Skip to content

HEXVESSEL – A természet idősebb az isteneknél

Szeptember 22-én új nagylemezt ad ki a finn Hexvessel. A Svart Records által gondozott Polar Veil albumról máris megismerhető a klippel kísért Older Than the Gods című szerzemény, amelyben a Bölzerből ismert Okoi Thierry Jones is vendégszerepel.

„Az igazi szabadság a természetben rejlik, egyszerűen csak meg kell értenünk az általa beszélt nyelvet – tette hozzá a videókliphez az énekes/gitáros Mathew ’Kvohst’ McNerney, aki a klip rendezéséért is felelt. – Ez a hangulat és ez a törekvés időtlen, a jutalom pedig határtalan. Az Older Than the Gods című dalhoz készített videó azokat a jeleket és adományokat ábrázolja, amelyeket az erdő adott nekem a különböző túrák során. Az atmoszféráról és az érzésről szól, valamint arról az elképzelésről, hogy mit is jelenthet valójában egy spirituális otthon. Minden, amit a természet képvisel, azt a vallás gonosznak ábrázolja, ám a természet idősebb az isteneknél. Mi a csillagok robbanásából, a világegyetem káoszából és pusztulásából vagyunk teremtve. Ez egy sokkal nagyobb és varázslatosabb történet, mint bármi, amit a Biblia vagy a Korán elő tud állítani.”

KERESÉS
Hammerworld No. 350
kapható országszerte!
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. SUMO CYCO
    Bystander (dal)
  2. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  3. SET IT OFF
    Punching Bag (dal)
  4. FIFTH ANGEL
    When Angels Kill (dal)
  5. SHALLOW SIDE
    The Worst Kind (dal)
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. THY ART IS MURDER
    Join Me In Armageddon (dal)
  2. FUTURE PALACE
    Malphas (dal)
  3. KALLIAS (feat. OLE BØRUD)
    Mouthless Embassy (dal)
  4. HEART OF A COWARD
    Decay (dal)
  5. THE 69 EYES (feat. KAT VON D)
    This Murder Takes Two (dal)
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Pushit (dal)
  2. LAST IN LINE
    Ghost Town (dal)
  3. METALLICA
    Too Far Gone? (dal)
  4. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  5. C.O.C.
    On The Hunt (Lynyrd Skynyrd cover) (dal)
HAJÓGYÁR x hw