Az egyesült államokbeli Ignitor jó húsz éve játsza szikár, lényegre törő heavy/power metal muzsikáját. A Horns And Hammers című friss album megjelenése kapcsán készült interjú kérdéseit a zenekar részéről az a Jason McMaster énekes válaszolta meg, akit – többek között – a kultikus prog/thrash-legenda Watchtower vagy a Dangerous Toys révén ismerhetnek jó néhányan.
Szöveg: Schmidt Péter · Fotó: kiadói archívum
–
Az új dalok a maguk nyers, horzsoló mivoltukban is valahogy kiérleltebb és kidolgozottabb benyomást keltenek a korábbiaknál. Jól gondolom, hogy ebben a Horns And Hammers elődje megjelenése óta eltelt viszonylag hosszú idő – négy esztendő – is szerepet játszik?
„Köszönöm a kedves szavaidat – nos, ez valóban így lehet. A magam részéről mondjuk leginkább a szövegírás volt a fő kötelezettségem, és az a helyzet, hogy míg a többiek a zenével elég szépen haladtak, addig a dalszövegekkel én eléggé megcsúsztam. Már hegyekben álltak a zenei alapok tekintetében szinte kész nóták, amíg én még alig haladtam valamit. De aztán ahogy közeledtek a határidők, csak bekattant a dolog, és megérkezett az ihlet. A The Golden Age Of Black Magickhez képest amúgy most valamivel realisztikusabb, földközelibb módon fogalmaztam, bár azért a fikció, a fantázia továbbra is jelen van a szerzeményekben.”
Szövegíráskor egyébként általában honnan merítesz inspirációt? Filmekből, irodalmi művekből, vagy netán a saját fantáziádból?
„Rengeteg filmet nézek, és krónikus láncolvasó is vagyok, az egyik könyvet még le sem tettem, és már veszem elő a következőt. Közben, ahogy folyamatosan jár az agyam, címszavakban vagy tőmondatokban igyekszem is lejegyzetelni a felmerülő gondolataimat – ezekhez aztán rendszeresen nyúlok vissza a nyers demókat hallgatva, amikor komolyabban nekiülök a szövegírásnak. Leggyakrabban ez a forgatókönyv, így születik a dalszövegeim jelentős része. Lehet, hogy furának vagy bogarasnak tűnik ez a módszer, de többnyire egész jól működik.”
.
A dalokat a klasszikus módszer szerint, próbateremben, közös munkával véglegesítettétek, vagy kihasználtátok ehhez a modern technológia adta lehetőségeket is?
„A dalszerzés többnyire a leghagyományosabb módszer szerint zajlik, legalábbis ami a zenei részeket illeti. Ezeket együtt, közös munkával, egy légtérben rakta össze a csapat. A próbateremben készült nyers demókkal dolgoztam én aztán tovább, és többnyire már otthon írtam meg a szövegeket, az énektémákat, illetve dolgoztam ki bizonyos hangszerelési ötleteket. A végén pedig egy viszonylag egyszerű szoftverrel, meg egy kiváló minőségű mikrofonnal és egy f*sza előerősítővel a házi stúdiómban vettem fel a véglegesített énekrészeket. Ez a munkamódszerünk mostanában.”
A gitáros Stuart (S. Laurence) és a dobos Pat (P. Doley) mellett te vagy a legrégebbi tag a csapatban. A dalszerzés is a ti feladatotok volt most leginkább?
„Igazság szerint ezúttal Robert (R. Williams gitáros) hozta a legtöbb dalötletet, sőt, ez már a megelőző két albumon is így volt leginkább. A fickó egy igazi riffgyáros, szórja magából a témákat. Mi többiek is hozzátettük persze a magunkét a végeredményhez, de a legtermékenyebb közülünk az utóbbi években egyértelműen Rob. Az én asztalom leginkább a szövegírás volt, bár Stuart ezen a téren azért alkalmanként elég komolyan besegített.”
Az album súlyos és fémes általános hangvételéhez képest a Chaos Maximus Eternal dalt én egy kicsit rock’n’roll-osabbnak érzem, mintha egy kis motörheades húzás is lenne benne…
„Igen, ezt én is pont így érzem. A többieknél nagy közös kedvenc ez a nóta, valahogy egyszerre bluesos és rockos, főleg a verzékben, de ugyanakkor a metalos él is megvan benne, leginkább a refréneknél. A gitártémáknak jobbára amolyan ’Kiss találkozik a Motörheaddel’ jellegű lazább hangulata van, a szövegvilág meg az énekstílus viszont nagyon-nagyon metal!”
