Skip to content

K.K.’S PRIEST – Klippel az első dal K.K. Downing és Ripper Owens új bandájától

Sermons Of The Sinner címmel augusztus 20-ra várható a debütáló albuma annak az új bandának, a K.K.’s Priestnek, amit az ex-Judas Priest gitáros az utóbbi években hozott össze Tim „Ripper” Owens énekessel, aki 1996 és 2003 között állt a Judas Priest frontján.

A K.K.’s Priestnek hivatalosan tagja (volt) egy harmadik ex-Priest muzsikus is, Les Binks dobos, de a debütáló albumon Sean Elg dobol (Deathriders, Cage). K.K. mellett a másik gitáros A.J. Mills (Hostile), a basszer pedig Tony Newton (ex-Voodoo Six). Első előzetesként már itt is van a klippel kísért Hellfire Thunderbolt.


K.K. Downing:Az egész koncepció azt a tényt húzza alá, hogy büszkén folytatom az eddigi utamat, az vagyok, aki voltam, és teszem, amit mindig is tettem. 10 év telt el… Visszatértem, hogy zenéljek.





www.facebook.com/KKsPriest
K.K. Downing 2009. október 17-én a japán Loud Park fesztiválon lépett fel utoljára a Judas Priesttel, a 2008/2009-es Nostradamus turné záró állomásán, hivatalosan pedig 2011. április 20-án lépett ki a zenekarból. Akkor arra hivatkozott, hogy a munkakapcsolat tönkrement közte, a Judas Priest egyes tagjai és a zenekari menedzsment között. 2018-ban elismerte, hogy két leköszönő levelet is küldött annak idején a csapatnak, az első egy méltóságteljes búcsúzás volt, a második azonban már „dühösebb”, amelyben „az összes frusztráltságát” leírta. Downing szerint ez a második levél az oka annak, hogy a csapat nem kívánt újra vele zenélni, miután Glenn Tipton visszavonult a turnézástól.










K.K. Downing 2019 augusztusában a brit Bloodstock fesztiválon tért vissza a színpadra – 10 év után. A gitáros akkor négy nóta erejéig vendégeskedett az ex-Manowar gitáros, Ross The Boss koncertjén, november elején pedig a Megadeth-basszer Dave Ellefson csapatával játszott Judas Priest klasszikusokat Wolverhamptomban, együtt a Priest egykori dobosával, Les Binks-szel és az ex-Priest énekessel, Tim „Ripper” Owens-szel.








K.K.’S PRIEST – Hellfire Thunderbolt (a 2021-es Sermons Of The Sinner albumhoz)








KK’S PRIEST – Sermons Of The Sinner
(08/20 – Explorer1 Music Group)

01. Incarnation
02. Hellfire Thunderbolt
03. Serrmons Of The Sinner
04. Sacerdote Y Diablo
05. Raise Your Fists
06. Brotherhood Of The Road
07. Metal Through And Through
08. Wild And Free
09. Hail For The Priest
10. Return Of The Sentinel


KERESÉS
Megjelent a márciusi
digitális különszám!
márc  |  febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KALAPÁCS: Ezerből egy
  2. DESTRUCTION: Birth Of Malice
  3. CRADLE OF FILTH: The Screaming Of The Valkyries
A teljes Hangpróba táblázatot megtalálod a digitális különszámban!
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw