Glenn Hughes, a Deep Purple egykori basszusgitáros/énekese, a Rock And Roll Hall Of Fame tagja és a Black Country Communion rock szupercsapat jelenlegi frontembere nehéz döntést hozott meg, amikor „kisebb egészségügyi probléma” miatt lemondta a korábban bejelentett 2026-os amerikai turnéját. Az eseménysorozat március 27-én vette volna kezdetét a kaliforniai San Juan Capistranóban található The Coach House-ban, és május 10-én ért volna véget az arizonai Tempében, a The Marquee-ban.
„Követem az orvosi csapatom tagjainak tanácsait, akikkel szorosan együttműködöm. Remélem, találkozunk még a boldog sors útján” – olvasható Glenn Hughes közleményében.
***
A Napalm Death basszusgitárosa, Shane Embury és turnégitárosa, John Cooke bevonultak a Ketteringben található Parlour stúdióba, hogy régi munkatársukkal, a producer Ross Russell-lel (Dimmu Borgir, At The Gates, Amorphis) megkezdjék a zenekar tizenhetedik stúdióalbumának demófelvételeit.
„Pár sikeres napot töltöttünk el az új Napalm Death-dalok felgitározásával – osztott meg egy fotót a közösségi médiában Shane Embury. – Holnap basszusgitározás lesz a program.”

Március 6-án egy koncertlemezzel jelentkezik a Prong. A Live and Uncleansed az SPV/Sreamhammer gondozásában lát majd napvilágot. A 2025 júliusában és augusztusában hét éjszaka alatt rögzített LP-n Tommy Victor és bandatársai, Christopher Dean basszusgitáros és Tyler Joseph dobos tizenegy erőteljes dalt, plusz három bónusz szerzeményt adnak elő.
„Nagyon felkészültek voltunk – mondta Tommy Victor. – Ez egy hamisítatlan élő(!) lemez, így minden olyan, mint a valóságban. Itt-ott hallani néhány apró hibát, de ez teszi igazán menővé!”
***
A thrash metal veterán Artillery új szerződést kötött a Mighty Music kiadóval. A dán formáció a tavasz folyamán máris egy új hanghordozóval jelentkezik. Az érkező EP-t tavaly októberben keverték Benjamin Høyerrel a koppenhágai Medley stúdióban.
Az Artillery a 2008-as visszatérése óta hat stúdióalbumot adott ki, köztük a legutóbbi, X című lemezt 2021-ben. A Raw Live (In Coppenhell) koncertalbum felvételére 2022-ben került sor, és 2024 februárjában jelent meg a Mighty Musicnál. Az Artillery jelenlegi felállását a gitáros/zenekarvezető Michael Stützer, az Iron Fire-énekes Martin Steene, a basszusgitáros Peter Thorslund, a gitáros René Loua és a dobos Frederik Kjelstrup Hansen alkotják.
***
A ’80-as éves hard rock királynője, Lita Ford a régóta várt új szólóalbumával kapcsolatban osztotta meg gondolatait:
„Én azok közé tartozom, akik nem ragadnak le a világ dolgainál. A ’90-es évek grunge szcénája olyan volt, hogy ’Oké, hát itt van, majd elmúlik’. És csak azért, mert van Spotify, mindez azt jelenti, hogy nem kellene albumot írnom és összeállítanom? Ezt úgy értem, hogy a projekt, amin most dolgozunk, és ami remélhetőleg 2026 májusára megjelenik, egy témából áll: az egész album egy téma. És vannak rajta remek dalok, és olyan lesz, hogy hallgathatod ezt a dalt, vagy hallgathatod azt a dalt, mint bármelyik másik albumon. Mint a régi kedvenc Van Halen lemezeid esetében… Bekapcsolhatod azt a lemezt, és végighallgathatod az egészet, mert egyszerűen király. És én szeretem az ilyen lemezeket. Alice Cooper Welcome To My Nightmare és a Deep Purple In Rock lemezein nőttem fel. Úgy értem, ezek komplett albumok. És én is ezt akartam csinálni és kiadni. És ezt remélem 2026-tól: egy komplett lemezt. És ha pár videót kell készítenünk, vagy ki kell adnunk pár kislemezt, akkor remélem, hogy az igazi hardcore rockrajongók rátalálnak az egész lemezre is!”

A Metal Church alapító gitárosa, Kurdt Vanderhoof nyilatkozatot tett közzé a zenekar korábbi énekese, Marc Lopes közelmúltbeli megjegyzéseire reagálva:
„Sziasztok, barátaim! Mint minden zenekarban előfordul, néha egyszerűen nem működnek a dolgok, és tovább kell lépni, bármi áron, és függetlenül attól, hogy mit mondanak vagy gondolnak rólad az emberek, beleértve a korábbi bandatagokat is. Ez ennyire egyszerű. Én továbbra is azt fogom csinálni, amit 46 éve, a Metal Church megalakulása óta csinálok: albumokat írok és zenét adok ki. Ha ezt szereted, remek, ha nem, az is rendben van. Ha szereted a korábbi bandatagokat, az is remek, akkor támogasd a zenei törekvéseiket, és légy hálás az új zenékért. Személy szerint nincs semmi negatív gondolatom velük kapcsolatban, sok szerencsét kívánok nekik. Szimplán örülök, hogy ott vagyok, ahol vagyok, olyan nagyszerű zenészekkel, akiket tisztelek, és akikkel alig várom, hogy együtt felléphessünk. Ennyit tudok mondani erről.”
***
A legendás NWOBHM-zenekar, a More március 6-án adja ki harmadik albumát, a Destructor-t. A hanghordozó a néhai legendás producer, Chris Tsangarides (Judas Priest, King Diamond, Helloween, Yngwie Malmsteen) utolsó munkája. 2017 januárjában, halála előestéjén a Destructor végső keverését a saját stúdiójából, a The Ecology Roomsból szállították le. Chris Tsangarides, aki évtizedekig játszott, írt és turnézott a zenekar tagjaival, szenvedélyesen szerette őket, és egyedi stílusát is belevitte a projektbe. A felvételek során világhírű Vortex rendszerét alkalmazta az albumon végig hallható, magával ragadó gitárjátékhoz, megteremtve ezzel a More hangzásának alapját, miközben a többi tag is hozzájárult a zenekar tüzes és kiforrott előadásmódjához.
A tíz dalból álló album végre napvilágot láthat, miután a végső keverésekre rátalált a bőgős Baz Nicholls, majd letöltötte azokat a stúdió bezárása után ott hagyott stúdióberendezésekből, és USB-meghajtóra mentette őket. Ezután úgy döntöttek, hogy bevonnak egy régi munkatársat, a legendás masztering-hangmérnököt, Maor Appelbaumot Los Angelesből, aki korábban már három másik albumon dolgozott együtt Chris Tsangaridesszel. A 2025-ben véglegessé tett hanghordozó egyensúlyt teremt az erő és a kifinomultság, a brutalitás és a nüansznyi árnyalatok között, egyben méltó tisztelgés Chris Tsangarides öröksége előtt, helyet biztosítva a More számára a modern metal színtéren.

