Kiadó: Nuclear Blast / Írta: Kánya Ferenc / 9

Meglehetősen régen, hatodik esztendeje váratta rajongóit a svájci banda az új albummal. Az igen jól sikerült Ategnatos óta történt egy és más, mind a világban, mind a zenekar környékén, illetve azon belül is. A világ dolgait most nem mesélném el, az Eluvetie népes tagságában viszont volt egy kis jövés-menés a népi hangszeres leányok-asszonyok között, így tavaly egy új muzsikus hölgyet, Lea-Sophie Fischer hegedűs-tekerőlantost üdvözölhettük. Beugrósként hegedűn már korábban is játszott koncerteken Nicole Ansperger posztján, aztán amikor Annie Riediger is lerakta a hangszerét, állandó tagként felvette azt is a hegedű mellé.

Az új album Premonition című nótájának videójában láthatjuk is, ez tavaly decemberben jött ki és sokakat meglepett sötét és súlyos death metalos hangzásával, de sem ez a zenei megközelítés, sem ez a megszólalás nem újdonság az Eluvetienél. Emlékezzünk csak az első néhány album valamelyikére, a Slaniára például! Korai előkép? Visszakanyarodás? Tény, hogy muzsikált a pályája alatt másképp is, máshogyan is a banda, de a kelta zene varázsos világában alaposan elkalandozott Pantheon után már a direktebb Ategnatos is határozottan ebbe az irányba mutatott. Az Ànv viszont még a várakozásokkal szemben is elég ropogós és erőteljes visszatérés, amelyben úgy újul meg a csapat muzsikája, hogy közben megőrzi minden jellegzetességét.

Az album – ahogyan jó néhány közülük – konceptlemez, erősen épít a kelta mitológiára és annak ősi szimbólumrendszerére, a történelemre és a filozófiára. Ezúttal is egy mitológiai témát dolgoznak fel, amely egy több ezer éves kelta kifejezésre épül. Az Ànv a világ újjászületését és megtisztulását jelképezi. A nóták szövegei több ősi kelta mítoszt fűznek közös narratívába. Én mindig azt szerettem ebben a bandában, hogy soha nem valami „általános„ középkori tánczenére ugribugráló tucat folk metal volt, hanem tudatosan építkeztek, volt egy művészi vezérelvük. Ez az album sem egy egydimenziós folk metal, amiben valami gyors torzonborz témára verzét üvöltenek meg népies dallamú refrént kántálnak ivászatról, bujálkodásról, harcokról, ezek bármelyikébe belehalásról, közben valahol szól valami síp, dob meg nádihegedű. Ha ennyi a folk metal, az Ànv inkább epikus melodeath meghatározó kelta népzenei hatásokkal és népi hangszerekkel.

Próbáltam megfejteni, hogy engem mi fogott meg leginkább az albumban, de ezt nehéz megfogalmazni. Ha nem hallottam volna korábban új dalt – négy is jött ki decembertől a megjelenés napjáig – akkor az Emerge cseppet vészjósló, hipnotikus intrója, majd az utána megszólaló, súlyokkal és dallamokkal, tempókkal és lebegéssel kiválóan játszó Taranoías biztosan meggyőzött volna, de ha nem, akkor a dallamos, folkos prog death formátumú The Prodigal Ones teszi meg, és ha az sem, akkor legkésőbb az egészen egyszerúen szívbe markolóan gyönyörű, atmoszférikus címadó. Szépen emelkedő íve van az albumnak, nemigen tudnék olyan ennek szegmensét mutatni, ami nem tetszett volna. Nyilván volt, ami kevésbé, például az Anamcara akusztikus narrációs átvezetője, majd a The Harvest – szeretem ezt a fajta dallamos death metalt is, de a többi tétel között lehet túl direkt ez a dal. Ám azt is látni kell, hogy ezek is szerves és nélkülözhetetlen részei a teljes műnek.

Nehéz lehet egy ekkora életmű mellett újra meg újra megújulni és megugrani a saját maguk által feltett léceket mind dalszerzésben, mind előadásban, mind produkcióban. Viszont megint sikerült, az Ànv zseniális lett. Ha szereted az Eluveitie világát, ez egy olyan album, amit semmiképp ne hagyj ki! 

–

A lemezkritika eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.

–

„Nem titkolom, sosem voltam Eluveitie-rajongó. De ami jó, az jó. Ez egy kellemesen hallgatható, változatos anyag, amiben – csak én érzékelem így? – most minden eddiginél több a metal és sokkal kevesebb a folk! ”
– Cselőtei László / 9

„Na, ez egy olyan folkos cucc, amit kifejezetten jó érzésekkel tudok végighallgatni. Talán azért, mert az Eluveitie a death metal felől közelít a népies dolgokhoz. Ráadásul, ezek a bizonyos népies dolgok is teljesen egyedinek mondhatók. Jók a hangulatváltások, jók a vokálok, jók a dalok. Jó ez a lemez!”
– Zubor Olly / 9

„Meglepően durva hangvételű, mégis izgalmasan sokszínű Eluveitie-album lett a Ánv. Ezzel egyfajta válaszúthoz is ért a zenekar, szerintem a következő lépésnek még egyértelműbb death metalnak kell lennie, vagy muszáj lesz visszakanyarodniuk a slágeresebb, folkosabb irányhoz. Kíváncsian várom, hogyan döntenek majd. ”
– Gyuricza Ferenc / 8

„Szinte szó szerint ugyanazt gondolom, mint a Dalriada esetén. Az eurovíziós refrének sokszor rontanak az összképen, de az arányok jobbak és az energiaszint is magasabb (lásd The Prodigal Ones). Nem olyan rossz lemez ez!”
– Pintér Miklós / 7

„Az Elu többnyire a fémesebb, kevésbé dajdajozós végéről fogta és fogja meg a folk metalt, ezt a kezdetek óta a javukra írom. Érdekes, hogy míg lemezen jobbára elvagyok velük, élőben rendre csalódást okoznak. Ez az új albumuk sem rossz, vannak kifejezetten jó mozzanatai, meg nem kevés átlagosabb is. Korrekt, de nem átütő erejű anyag.”
– Schmidt Péter / 7

„Néha átcsúszik lakosságiba, de összességében inkább szórakoztató, néhol egészen szép részekkel.”
– Uzseka Norbert / 7

„A bemutatkozó Slania óriásit robbant nálam is, de aztán ahhoz képest, hogy milyen gazdagon hangszerelt az Eluveitie zenéje, hamar kifulladt számomra, élőben pedig kifejezetten csalódás volt a csapat. Most ráerősítettek a haragos metalos oldalukra, de a fogósságra is fordítottak gondot. Nekem ezúttal sem jön be az arány.”
– Gáti Viktor / 6

„Egy fesztiválon, sörrel a kézben egészen szórakoztató lehet az Eluveitie, de amúgy sosem kívánom ezt a fajta muzsikát.”
– Kiss Gábor / 6