A Balls To The Wall negyvenedik évfordulós turnéja március 2-án érkezett Budapestre, hogy méltó módon megünnepelje a heavy metal egyik legikonikusabb lemezét. A koncert előtt Udo Dirkschneiderrel, az Accept egykori frontemberével beszélgettünk az album örökségéről, a legendás zenészek közreműködésével készült újrafelvételéről és a zenélés iránti töretlen szenvedélyéről.

Szöveg: Kiss Daniella · Fotó: Martin Hausler

—

A Balls To The Wall című album több mint negyven éve jelent meg, amit most egy különleges jubileumi turnéval ünnepeltek meg. Gondoltad volna valaha, hogy az album ekkora hatással lesz a metalra?

„Nagyon örömteli és különleges, amit most csinálunk. Őszintén szólva, soha nem gondoltunk arra, hogy újra felvesszük az albumot, ez eredetileg nem is szerepelt a terveink között, az ötlet csupán az évfordulós turné volt. De aztán a fesztiválokon sok énekes odajött hozzánk, megemlítették a 40 éves évfordulót és érdeklődtek, hogy készülünk-e valami különlegessel. Eleinte csak annyit mondtam, hogy turnéra indulunk és semmi több, de ez elindított bennünk egy gondolatot.

Komoly döntés volt újra hozzányúlni ehhez a lemezhez, mert a Balls To The Wall egyértelműen Peter és az én karrierem csúcspontja – ez az album tett minket világszerte ismertté. A vendégénekesek bevonása nem volt egyszerű, de úgy gondolom, hogy mindannyian belevitték a saját egyéniségüket a dalokba, ami nagyon fontos volt. Nagyon örülök, hogy belevágtunk, mert így az albumnak lett egy új hangulata. Vegyük például Michael Kiskét – pont úgy énekel, mint a Helloweenben és pont ezt akartuk. Az énekeseket szándékosan hagytuk, hogy a saját stílusukban adják elő a dalokat. Eddig nagyon pozitív a lemez fogadtatása, és a turné is remekül megy. Úgy tűnik, valamit jól csináltunk.”

Volt bármi, amit ez alkalommal másképp szerettetek volna megközelíteni az eredeti felvételekhez képest?

„Nem, a dalok pontosan ugyanazok, mint negyven évvel ezelőtt. Az egyetlen változtatás, hogy hozzáadtunk egy gitárszólót a Losing More Than You’ve Ever Had c. dalhoz. Az eredeti albumon abban a részben csak zaj volt és mindig is azon tűnődtünk, hogy miért nem tettünk oda egy szólót. Most végre lehetőségünk volt rá, így megtettük. Ezen kívül minden változatlan maradt.”

Az albumon elképesztő vendégénekesek szerepelnek. Hogyan választottátok ki, hogy kikkel dolgoztok együtt?

„Leültünk és készítettünk egy listát azokról az előadókról, akiket szerettünk volna a lemezre. Néhány választás egyértelmű volt már az elejétől kezdve – többek között Biff Byford, Doro, Michael Kiske vagy Mille Petrozza a Kreatorból. Innen aztán a lista tovább bővült és végül olyan énekesek is csatlakoztak, mint Tim ‘Ripper’ Owens és Joakim Brodén a Sabatonból – sok jó barátunk.

A fiam rengeteg segített a szervezésben, mivel remek kapcsolatai vannak a zeneiparban és a kiadóval is együtt dolgozik. A felvételeket összehozni sem volt egyszerű – például Dee Snider épp új házba költözött az Egyesült Államokban és nem ismert a környéken egyetlen stúdiót sem. Végül talált egyet és mindössze két óra alatt felvette a részét. Ami igazán jól esett, hogy minden vendégénekes őszintén lelkes volt, hogy részt vehet ebben. Nagyon el akarták énekelni ezeket a dalokat és megtiszteltetésnek érezték, hogy részesei lehetnek az albumnak. Ez sokat jelentett nekünk.”

A rajongók ezen a turnén teljes egészében hallhatják a Balls To The Wall albumot. Milyen érzés ennyi év után az elejétől a végéig előadni ezt a lemezt?

„Nagyon érdekes élmény, különösen olyan dalokat eljátszani, mint a Losing More Than You’ve Ever Had és a Guardian of the Night, amelyeket soha nem adtunk elő élőben az Accepttel. Tavaly Dél-Amerikában kezdtük el először játszani ezeket a számokat és a közönség reakciója elképesztő volt. Az is érdekes, hogy az album eredeti sorrendjében adjuk elő a dalokat. Természetesen egy teljes setlistet építettünk köré, amelyben más dalok is helyet kaptak a karrierünkből és eddig fantasztikus a fogadtatás. Már több koncertet is lenyomtunk és mind remekül sikerült.”

