Skip to content

Miután a Judas Priest átgondolta azt a széles körben megütközést keltő tervét, hogy csupán egyetlen gitárossal indulnak turnéra, és bejelentette, hogy visszatértek a két gitáros felálláshoz, a bandából korábban kilépett K.K. Downing gitáros, a klasszikus felállás egyik alapembere úgy fogalmazott egy interjú során, hogy a Priest első bejelentése számára is „egyfajta pofon volt”.

K.K. Downing a Rock Of Nations with Dave Kinchennek nyilatkozott:

Úgy vagyok ezzel, mint mindenki más. Teljesen meg vagyok zavarodva. Ez annyira szélsőséges és sértő volt, azt hiszem, és sértő volt Glennre nézve is. Egyfajta pofon volt, hogy azt mondták: ‘Oké, ti ketten csináltátok mindezt, de szerintünk egy srác is meg tudná oldani…’ Ez egyfajta arculcsapás volt számunkra, leértékelése mindannak, amit csináltunk és amit létrehoztunk, mondván, hogy ez mind felesleges volt, valójában, és nem igazán van értéke… Biztos vagyok benne, hogy Glenn is egyetért velem abban, hogy azért volt értéke.