A problémamentes költöztetés Budapest bármely kerületében elérhető. Feltéve, ha tudjuk, mire érdemes figyelnünk ahhoz, hogy ezt megkaphassuk. Ebben a cikkünkben hoztunk 3 pontot, melyeket betartva könnyen megtalálhatjuk azt a céget, aki megbízhatóan teljesíti a rábízott feladatokat.
A költöztetés Budapest bármely kerületében lehet jó és rossz is
Mindenkinek más tapasztalata van erről. Egy költöztetés Budapest bármely pontján okozhat kellemetlenségeket, ugyanakkor lehet az egyik legjobb élmény is, melyet egy profi szolgáltató cég esetén tapasztaltunk.
A legtöbb esetben egyfajta szükséges rosszként tekintünk erre, amin túl kell esnünk ahhoz, hogy elköltözhessünk. Sok esetben szeretnénk csak simán túllenni rajta.
Azonban épp ez a hozzáállás okozhat problémát a költöztetés során, mert így válunk kapkodóvá, kevésbé leszünk elővigyázatosak, egyúttal sérülékenyek is. Egy ilyen szituációt könnyebben ki tudnak használni az úgynevezett hiénák, akik csak arra várnak, hogy kit tudnak átverni, kiből lehet sok pénzt kicsikarni költöztetés címszó alatt.
Ha valakit, hát egy hiénát mindenképp érdemes elkerülni! Ők csak a pénzünkre pályáznak. Sok rémtörténetet lehet hallani róluk. Ilyen például az, hogy amikor mindent felpakoltak a teherautóra, akkor hirtelen rájönnek, hogy mondvacsinált okok miatt a többszörösére nőtt a fizetendő összeg. És itt már helyzeti előnyük van, mert minden a raktérben hever, és nem fogják lepakolni mindaddig, amíg a magasabb összeget ki nem fizettük.
Nézzünk három kulcsfontosságú pontot, melyeken mint egy checklisten végigmenve elkerülhetjük az ilyen kellemetlen szituációkat!
1 Mi a helyzet az elérhetőségekkel?
A kiszemelt költöztető cégnek legyen mobil és vezetékes elérhetősége is. Ezek mindegyikén legyen is elérhető. Ha beszélünk velük, akkor hajlandóak legyenek válaszolni is, és ne csak kitérő és terelő válaszokat kapjunk! Ha pedig nem értük el őket, akkor hívjanak minket vissza záros határidőn (max. 1 órán) belül. Hogy valóban elérhetőek legyenek az akkor is fontos, ha már elindult a költöztetés, és esetleg valami gond adódna.
2 A legfontosabb: írásban mindent!
A szóbeli megállapodás sajnos nem elég! Ha valami gond adódik, valamiben nem értünk egyet a céggel, akkor mégis mire tudunk hivatkozni, ha nincs egy írásos anyagunk se tőlük? Így van: semmire! Épp ez az, ami miatt annyira fontos ragaszkodni ahhoz, hogy írásban küldjék el az árajánlatukat. Ha pedig az megfelel számukra, akkor írásban igazolják vissza a költöztetés időpontját.
Azokat a költöztetőket messziről kerüljük el, akik nem hajlandóak mindezt megtenni, és ragaszkodnak a szóbeli megállapodáshoz! Ők garantáltan át akarnak minket verni. Legyünk hát éberek, és ne hagyjuk magunkat átverni!
3 Tisztázzuk előre, hogy mi van akkor, ha gond adódna!
A legjobb, ha van a cégnek egy ÁSZF-e, ami tartalmazza, hogy milyen esetekben mi várható. Legyen benne, hogy milyen problémás esetekben és miként vállalják a felelősséget.
Ha ezekre odafigyelünk, nem lehet gond!