Skip to content

KABINLÁZ – Az új klipben minden visszafelé játszódik: Az utolsó

A püspökladányi KabinLáz még 2020 elején hozta ki az 5 dalt tartalmazó Kihajolni veszélyes EP-jét, a záródalhoz pedig most egy klip is született.

Az utolsó című dalhoz korábban már készült egy szöveges videó, most azonban klipet is forgattak hozzá Kecskeméti Ákossal.

Ezzel a videóval szeretnénk lezárni a Kihajolni veszélyes EP körüli munkálatokat és jelezni, hogy már nekiálltunk a harmadik nagylemez megírásának.





www.facebook.com/kabinlaz



A tavalyi EP mind az öt tételét már publikáltuk valamilyen formában a legnagyobb videómegosztón – a megjelenést a Húsevő szöveges videójával, illetve a Nincs végzet-hez készített imidzsklippel vezettük fel – mondta a premier kapcsán az alfahírnek Jakab Imre gitáros. – Utána pedig a többi szám is felkerült mozgóképes szöveges videóként. De úgy éreztük, hogy ez a dal többet érdemel annál, hogy ne csak így legyen elérhető, hanem egy úgymond normális képi világú klipként is, mert a mondanivalója elgondolkodtató, zeneileg pedig – a hangszerelése, kis túlzással a popularitása miatt – elég erősen kiemelkedik az eddigi szerzeményeink közül.

Gyorsan hozzáteszem, hogy nem ezt a vonalat szeretnénk továbbvinni, a KabinLáz egy lendületes, kemény rock/metal zenekar marad, csak meg akarjuk mutatni, hogy van ilyen oldalunk is, ha akarunk, tudunk ilyet is csinálni. Szerintünk a nem kimondottan rock/metal zenét szerető hallgatóknál is bejöhet ez a szám, főként, hogy a nem rocker ismerőseim közül is sokan csettintettek, hogy na, ez az!



Nem megszokott a klip sztorimesélése…

Ez is Ákos érdeme. A történet ugye az, hogy van egy lány, aki arról kap egy levelet, hogy felvették a főiskolára, a fiú pedig arról, hogy elbocsátották a munkahelyéről, de a csattanó a videó elején van, mert minden történés visszafelé játszódik. És ehhez van vegyítve a zenekari rész, amelynek felvételéhez a dobosunk, Tibi feleségét, Hajdu-Krémer Nóra Lilit is elhívtuk, hiszen a lemezen is ő játszotta fel a hegedűs részt, amit ráadásul ő is írt.

Itt a teljes cikk.



KABINLÁZ – Az utolsó (a 2020-as EP-hez)







KABINLÁZ – Kihajolni veszélyes EP (2020)





KABINLÁZ – Nincs végzet (a 2020-as EP-hez)

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw