Skip to content

CANCER BATS – Imádják a stoner metalt

A punk/hardcore gyökerű, de súlyos metal, doom, stoner és southern témákkal is flörtölő kanadai Cancer Bats egy új klipet adott ki a Hammering On című számához. A videóban a zenekar 2022. december 10-én, a torontói Danforth Music Hallban adott koncertjén rögzített képes láthatóak. Maga a dal a csapat legutóbbi, Psychic Jailbreak albumán szerepelt, amely tavaly áprilisban került forgalomba.

„Imádjuk a stoner metalt, és mindig is szerettünk volna minden albumunkra igazi súlyos zúzdákat írni – fűzte hozzá a Hammering On nótához a zenekar frontembere, Liam Cormier. – Egy igazi, lecsupaszított, Sabbath-stílusú dallam valójában sokkal trükkösebb, mint amilyennek látszik. Hiszen ez valójában ’a kevesebb néha több’. Hogy visszafogjuk magunkat és ne játsszunk a verzék alatt, mert így tudnak csak igazán szárnyalni a refrének, ez az egyik legnagyobb lecke, amit a Sabbath-katalógusban való elmerülésünk során a Bat Sabbath nevű, feldolgozásokat játszó zenekarunkkal megtanultunk. Amit igazán szeretek ebben a dalban, hogy jó barátunk, Brooklyn Doran duettet énekel velem. Nagyon szerettem volna, hogy egy másik hang is énekelje az egész dalt. Nem csak a refrénben vagy az átkötésben, hanem hogy tényleg a dal részeként szerepeljen, egy másik szintre emelve az egészet. Ez az egyik kedvenc számom az albumon, és semmiben sem hasonlít ahhoz, amit eddig a Cancer Batsszel csináltunk.”

KERESÉS
Hammerworld No. 350
kapható országszerte!
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. SUMO CYCO
    Bystander (dal)
  2. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  3. SET IT OFF
    Punching Bag (dal)
  4. FIFTH ANGEL
    When Angels Kill (dal)
  5. SHALLOW SIDE
    The Worst Kind (dal)
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. THY ART IS MURDER
    Join Me In Armageddon (dal)
  2. FUTURE PALACE
    Malphas (dal)
  3. KALLIAS (feat. OLE BØRUD)
    Mouthless Embassy (dal)
  4. HEART OF A COWARD
    Decay (dal)
  5. THE 69 EYES (feat. KAT VON D)
    This Murder Takes Two (dal)
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Pushit (dal)
  2. LAST IN LINE
    Ghost Town (dal)
  3. METALLICA
    Too Far Gone? (dal)
  4. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  5. C.O.C.
    On The Hunt (Lynyrd Skynyrd cover) (dal)
HAJÓGYÁR x hw