Ahogy említetted, néhány dalt még csak párszor játszottatok élőben vagy évtizedek óta nem hangzottak el koncerten. Volt olyan szám, amit különösen izgalmas volt újra elővenni?

„Nagyon izgatott vagyok emiatt a turné miatt, különösen azért, mert a Losing More Than You’ve Ever Had az egyik kedvenc dalom erről az albumról. Végre élőben is eljátszhatjuk, ami igazán különleges érzés. Az Acceptben ezt a számot csak Peter énekelte, de most a fiam és a zenekar többi tagja is besegít a vokálokban, így most már olyan formában tudjuk előadni, ami élőben is igazán jól működik.”

.

Ha már a múlt felidézésénél tartunk, az egykori bandatársad, Peter Baltes visszatért a zenekarodba. Milyen érzés ennyi év után újra együtt zenélni vele?

„Peter immár két éve állandó tagja a bandának és őszintén szólva olyan érzés, mintha soha nem ment volna el. Amikor először léptünk újra színpadra együtt, ránéztem és azt gondoltam: »Ez tényleg megtörténik? Tényleg újra itt van velem a színpadon?« Nagyszerű érzés volt. Ő az egyik legzseniálisabb heavy metal basszusgitáros, szóval nagyon örülök, hogy visszatért. Különösen várom a következő U.D.O.-albumot, mert ez lesz az első alkalom, hogy Peter is részt vesz a dalszerzésben velünk. Nagyon izgalmas lesz látni, mit hozunk ki belőle.”

A fiad, Sven, már egy jó ideje dobol a zenekarban. Milyen érzés egy színpadon állni vele?

„Sven már tíz éve tagja az U.D.O.-nak. Az elején óvatosak voltunk a családi dinamika miatt, de ma már ez nem probléma. Sven teljes jogú tagja a bandának és ha van is családi ügyünk, azt a zenekaron kívül intézzük. Az évek során a kapcsolatunk apa-fia viszonyból erős barátsággá is alakult. Eleinte furcsa volt hátrafordulni és a saját fiamat látni a dobok mögött, de most már teljesen természetes. Nemcsak dobosként, hanem producerként és sok más területen, például háttérvokálosként is fantasztikus munkát végez. Jó érzés, hogy a zenekarban van egy fiatalabb generáció, mert ők más zenéket hallgatnak és friss ötleteket hoznak, amiket kifejezetten érdekesnek találok. Szerintem fontos, hogy nyitottak legyünk ezekre az új hatásokra.”

Hogyan jött az ötlet, hogy együtt játsszatok Svennel?

„Éppen dobost kerestem, miközben a Saxonnal turnéztunk. A fiam akkoriban beugróként dobolt náluk és említettem Biffnek, hogy szükségem lenne valakire. Megkérdeztem, hogy ismer-e valakit, mire Biff egyszerűen Svenre mutatott és azt mondta: »Igen, épp most csinálja a hangpróbát.« Elég szokatlan helyzet volt, de megkérdeztem Svent, hogy érdekelné-e a dolog és a többi már történelem. Mielőtt csatlakozott volna, rengeteget gyakorolt és nagyon ideges volt az első koncertünk előtt, mert nem akart hibázni. Úgy gondolom, hogy remek választásnak bizonyult és nagyon örülök, hogy a zenekar tagja lett.”

Folyamatosan írsz új zenét, és mindig friss dolgokkal rukkoltok elő. Készül az új U.D.O.-album?

„Határozottan készül egy új lemez, idén nyáron neki is állunk a felvételeknek. Eredetileg csak négy-öt fesztiválon terveztünk fellépni a nyáron, de most már tizenegynél tartunk. Aztán novemberben indul a turnénk az Egyesült Királyságban a Saxonnal, amit további koncertek követnek. Mivel ez a turné egészen a jövő nyárig tart, az albumot október végéig be kell fejeznünk. Ha minden a terv szerint halad, az új album 2026-ban jelenik meg és természetesen majd azzal is turnéra indulunk.”

A turnébeosztásod elképesztően sűrű, szinte állandóan úton vagy. Hogy bírod ezt az intenzív tempót évről évre? Van valami titkod a hangod megőrzésére?

„Szerencsére nincs problémám a hangommal. Egyszerűen csak igyekszem minél többet pihenni és amikor lehet, elmegyek nyaralni, de ennyi – nincs külön titok. Imádok turnézni és dolgozni, szerintem ez tart fiatalon. Egyszerűen csak folytatni akarom. Sokan kérdezik, hogy gondolok-e a visszavonulásra, de mindig mindig nemmel válaszolok. Amíg élvezem, a hangom rendben van és világszerte turnézhatunk, addig inkább ezt csinálom, mint hogy visszavonuljak.”

A karriered kezdetén brit és amerikai zenekarok dominálták a metal színterét. Nehéz volt német bandaként nemzetközi piacra is betörni?

„Az első Accept-albumunk egész sikeres volt Németországban és sok koncertet adtunk Belgiumban és Hollandiában is. Ott már 1000-1500 fős közönség előtt játszottunk, míg Németországban még mindig kis klubokban léptünk fel 30 ember előtt. A második album inkább egy átmeneti lemez volt, ahol még kerestük az irányunkat, de a Breaker már meghozta az áttörést Európában. Aztán jött a Balls To The Wall, ami mindent megváltoztatott—senki sem számított rá, hogy ekkora siker lesz. Európában már elég nagyok voltunk, de ez az album egyik napról a másikra híressé tett minket Amerikában is. Amikor megjelent, rögtön 120 rádió kezdte el játszani a dalainkat. Az MTV akkoriban indult és a Balls To The Wall klipet állandóan sugározták rajta. Aztán turnéra indultunk a Kiss-szel – mi mást kívánhattunk volna? Szürreális volt. Tényleg senki sem számított ekkora sikerre.”

A Kiss mellett olyan legendákkal is turnéztál, mint Ozzy Osbourne, Dio, Mötley Crüe és sokan mások. Van valamilyen emlékezetes sztorid ezekről a turnékról?

„A Kiss rengeteget segített nekünk. Megtanították, hogyan kell szórakoztatni az amerikai közönséget, ami teljesen más volt, mint Európában. Ozzy Osbourne pedig hihetetlenül vicces volt. Rengeteget turnéztunk az Iron Maidennel és a Mötley Crüe-val—szinte mindenkivel. Az U.D.O.-val még a Guns N’ Rosesszal is turnéztunk, ami, hogy is mondjam… érdekes volt (nevet). Nem tudom, mi volt Axllel akkoriban, de néha az embereknek egy órát kellett várniuk rá, vagy egyszerűen lelépett a színpadról a koncert közepén. Elég őrült volt. Az egyetlen nagy banda, akikkel sosem turnéztam, az az AC/DC.

Rengeteg emlékem van ezekről az időkről. Az egyik kedvencem egy amerikai turnén történt Ozzyval. A dobos épp a szólóját játszotta, amikor körbenézett és megkérdezte: »Hol van Ozzy?« Senki sem tudta. Aztán a turnémenedzser kiment és a parkoló legtávolabbi végében, egy bár előtt meglátta Ozzyt, aki épp átsétált oda, hogy igyon valamit. Szerencsétlen menedzser kétségbeesetten rohant utána, hogy visszahozza a színpadra. (nevet) Hát igen, Ozzy tényleg különleges figura.”

Sokan a Fast as a Sharkot tartják az első igazi speed metal dalnak, amely megalapozta a thrash metal műfaját. Akkoriban tisztában voltatok vele, hogy valami úttörőt hoztok létre?

„Amikor felvettük a Fast as a Sharkot, fogalmunk sem volt, hogy később az első speed metal dalnak fogják tartani. De azt tudom, hogy rengeteg zenészt inspirált és ez nagyon sokat jelent nekem. Büszkeséggel tölt el, hogy valami olyat hoztunk létre, amire mások azt mondták: »Igen, én is ezt akarom csinálni.« Visszatekintve sosem gondoltam volna, hogy közel 50 évvel később még mindig ezt fogom csinálni, de itt vagyok és még mindig élvezem.”

Végezetül, mi motivál még ennyi év után is?

„A legnagyobb motiváció számomra a dalszerzés. Sok zenekarral beszéltem, akik azt mondják: »Nem kell új lemezt készítenünk, már így is rengeteg van.« Én is mondhatnám ezt – tizenkilenc U.D.O.-albumom van, plusz Accept-dalokat is játszhatok. De számomra egy új lemez olyan, mint egy új gyerek. Izgalmas látni, hogy milyen lesz és hogyan reagálnak rá az emberek. Folyamatosan új dalokon dolgozom és nagyon gyors vagyok a stúdióban, általában négy-öt nap alatt felénekelem a teljes albumot és készen is vagyunk. Szóval készüljetek, hamarosan jön az új lemez!” 

–

(Az interjú eredetileg a 2025. áprilisi digitális különszámunkban jelent meg.)

Havi Metal – A Jó, a Rossz és a Csúf (Alex Skolnick) – Udo Dirkschneider – Omen – De Facto – In The Woods… – Liv Kristine – Hangpróba – Sokkoló Korongok/Extra – Epica – Eluveitie – Crownshift – Bigfoot Preston – Odion – Dynazty – Enforcer – Élő Fém (Enforcer, Tribulation, Airbourne, Rivers Of Nihil, Godsmack) – Alien Weaponry – Continoom – Deathless Legacy – Médiaradar – Old School – Koncertmenü