Skip to content

UNTO OTHERS – A Roadrunnerhez szerződött az egykori Idle Hands, klippel az első új dal

Az még tavaly őszi hír volt, hogy kényszerből új nevet választott a klasszikus heavy metalt gótos, darkos témákkal kísérő portlandi Idle Hands, mert a korábbi nevüket már 2014-ben levédette egy dél-kaliforniai blues banda.

A most már Unto Others néven ismert négyes a Roadrunner kiadóhoz szerződött, és noha az új lemezről egyelőre nincs pontos infó, van egy klippel kísért friss daluk, a When Will Gods Work Be Done.


Szeptember végétől az Unto Others a Behemoth, az Arch Enemy és a Carcass társaságában turnézik majd Európában, a magyar koncert a Barba Negrában lesz október 19-én.





www.facebook.com/untootherspdx
Gabriel Franco énekes/gitáros:

A Mana lemezünk több mint két éve jelent meg, és azóta sok minden megváltozott, beleértve a zenekart és engem, a nevünket stb., így ezt most egy ismételt bemutatkozás mindazok számára, akik korábban is hallgatták a zenénket, valamint egy debütálásnak azoknak, akik eddig még nem. Megtettük a tőlünk telhető legjobbat, és ez minden, amit tehetünk…


A Roadrunner Records részéről Dave Rath: „Az, hogy az Unto Others csatlakozott hozzánk, olyasmi érzés, mint egy ‘istenhozott itthon’ egy olyan családtagnak, akire már nagyon régóta vártunk. Az Unto Others a gót, a rock és a metal innovatív kombinációja, teljesen új és egyedi helyekre viszik a műfajt. Túlmutatnak a skatulyákon, hogy az elvárhatót meghaladva olyan súlyos, sötét, dallamos nótákat hozzanak létre, melyeket a hagyományos metallal kombinálva már jó ideje nem hallottunk. Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hogy ez a zenekar a kiadó nagy múltú örökségének részévé válik.


UNTO OTHERS – When Will Gods Work Be Done (2021)













KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw