Skip to content

KHOLD – Nordikus konokság

A Khold az ezredfordulón alakult, amikor a norvég black metal hegemóniája már komoly támadások alatt állt. A 2001-es Masterpiss Of Pain friss vért pumpált a megfagyott északi erekbe, a norvégokban volt még erő, s ezt a későbbi lemezek is igazolták. A színtér veteránjait tömörítő Khold nyolc év után tért vissza a Svartsyn albummal, amelyen a jellegzetes pőre, kicsontozott black metalt halljuk. Milán Péter kérdéseire a dobos, Sarke válaszolt.

Miként emlékszel vissza azokra az időkre, amikor a Khold megszületett? Akkor volt az ezredforduló. Milyen volt akkoriban a norvég black metal és mit akartatok létrehozni ezzel az új zenekarral?

„A black metal már régóta létezett, amikor eljött a 2000-es év. Emlékszem, hogy annak idején a black metal második hullámának neveztek bennünket. Megvolt bennünk a stílus érzésvilága, atmoszférája. Viszont mi súlyosabb hangzást akartunk. Ezenkívül kissé eltérő külcsínt és hangzást, valami újat hozni a black metal-színtérre. Egy új súlyos zenekart akartunk megalkotni, amely lemezen és élőben egyaránt remekül megszólal.”

Az első lemezek elég hamar követték egymást, mondhatjuk, hogy a kreativitás csúcsponton volt a Khold soraiban. Hogyan vélekedsz azokról a korai lemezekről?

„Mindkét album jól sikerült. Remek számokat tartalmaznak, ma is szeretem őket. Amikor kiadtuk az első lemezt, már a második albumhoz is sok dalunk volt készen. Ezt követően sokat koncerteztünk. Valószínűleg ezért jelent meg a harmadik lemez kicsit később.”

Svartsyn címmel jelent meg az új album, ami a Khold jó öreg ösvényét tapossa. Hogy zajlott a zeneírás? Van fő dalszerző?

„Mindnyájan hozunk ötleteket és riffeket. Sokat írunk otthon és egy kis stúdióban szintén. Azonban a számokat mindig a próbák során tökéletesítjük, amíg mindenki elégedett nem lesz az eredménnyel. A szövegekkel is szinkronba hozzuk a zenét; a hangulattal és a szövegek tartalmával.”

Mi a véleményed a norvég black metal jelenlegi helyzetéről? Ma egészen másképp fest a műfaj képe, mint amilyen annak idején, a ’90-es években volt, de a norvég zenekarok még ma is léteznek…

„Az első black metal zenekarok zöme ma is megvan. Természetesen kezdetben ez az egész jóval sokkolóbbnak mutatkozott, újdonságot jelentett, sötét és gonosz volt a hangulata. Néhány ember egy kissé túl messzire is vitte el. Nem lehetséges, hogy valaki tizennyolc éves korától ötvenéves koráig ugyanolyan gonosznak láttassa magát, vagyis az egész mára már lecsendesedett. De a metalban működő emberek 90%-á­nak a zene állt a középpontban. Norvégiában ma már az emberek többsége tudja, hogy mi a black metal, ami teljesen elfogadottá vált. Azt hiszem, ma is jól működik a színtér, csak valamelyest eltér a harminc évvel ezelőtti helyzettől.”

(A teljes interjú a Hammerworld magazin július-augusztusi számában olvasható.)

A tartalomból: Andy Wood / Mother Love Bone ★ Billy Gould / Faith No More (exkluzív interjú!) ★ Civil War ★ Decapitated ★ Def Leppard ★ Downfall of Gaia ★ Esperfall ★ Gene Simmons / KISS (exkluzív interjú!) ★ Khold ★ Nest of Plagues ★ Nygmalion ★ Paksi Endre / Ossian ★ Rise Against ★ Saor ★ Strong Deformity ★ Symphonity ★ Szekeres András / Junkies ★ Zorall

Élő Fém: Black Veil Brides ★ Bornholm ★ Deftones ★ Iron Maiden ★ Ghost ★ Graspop Fesztivál ★ Korn ★ Red Hot Chili Peppers ★ Scorpions ★ Therapy? ★ Tool
Forró Drót | Hangpróba | Hatásokk | Kulcsdalok | Sokkoló Extra | Sokkoló Korongok | Szóljon a Rock!

Ajándék CD: Nygmalion – Deluminate (bonus track: Helldive)

Kapható a megszokott lemezboltokban, hipermarketekben, benzinkutakon és újságárusoknál!

Előfizetési információk: www.hammerworld.hu/elofizetes

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw