Skip to content

IN THORNS – Megjelent a debütáló lemezük

Megjelent a 2021-ben alakult finn In Thorns debütáló albuma, a The Last Bead On a Cord of Songs, amellyel párhuzamosan egy friss kislemez is bemutatásra került. A Shut Your Mouth című szerzemény a korong legagresszívebb és legőszintébb dala, és azokról az emberekről szól, akik nihilista értékeket követve élnek, hogy nyomon követhessék mások pusztulását.

„Ezt a számot ’punk dalnak’ hívjuk – mondta a zenekar egyik énekese, Aleksi Statsevich. – Gyors és dühös, egyfajta pofon az arcon, ha körül akarnánk írni.”

„Mindannyiunk célja az volt, hogy valami olyan dolgot hozzunk létre, amilyet véleményünk szerint korábban még nem csináltak meg a finn metal színtéren – vette át a szót a produceri teendőket is ellátó basszusgitáros, Aleksi Ruotsalainen. – A világon megjelenő produkciók között akadnak jó hangzásúak, de úgy éreztem, hogy szükség van arra, sőt, vágyunk is rá, hogy mi másképp csináljuk a dolgokat. Ráadásul minden egyes dallal szerettem volna felszolgálni az egész nyolc dalos szettet. Minden számban fellelhetők darabkák az album összes dalából, és ez az egyik oka annak, hogy ez a lemez igazán egységesnek tűnik.”

„Az album fő témái a depresszió és az önpusztítás – mesélte a korong mondanivalójáról a másik énekes Kristian Ruutala. – De akadnak olyan dalszövegek is, amelyek némi reményt sugároznak. Ha sorban hallgatjuk az album dalait, egy történetet mesélnek el a narrátor saját belső és külső démonaival folytatott küzdelméről, és a sztori a lemez záró tételével ér véget.”

IN THORNS – The Last Bead On a Cord of Songs (01/12)

1. Maniya
2. XIII (The Death)
3. Colorblind
4. Shut Your Mouth
5. We Are Expendable
6. Medusa
7. Sleeper I (Crossroads)
8. Sleeper II (Final Breath)

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw