, például valami történelmi eseményhez vagy egy adott korhoz, mint a Leaves’ Eyes esetében is történt, de a szólóalbumok készítésekor teljesen szabad vagy. Olyankor azt mutathatod meg magadból, amit csak szeretnél. Ez nagyon jó dolog.
Nincs többé Theatre of Tragedy, kivéve, amikor énekelem a dalait a színpadon, illetve számomra nincs többé Leaves’ Eyes sem. Mindkettő lezárt történet már. Egyiket sem saját akaratom szerint hagytam ott, de ebből is tanultam. Soha többé nem leszek semmilyen zenekarnak sem az énekese. Arra pedig senki sem tud rákényszeríteni, hogy a szólóénekesi karrieremet feladjam, hiszen az én vagyok, annak minden pillanatában van valami személyes, ami csak hozzám kötődik.”
Általában nagyon kevés koncertet vállalsz. Az Amor Vincit Omnia albumnak lesz turnéja?
„Remélem, hogy igen, de ahhoz szabadságot kell kivennem, vagy a diákjaimat is el kell vinnem magammal mindenhova. Szerintem ők biztosan élveznék. (nevet) Nem, erről nincs szó, csak viccelek. Valóban próbálunk összerakni egy rövidebb turnét, de a Covid után ez egyre nehezebb. A Covid nagyon komoly veszteségeket okozott a zeneipar számára. Sok olyan zenész ismerősöm van, aki teljesen összeomlott a pandémia alatt. Olyanokról van szó, akik előtte meg tudtak élni a lemezeladásból, a jogdíjakból és a koncertekből, akkor azonban kénytelenek voltak civil munkát vállani. Sokan közülük most sem tudnak csak a zenéből megélni, bár a zeneipar már kezd újra talpra állni. Nekem is van civil munkahelyem, így pedig nehéz turnézni, de örülök, hogy itt vagyok, készíthetek szólóalbumokat, és azért koncerteket is tudok még adni.”
A Theatre Of Tragedy énekesnőjeként ismert meg a világ. Annak idején egy olyan zenei hullámot indítottatok el a már említett szépség és szörnyeteg típusú férfi és női énekhanggal, aminek rengeteg követője lett. Szerinted azok az emberek, akik a ma ilyen zenéket hallgatnak, tisztában vannak a Theatre Of Tragedy jelentőségével?
„Hmm, ez megint fogós kérdés. Tudod, koncerteken mindig előadunk néhány Theatre Of Tragedy-dalt, természetesen a legismertebbeket. Amikor ezeket játsszuk, azt látom az embereken, mintha álomvilágba kerülnének. Élvezik a zenét, teljesen beleélik magukat, talán akkor döbbennek rá, hogy mennyire hiányzott nekik ez a zene. Persze olyanok is vannak, akik korábban soha nem hallották ezeket a dalokat, tőlük pedig folyamatosan kapom a kérdéseket, hogy honnan vannak ezek, mert nagyon tetszik nekik. A Theatre Of Tragedy szerintem az a zenekar, amelyik még mindig meg tudná szólítani az embereket, ha újra összeállna.
Nagyon örülök a kérdésednek, mert a Theatre Of Tragedy szerintem is egy nagyon fontos zenekar volt. Az első albumok készítésekor semmi más nem érdekelt bennünket, csak a kreativitás. Nem foglalkoztunk azzal, hogy mit szólnak hozzá az emberek, nem érdekelt bennünket, hogy anyagilag sikeres lesz-e vagy sem, azzal sem foglalkoztunk, hogy mit mond a kiadó, csak tettük, amit jónak gondoltunk. Nem azért zenéltünk, hogy híresek legyünk, s a kilencvenes években nem is volt könnyű dolgunk, mert nagyon sok ellenreakciót kaptunk, hogy ennek a zenének nincs létjogosultsága. Engem is nagyon sokan támadtak, megkérdezték, hogy mi keresnivalója van egy angyali hangú énekesnőnek egy doom metal zenekarban. Sok olyan üzenetet kapott a zenekar, hogy rúgjanak ki, mert nem illik a hangom a zenénkhez, mi azonban nem foglalkoztunk ezzel, csak tettük azt, amit jónak gondoltunk. Az idő minket igazolt, ma már kimondható, hogy a Theatre Of Tragedy zenéje generációkon átnyúlva is életben maradt. Nagyon boldog vagyok emiatt, és nagyon büszke vagyok arra, hogy részese lehettem annak a történetnek.”
Norvégiában születtél, norvég nemzetiségű vagy, de már a kilencvenes években átköltöztél Németországba. Jelenleg hol élsz?
„Ma már Svájcban. Három éve költöztünk oda. Ennek a kérdésednek is örülök, mert kellemes érzést vált ki belőlem, ugyanis a férjemmel hamarosan visszaköltözünk Norvégiába. Ő dán nemzetiségű, én valóban norvég vagyok, a mi igazi otthonunk Skandinávia. A kör szép lassan bezárul. Több mint harminc éve költöztem el Norvégiából, s most, hogy ötven leszek, tehát az életem derekán járok, azt érzem, hogy ideje hazamenni. Júniusban fogunk visszaköltözni Norvégiába, amit már nagyon várunk mindketten. Szerintem a fiam is követni fog bennünket, hiszen neki is van norvég útlevele. Ha így nézzük, akkor ez megint egy új korszak kezdetét jelenti majd az életemben.”
–
(Az interjú eredetileg a 2025. áprilisi digitális különszámunkban jelent meg.)
Havi Metal – A Jó, a Rossz és a Csúf (Alex Skolnick) – Udo Dirkschneider – Omen – De Facto – In The Woods… – Liv Kristine – Hangpróba – Sokkoló Korongok/Extra – Epica – Eluveitie – Crownshift – Bigfoot Preston – Odion – Dynazty – Enforcer – Élő Fém (Enforcer, Tribulation, Airbourne, Rivers Of Nihil, Godsmack) – Alien Weaponry – Continoom – Deathless Legacy – Médiaradar – Old School – Koncertmenü
