A Judas Priest egykori és a KK’s Priest jelenlegi gitárosa, Kenneth „K.K.” Downing kiadta a Judas Priest Never Satisfied című klasszikusának friss interpretációját. A számban a Judas egykori és a KK’s Priest jelenlegi énekese, Tim „Ripper” Owens is közreműködik.
A Never Satisfied eredetileg a Judas Priest 1974-es debütáló, Rocka Rolla című albumán szerepelt. A dalt KK Downing a zenekar eredeti énekesével Al Atkinsszel közösen írta.
„Csak úgy szórakozásból, a próbahelyen igyekeztünk valami mást alkotni – mondta KK Downing a szám keletkezéséről. – Elég sok anyagot írtunk, aztán turnéra mentünk. Emlékszem, hogy a Never Satisfied mindig rajta volt a setlistünkön. Miután Al távozott, és Rob (Rob Halford – a szerk.) csatlakozott hozzánk, minimum pár évig úton voltunk. A dal még akkor is megmaradt, amikor Rob énekelte.”
KK Downing elárulta, hogy a Never Satisfied újrafelvételének ötlete a tavaly ismét kiadott Rocka Rolla album 50. évfordulója után merült fel:
„Arra gondoltam, hogy bedugom a gitárt, és megpróbálok jammelni ezekhez a dalokhoz. Jó móka volt ezt csinálni, és arra gondoltam, felveszek egy számot, és megkérdezem Rippert, lenne-e olyan kedves, hogy bedob némi vokált. Nagyon gyorsan ment, és jó buli volt.”
A Never Satisfied új verziójáról még a következőket tudhattuk meg:
„Igazi boldogság és nagyszerű szórakozás volt visszamenni és felvenni a Never Satisfied ezen verzióját, egy olyan dalét, amit több mint 50 évvel ezelőtt írtam. Természetesen nem gondoltam túl a dolgot, csak bedugtam a gitáromat és visszarepültem abba az időbe, amikor a metal még csak egy ötletcsíra volt. Tudtam, hogy a dal már Rob Halforddal is remekül szólt, de kifejezetten szerettem volna hallani a nagyszerű Ripper Owens énekével.”
KK Downing bízik benne, hogy a felújított változat jó visszhangra talál a zenebarátok körében:
„A Rocka Rolla 50. évfordulója olyan jó fogadtatásra talált, hogy szerettem volna valami aprósággal hozzájárulni az ünnepléshez. És már látom, hogy a Never Satisfied a rajongók kedvence lesz a közelgő KK’s Priest koncerteken!”