A lemezre egy feldolgozás is készült, a Saxon Machine Gun dalának átiratát rögzítettétek. Miért éppen Saxon, és miért pont ez a nóta?
„Robert ötlete volt a Machine Gun, amivel egyikünknek sem volt problémája, tekintettel arra, hogy mindannyian nagyon szeretjük a bandát és ezt a dalukat. Sajnos ez a feldolgozás nem került fel a lemez minden verziójára, csak az amerikai CD- és vinylkiadásra. De digitálisan elérhető azért, sőt még egy promóciós videót is készítettünk hozzá.”
Vendégként a Metal Church-énekes Marc Lopes és az ex-Manowar-gitáros Ross The Boss is hallható a feldolgozásban. Kinek az ötlete volt az ő meghívásuk?
„Nos, a Metal Church-főnök Kurdt Vanderhoof már régóta jó cimbora, Marcot pedig nem olyan rég, a 2023-as Keep It True fesztiválon ismertem meg. Amikor Robert előállt a Machine Gun feldolgozás ötletével, egyből az jutott eszembe, milyen jó lenne ebbe Marcot is bevonni, a hangja és stílusa remekül passzolna a nótához. Ross meghívása pedig Roberttől jött – ők már ezer éve ismerik egymást, szóval szinte adta magát közöttük a dolog.”
Az új lemez, az előzőhöz hasonlóan a Metal On Metal Records égisze alatt jött ki. Mit tudnak ők, amit az előző kiadóitok nem, és egyáltalán hogy kerültetek kapcsolatba velük?
„Ha jól rémlik, annak idején talán Robert kereste meg őket a közös munka gondolatával, és ő küldte el nekik a The Golden Age… nyers felvételeit. A közös munka innentől datálódik, és nagyon hálásak vagyunk nekik a lelkesedésükért és az elkötelezettségükért, amivel a lemezeinket gondozták, és ami törődést kapunk tőlük. Nagyon érzik és tudják, hogy miről szól ez a banda, és ezt jól tolmácsolják a közönség felé is. Ebben a lehető legtöbbet nyújtják, azt hiszem.”
A közeljövőben várható, hogy felbukkantok Európában is?
„Jó lenne, bár őszintén szólva egyelőre nem nagyon kapkodnak értünk a szervezők. Pedig az ottani power metal és thrash színtér nagyon erőteljes, tiszteletre méltó az ottani közönség és a szakmabeliek elkötelezettsége, és a zenénkkel szerintem nekünk is lenne komolyabb keresnivalónk arrafelé.”
Te magad 2008-ban csatlakoztál a zenekarhoz, ekkorra azonban már két nagylemez is megjelent, méghozzá egy énekesnővel a mikrofonnál. Voltaképpen hogyan lettél az Ignitor tagja? Ismerted a zenéjüket már korábbról is?
„A srácok egy részét, akik később az Ignitor tagjai lettek, már úgy 1985 óta ismertem, néhányan meg kicsit később kerültek képbe. Robert volt a legfiatalabb, és vele barátkoztam össze a legkésőbb, valamikor a ’90-es évek közepe táján – ő ekkortájt költözött a texasi Austinba. Minden koncerten és fesztiválon ott volt, fanzine-t készített, kikerülni sem lehetett. Zenéltünk is együtt pár korábbi zenekarában. A többi srác pedig ugyancsak muzsikált, olyan bandákban, mint az Agony Column vagy a The Offenders – nyakig benne voltunk a korabeli texasi metal és punk undergroundban. Basszus, ennek már vagy negyven éve, belegondolni is szédítő!
Az Ignitort is ismertem persze, láttam őket jó néhány koncertjükön, és aztán hallottam Erika (E. Morgengrau énekesnő) kilépéséről. Stuarttal egy Judas Priest feldolgozás-csapatban zörögtünk együtt ezidőtájt, és az egyik próbán egyszer rákérdeztem nála, hogy mit szólna hozzá, ha én szállnék be hozzájuk énekelni. Komoly potenciált éreztem a bandában, és minekutána Stuart igent mondott, neki is álltunk a The Spider Queen album elkészítésének. Ez rögtön nagyon más is lett, mint az addigi lemezek – konceptlemez különféle karakterekkel és szövevényes sztorival, drámai váltásokkal. Sokan nem is értették igazán, hogy mit akartunk vele, eléggé elsikkadt, pedig szerintem több elismerést érdemelt volna. Igaz, a promóciója sem volt megfelelő, sokan nem is tudták, hogy már nem Erika énekel rajta, és hogy a zenei irány is változott valamennyit.”
