Skip to content

Ibanez QX527PB–ABS – Fejetlen fejsze

Már régóta tudjuk, hogy léteznek fej nélküli gitárok. Első ránézésre ezek a hangszerek rendkívül furcsák, rockzenei berkekben, ahol a színpadi imidzs a produckió fontos részét képezi, nem is igazán használnak ilyeneket, mert látványra nagyon „nem-rock” a fazonjuk. De szakértőnk, az egyébként modern metalban utazó gitáros és hangmérnök Kiss Jocó szerint a látszat csal. Az Ibanez QX527PB–ABS modellje kiválóan alkalmas fémzene hegesztésére (is)!

Az Ibanez még 2021-ben mutatta be Q szériáját, mely a cég első fejnélküli gitárjait vonultatta fel. A Q, mint Quest széria neve kutatást jelent. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az Ibanez mindig a határait feszegetve igyekszik újdonságokat hozni a húros hangszeres palettára, mint a hangszer elnevezése! Itt ugyanis nem csak az történt, hogy meglévő modelleket adaptáltak fejnélkülivé, hanem egy tetőtől talpig új gitárt tervezetek. Friss hangszedők is készültek a szériához az R1-es single coil and Q58 humbucker pickupok képében.

A fejnélküli húros hangszerek pontos eredete ugyan nem tetten érhető, azonban az első, igazán jellegzetes darabok a Steinberger cég nevéhez fűződnek, amelyek a 80-as években voltak népszerűek, bár a rock- és metalgitárosok messze elkerülték ezeket a furcsa kinézetű hangszereket. A modernkori fejnélküli gitárok archetípusa a svéd Strandberg céghez kötődik. Ezek a hangszerek egyre nagyobb sikernek örvendenek mai progresszív, illetve kemény zenéket játszó muzsikusok körében. Különösen a hét- és nyolchúros modelljeik népszerűek. Azt gondolom, főleg ez sarkallhatta arra a japán gitáróriást, hogy fejnélküli modelleket dobjon a piacra, és ami a legfontosabb: mindezt elérhető áron.

De joggal kérdezhetjük: mi a pláne a fejnélküli hangszerekben? Saját tapasztalatom is az, hogy ezek a modern gitárjátékhoz remekül illeszkedő, kifejezetten rezonáns, könnyű és könnyen hordozható, sokoldalú hangszerek, amelyek használatával még inkább előtérbe kerülhet a kreativitás.

A Q szériában öt modell, négy hathúros, és egy héthúros található. Ez utóbbi, QX527PB-ABS jelzésű modell a mostani tesztalanyunk, melyet ezúttal is az Ibanez Magyarország biztosított számomra. Szerencsére hosszabb időt töltött nálam. Ezalatt komolyabban is összebarátkoztunk, olyannyira, hogy… na, de a slusszpoén jöjjön majd a teszt végén. A gitár egy mini, kifejezetten ehhez a hangszerhez készült puhatokban érkezik. Az MR350 C keménytokot ajánlja hozzá a gyártó, mely külön vásárolható meg.

A QX527 teste nyatoh fából készült, mely sokak számára ismeretlenül hangozhat, ám ez a fatípus egyre gyakoribbnak mondható a 2000-es évek hangszergyártásában. Ez a délkelet-ázsiai fafajta talán a mahagóni olcsóbb és fenntarthatóbb alternatívájaként jellemezhető leginkább.

A test mostanában divatos, az Ibaneznél is kifjezetten sűrűn előforduló nyárfagyökér fedlapot kapott, mely az extra hangtulajdonságok mellett igazán egyedi külsőt is ad a hangszernek, és ezt tovább hangsúlyozza az antique brown stained fantázianévvel ellátott lakkozás. Valóban egy antikolt, inkább világosbarna szín ez, talán legjobban a borostyánhoz hasonlít és amit végeredményben a nyárfagyökér mintázata tesz igazán gyönyörűvé.

(A teljes teszted megtalálod a Hammerworld magazinban!)

Címlapon a májusban Budapesten koncertező OZZY OSBOURNE!

A tartalomból: THE HALO EFFECT ★ AVANTASIA ★ THRESHOLD ★ NAZARETH ★ DEPRESSZIÓ ★ ARCH ENEMY ★ 156/Silence ★ Aebsence ★ Ascent Of Autumn ★ Deströyer 666 ★ Disillusion ★ Dream Unending ★ Dynazty ★ Half Gramme Of Soma ★ In The Woods ★ Lajer László/Rockmobil ★ Mészáros-Komáromy Dénes ★ Solidity ★ Sonata Arctica ★ Thy Catafalque ★ Xandria

Élő Fém: Arena ★ Axel Rudi Pell / Mad Max ★ Brainstorm / Rage / Tristate Corner ★ Crippled Black Phoenix / Møl ★ Cult Of Luna / Caspian / Birds In Row ★ Lari Basilio ★ Lénárd László Emlékest ★ New Model Army ★ Opeth / The Vintage Caravan ★ Saxon / Diamond Head ★ Sear Bliss / Monastery ★ Skáld / Guilhelm Desq ★ Soen / Lizzard ★ The Ocean / Llnn / Playgrounded ★ Wolves in the Throne Room / Incantation / Stygian Bough

További rovatok: Zenészfüllel (Behemoth/Arch Enemy) ★ Hatásokk ★ Hangpróba/Sokkoló Korongok/Sokkoló Extra ★ Hangerőmű (Ibanez QX527PB-ABS) ★ Kulcsdalok (Sieges Even) ★ Gasztrometal ★ Médiaradar

Ajándék CD: TRIDENT – Mélyre vág

Keresd a budapesti CD Pince, H-Music, MG Records lemezboltokban, országosan a hipermarketekben, a benzinkutakon és az újságárusoknál, valamint digitális formában a Dimag és a Laptapír rendszerében: https://www.hammerworld.hu/digitalis

KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 348 – 2022/11-2023/1
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden vasárnap 19 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. IRON ALLIES
    Blood In Blood Out
  2. LEATHER
    We Are The Chosen
  3. STRYPER
    The Final Battle
  4. CITIZEN SOLDIER
    Scarecrow
  5. ICON FOR HIRE
    The Reckoning
Posta Janos 22 - 300p
Posta Janos 22 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. MANESKIN
    Rush!
  2. RIVERSIDE
    ID.entity
  3. OBITUARY
    My Will To Live
  4. CARCASS
    Necroticism
  5. ROTTING CHRIST
    Rituals
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. VISIONS OF ATLANTIS
    Clocks
  2. KING'S X
    Three Sides Of One
  3. PARKWAY DRIVE
    Darker Still
  4. ALEXISONFIRE
    Otherness
  5. ONE BAD SON
    Black Buffalo
HAJÓGYÁR x hw