Kiadó: Metalville Records / Írta: Kiss Gábor / 8
Amor vincit omnia, azaz a szerelem mindent legyőz! – Ezt a Vergilius-idézetet választotta legújabb lemezének címéül a három évtizede a Theatre of Tragedy énekesnőjeként ismertté vált Liv Kristine Espenaes. A norvég zenekar első két, a szoprán és a hörgés váltogatására építő, markáns hangulatú, doomos, darkos, lemezével a később „szépség és a szörnyeteg” típusú zenekarok armadáját kitermelő romantikus színtér alapjait fektette le anno. Később aztán egészen más irányokba kalandoztak el, illetve az ötödik anyag után a banda és Liv útjai is kettéváltak. Az énekesnő ezt követően a Leave’s Eyesban tevékenykedett, az utóbbi években azonban már a Midnattsol soraiban lehet vele találkozni.
Mindemellett azonban 1997-óta szólóban is aktív, ez a friss anyag pedig már a hetedik, saját neve alatt megjelent korong, és alapvetően két markánsan elkülönülő részre, ha úgy tetszik, A oldalra és B oldalra bontható. Ezek közül pedig a régi fanok számára a lemez első fele lesz az izgalmasabb, hiszen az ide felkerült négy dallal Liv egyértelműen visszatekint pályára leges-legelejére, azaz az általam előbb említett, egészen korai ToT-lemezekre. Az első igazi dal, a címadó például amellett, hogy abszolút visszahozza a régi érzésvilágot, már csak abból a szempontból is pikáns, hogy a hörgős részeket Michael Espaneas hozza benne, aki nem más, mint Liv férje. Márpedig anno is hasonló volt a helyzet, hiszen a Theatre of Tragedyben Liv akkori párjával, Raymond István Rohonyival osztozott az énektémákon. Michael hangja közel sem annyira erős, illetve öblös, mint Rajmundé volt a hőskorban, de az epizodista szerepét így is remekül betölti. A mandátuma ugyanis kizárólag erre az egyetlen dalra korlátozódik, a lemez további részében csak Liv hallható.
Ennek ellenére a régi ízek masszívan felfedezhetőek a minimalista zenei alapra húzott, gótos, romantikus hangulatú Ode to Life Pristine-ben és a szomorkás 12th Februaryben is. Néhány gitártéma például egyenesen olyan, mintha 30 évvel ezelőttről lett volna átmentve. Szóval a lemez eleje, az Angel in Disguise-zal bezárólag egyértelmű ajándék a régi rajongóknak, innentől viszont kezd a korong szépen átevezni könnyedebb, poposabb vizekre. Már az Angel in Disguise is egyfajta átvezetés, de aztán a Hold It With Your Life egyértelműen szomorkásan popos verzéket hoz, amit egy kellő mennyiségű bombaszttal felütött refrénnel fejelnek meg. És persze tök jó ez is, csak teljesen máshogy.
A második etap dalait már ez a frissebb, modernebb, de ugyanakkor melankolikusan popos zenei világ uralja. Viszont itt már megjelenik az optimista hangvétel, az Unzip My Heart refrénje például egyértelműen elhozza a korong felhős égboltján keresztül megcsillanó napfényt is.
A dalokat Liv egy bizonyos Sascha Dannenberger segítségével öntötte végső formába, a masterelésért pedig az az Andy Classen felelt, aki stúdiós munkái mellett a régi vágású thrashereknek a Holy Mosesből lehet ismerős. Az Amor Vincit Omnia ennek megfelelően szépen, ízlésesen is szól, szóval a produkciós oldal is abszolút rendben van, beleértve a letisztultságában a zenéhez maximálisan passzoló borítót is.
Egyetlen negatívumként pusztán azt a szubjektív megjegyzést kell csak hozzáfűznöm, hogy bár külön-külön nézve a dalokat, mindegyik rendben van, a lemez második fele számomra kicsit így is leül, illetve összefolyik. Az nosztalgikus A oldallal viszont abszolút megvettek.
–
A lemezkritika eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.
–
„Erősen át kell szellemülni ennek az albumnak a teljes mélységben történő átéléséhez, befogadásához. Imádom Liv hangját, ennek ellenére nem volt könnyű munka alámerülni ebben a gót popos cuccban, mégha letisztultabb is mint a korábbiak, vannak rétegei.”
– Kánya Ferenc / 8
„Ez egy nagyon változatos anyag, kissé tán túlságosan is, de a zöme tetszik.”
– Uzseka Norbert / 8
„Habár, az intrót követő címadó tétel még arra enged következtetni, hogy Liv Kristine sűrűn vissza fog kacsintgatni a ToT-s korszakára, a folytatásban ez már alig-alig következik be. Sőt, ez egy meglepően csendes (a maga nemében, persze…), visszafogott hanghordozó, még vokális téren is. De én azt egyáltalán nem tartom negatívumnak, hogy Liv már nem akarja feltétlenül leénekelni (leáriázni…) a csillagokat az égről…”
– Zubor Olly / 8
„Lassú, bánatos, elmélkedős, sokszor éteri és nincs benne sok keménység. Mondhatnánk, egyfajta lírai doom zene. Liv hangja gyönyörű. De az album végighallgatásához elég nagy lelki erő szükségeltetik. Ha valami epikus fantasyt olvasol, akkor kiváló háttérzene.”
– Cselőtei László / 7
„Nem vagyok a művésznő rendszeres követője, de ez a lemez valószínűleg egyébként is feltűnően doom/death-es, és többnyire jó áll neki, viszont Liv hangja nem egyszer kevés, modoros hozzá.”
– Gáti Viktor / 7
„Érzéki, művészi, koncepciózus dalgyűjtemény egy roppant szerény, barátságos és nagyszerű énekesi kvalitásokkal rendelkező előadóművésztől. Sajnos, a sok kiváló szerzemény mellett akad néhány gyengébb tétel is, de ez nem Liv Kristine hibája, inkább a szerzőtársnak róható fel.”
– Gyuricza Ferenc / 7
„Túl depresszív, túl nehéz ez az album ahhoz, hogy hosszútávon is elbírja az igazán erős énekdallamok hiányát (az Ode to Life Pristine kivétel).”
– Pintér Miklós / 6
„Egy meglehetősen személyes hangvételű anyag ez, amellyel a norvég énekesnő életének egy nehéz időszakát meséli el, hol merengősebb, hol kicsit fajsúlyosabb-fémesebb dalok formájában. Liv Kristine hangja sajnos nekem mindig is túl porcelánbabás volt, így bár értem és érzem, hogy miért fontos neki ez az album, engem mégsem tud megragadni vele.”
– Schmidt Péter / 6