Az Ignitor mellett jó néhány másik formációban is énekelsz. Hogy fér bele ennyi kötelezettség a naptáradba?
„Érdekes dolog ez, mert sokan hiszik azt, hogy halálosan elfoglalt ember vagyok, pedig ez nincs így. Az a helyzet, hogy koncertezés terén egyik zenekarom sem túlzottan aktív, így aztán nagy átlagban havonta egy-két fellépésem van csak. De így legalább elég időm a különféle benyomások, hatások begyűjtésére és feldolgozására, meg arra, hogy nyitva tartsam a szemem a különféle olyan lehetőségekre, amikor esetleg új arcokkal dolgozhatok együtt. Az ilyesmi mindig inspirál.”
Pusztán az éneklés elegendő a megélhetésedhez, vagy van valami civil munkád is?
„Van, igen. Talán ismerősen cseng a számodra a The School Of Rock zenei vállalkozás neve. Itt vagyok amolyan műsorigazgató, immáron éppen húsz esztendeje.”
A legismertebb zenekarod minden bizonnyal a sokáig tetszhalott állapotban leledzett Watchtower. Ott mi most a helyzet? Ha jól tudom, adtatok pár koncertet a közelmúltban.
„Igen, alkalomszerűen ugyan, de 2023 óta játszogatunk időnként. Volt pár koncertünk itt Texasban, meg még erre-arra, többek között például a Hell’s Heroes fesztiválon vagy a 2023 októberi Keep It True Risingon, Németországban. És ugye idén negyvenéves az Energetic Disassembly album, aminek a High Roller kiadónál jön ki hamarosan egy remaszterelt, bónuszlemezes újrakiadása. Ez a legaktuálisabb fejlemény.”
2022-ben egyetlen koncert erejéig az Acceptbe is beugrottál. Ez hogyan és miért történt pontosan? És hogy sikerült a fellépés Wolf Hoffmannékkal?
„Igazából nem is egy, hanem négy koncertről volt szó – azt viszont jól tudod, hogy ezek közül egy volt csak olyan, ahol végig én énekeltem. A másik három bulin megosztoztunk az éneklésen Markkal, volt amit teljes egészében ő énekelt, volt amit én, és volt olyan is, ahol együtt nyomtuk. Ez már a rehabilitáció volt, ha úgy tetszik, így próbáltuk Mark torkát fokozatosan terhelve visszavezetni őt a színpadra.
Az egész szituáció egy csúnya fertőzés miatt alakult ki, a banda viszont nem akart emiatt egyetlen koncertet sem lemondani – így találtak meg aztán engem, hogy oldjuk meg valahogy ezt a nehéz helyzetet. Konkrétan Wolf hívott fel, és én egyből igent mondtam neki, nem volt miért haboznom. Végülis remekül sikerültek a bulik, és az egész Too Mean To Die turné jól sült el nekik itt Amerikában. Utána már álltak is neki a Humanoid albumnak, nem tököltek sokat.
Egyébként nem sokkal később hasonló okokból az Armored Saint is megtalált, náluk John Bush esett ki hasonló tünetekkel, mint korábban Mark. Ez a kanyar is rendben lement, és boldog vagyok, hogy két ilyen remek zenekart segíthettem ki szorult helyzetükből. Megkockáztatom, hogy ezzel a közönség is csak nyert, mert hát egyik esetben sem szokványos koncertek voltak ezek.”
Még 1991-ben, a Dangerous Toys énekeseként vettél részt azon az Operation: Rock’n’Roll elnevezésű észak-amerikai turnén, ahol a két főzenekar, a Judas Priest és Alice Cooper csapata mellett olyan nevek szerepeltek még, mint a Motörhead és a Metal Church. Meg persze a Dangerous Toys. Milyen emlékeid vannak erről a körútról?
„Nagyon nagy élmény volt, egy igazi megvalósult álom! Egy színpadon a legnagyobb idoljainkkal, akik meghatározó befolyással voltak a heavy metal, a shock rock vagy éppen a thrash kialakulására… Kölyökkorom óta imádtam mindannyiukat, és óriási volt, hogy ott lehettem, lehettünk velük estéről estére. Nagy meló volt persze minden egyes alkalommal meggyőznünk a közönséget, hiszen olyan sokan nem ismerték a zenekart, de többnyire jól jöttünk ki a koncertjeinkból, sikerült elfogadtatni magunkat.”
Énekesként kik hatottak rád leginkább a stílusod kialakulása tekintetében?
„A többség szerintem nem tudja, de sok mindenki más mellett óriási hatással volt rám Elton John korai munkássága és a Queen is. Előadóművészként és énekesként mind Elton, mind Freddie egyaránt meghatározó jelentőséggel voltak a fejlődésemre. Ami a karcosabb vonalat illeti, a korai Kisst, a Rusht és az AC/DC-t kell elsősorban felemlegetnem, meg persze a Judas Priestet is. Geddy Lee és Rob Halford elképesztő módon tudtak és tudnak játszani a hangjukkal, a legvadabb hangszínekre és váltásokra képesek, gyakorlatilag bármit meg tudnak valósítani, amit az adott dal éppen megkíván.
De sok más énekes van még, akiket nagyra tartok, mint ahogy zenét is sokfélét szeretek és hallgatok. Nagyon bírom az olyan őrültebb, extrémebb orgánumokat is, mint például Udo, vagy John Gallagher a Ravenből. Egyértelmű, hogy ők is hatottak rám.”
Mik voltak a pályád eddigi legemlékezetesebb pillanatai?
„Nos, a korábban említett Accept és Armored Saint vendégszereplések miatt különösen szerencsésnek tartom magamat, mindkettő hatalmas élmény volt. Akárcsak a közös munka Mike Portnoy-jal a Cygnus And The Sea Monsters című Rush tribute anyagon. De minden más zenekarra és projektre is büszke vagyok, ahová csak hívtak és ahol csak megfordultam, beleértve ebbe természetesen a Dangerous Toyst és a Watchtowert is.”
Meglehetősen aktív előadóként saját neved alatt kiadott szólóalbumok elkészítésén nem gondolkodtál még?
„Dehogynem, és rengeteg féle stílusban fogant zene kavarog a fejemben. Amint említettem, sokféle muzsikát szeretek és hallgatok, még ha a nagy többség a metal révén ismerte is meg a nevemet. Ha szólóanyagokkal állnék elő, akkor esélyesen külön albumokon adnám ki a különféle stílusú dalokat, és talán nem is a saját nevem alatt tenném ezt. Inkább különféle neveket adnék a különböző stílusú projekteknek, már csak a félreértések elkerülése végett is. Az biztos, hogy ha ebből egyszer bármire sor kerül, akkor az elsőként kihozott anyag tutira nem metal lesz.”
Nemrégiben lettél hatvanéves, elmondhatjuk, hogy sok mindent láttál már a színtéren. Sosem gondoltál arra, hogy abbahagyod a zenekarozást és az éneklést?
„Ahogy már mondtam az előbb, annyira nem vagyok elfoglalt és leterhelt, mint azt sokan esetleg gondolnák. Így aztán a kiégés veszélye sem fenyeget, ilyesminek még csak a közelében sem vagyok szerencsére. Úgyhogy nem, nem gondolkodok a visszavonuláson. Teljesen a magam ura vagyok egyébként, magamnak szervezem a szakmai életemet, nincs ügynököm vagy menedzserem, aki belehajszolna esetleg olyasmibe, amihez nincs kedvem vagy energiám. A magam erejét és idejét úgy osztom be, ahogy akarom, olyan bandákban és projektekben veszek részt, amikhez valóban kedvet érzek. A legnagyobb gondom az időzítés a zenésztársakkal: mivel a legtöbbjük hozzám hasonlóan többfelé is elkötelezett, nem mindig egyszerű összehangolni a naptárainkat. De ha az ember nagyon akarja, mindent meg lehet oldani.”
–
Az interjú eredetileg a 2025. májusi digitális különszámunkban jelent meg.
Tartalom: Eleine – Élő Fém – Godsmack / Sully Erna – Hangpróba – Ignitor – Jade – Katatonia – Klasszikus! (Iron Maiden: Live After Death) – Koncertmenü – Médiaradar – Michael Schenker – Misfire – Nightbreed Fesztivál (Árnyak Show, Dying Wish, Land Of Charon, Pornography) – Sokkoló Korongok / Extra – Wall Of Sleep – Will Hunt / Evanescence
