Skip to content
☆☆☆☆☆ METAL & HARD ROCK 1986 ÓTA ☆☆☆☆☆

KERRY KING – Gonosz zene közelít

Kerry King a Metal Hammernek nyilatkozva elmondta, hogy hamarosan előrukkol az új projektjével. Az már tavaly kiderült, hogy két albumnyi zenével elkészült.

“Ismertek engem, tudjátok, hogy milyen lesz. Eljátszottam egy új dalt egy haveromnak, és azt mondtam: >Ha van igazán slayeres azok között, amiket írtam, akkor ez az.< Mintha csak egy Slayer-albumról vettük volna le. Voltaképpen egy Slayer-koncerten írtam a backstage-ben.”

Az még nem derült ki, hogy Kerry pontosan kikkel is képzeli el az új zenekarát, de az biztos, hogy Paul Bostaph fog dobolni.

“Még csak most kezdtünk próbálni, de csak Paul nevét árulhatom el, mert ő a Slayerből jött velem, és nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Március végén kezdődtek a próbák, és az volt az első alkalom a 2019 végi utolsó Slayer-koncert óta, hogy először találkoztunk. Ha rajtam múlt volna, akkor már 2020-ban nekivágunk. De ez a pandémia mindent elbszott. Inkább kivártam, hogy hová fut ki az egész. Nem akartam kísérleti nyúl lenni, nem akartam újra kitalálni hogyan érdemes turnézni.”

“Semmit sem szeretnék jobban, mint egy igazán nagy kaliberű dologgal előjönni, de elmondtam mindenkinek: >Ne számítsatok Slayer-szintű bulikra.< Hacsak nem kattannak rá rögtön az emberek, akkor sokkal visszafogottabb terv szerint haladunk. Ha bármit is megőríztem a Slayerből, akkor az a tűz. Az az egy dolog biztosan velem jött.”

KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 346 – 2022/7-8
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 346 / Kiss
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. ICONIC
    Second Skin
  2. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  3. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  4. SOILWORK
    Overgivenheten
  5. COHEED AND CAMBRIA
    Vaxis II
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. CAVE IN
    Heavy Pendulum
  2. THE HALO EFFECT
    Days Of The Lost
  3. SAFFIRE
    Taming The Hurricane
  4. FIVE FINGER DEATH PUNCH
    AfterLife
  5. DEF LEPPARD
    Diamond Star Halos
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Fear Inoculum
  2. FAITH NO MORE
    The Real Thing
  3. PEARL JAM
    Vs.
  4. MEMPHIS MAY FIRE
    Remade in Misery
  5. IGNITE
    Our Darkest Days
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV