Skip to content

KORI – Klippel az első dal a P. Box, Omen zenekarokból ismert Koroknai Árpád új csapatától

Tegnapután címmel és egy klip kíséretében hozta ki első dalát a Kori, az ex-P. Box énekes, Koroknai Árpád (ex-Omen, Szfinx) új formációja. Ez a szám Kozma Norbert gitáros (Rúzsa Magdi stb.) szerzeménye, amelyhez Kori írta az énektémát és a dalszöveget, a klipet pedig Debrecen legmagasabb pontján forgatták hozzá a Hypermedia stábjával. A Tegnapután dalt szombaton a debreceni Roncsbárban mutatják be élőben.

Miután a P. Box zenekarral szünetbe kezdtünk, azonnal nekiálltunk építkezni, amit a vírus okozta leállás sajnos meg is rekesztett egy kicsit. Új dalokat ez időszak alatt is folyamatosan írtunk, de elsősorban azt szerettük volna, ha koncertprogramunk áll bevetésre készen…


www.facebook.com/koriarpi

…A Tegnapután egy igazi rock nóta, könnyen megjegyezhető dallamokkal, erős billentyűs részekkel, de igyekeztünk kissé eltérni benne a hagyományos verze-refrén felépítéstől, a refrén dalszövege is változik benne. A dal címe kisfiam szóhasználata, ő még egész sajátosan használ kifejezéseket a mára, holnapra, ami ehhez a dalhoz pont illett is! (nevet)

Az új srácokkal teljesen egy hullámhosszon vagyunk zeneileg, így sokkal szabadabban zajlik a munka is, nem kell semmilyen elvárásnak megfelelnünk. Az alapvető attitűd változatlan, az újkori P. Box dalokból megszokott dallamos hard rock jellemzi a készülő dalokat, melyekkel egyre inkább szeretnénk színesíteni a koncertprogramot is, mire elkészül az első nagylemezünk!

KORI feat. KOZMA – Tegnapután (2020)




KORI:
Koroknai Árpád – ének
Simonyi László – gitár, vokál
Németh Attila – billentyűs hangszerek
Miski Zoltán – basszusgitár
Sávai Bence – dobok

A zenekar augusztus 15-én, szombaton Debrecenben egy ingyenes koncerten mutatkozik be, ahol a program gerincét P. Box és Omen dalok adják majd, de elhangzanak Szfinx-, és teljesen új nóták is, tehát egy teljesen átfogó Koroknai Árpád életmű-koncertet láthatnak az érdeklődők a Roncsbárban, ahol olyan vendégek is csatlakoznak hozzájuk, mint Kozma Norbi (gitár), Monok Tomi (basszusgitár – Szfinx, Acoustic Gallery), Volosinovszki „Cini” János (dob – Szfinx, Acoustic Gallery).






A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.




nka
KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw