Skip to content

HENGET: Beyond North Star

A ’90-es évek Norvégiájában a black metal főbb csapásai mellett – Emperor, Darkthrone, Mayhem, Immortal stb. – létezett egy olyan vonal is, gyakran az úgynevezett fő irányok tagjainak közreműködésével, amely a műfajt annak kísérleti, határtágító valójában igyekezett láttatni. Olyan zenekarokra gondolok, mint az Arcturus, a Ved Buens Ende, a Fleurety vagy az In The Woods…, melyek egy része már csak részben volt black metalnak nevezhető. Megvolt bennük a BM nyersesége, azonban az új hangzások, hangszerelési, zenei megoldások kiötlése volt a fő mozgatórugó, természetesen nagyfokú kreativitással, inspirációval a zenészek részéről. Ez a művészi szellemiség mára sem halt el Norvégiában, elég az idén egy zseniális albummal jelentkezett Dødheimsgardra gondolni. Azonban a black metal világának szélesítése nem Norvégia privilégiuma, hasonló elképzelésekkel működő újabb csapatok másutt, adott esetben Finnországban is felbukkanhatnak, ami elég szokatlan, lévén a finnek a black metal pusztító oldalait részesítik előnyben. Még akkor is, ha feléjük is voltak atipikus BM-formációk.

A Henget 2021-ben alakult Tamperében, a debütalbum pár nappal ezelőtt jelent meg a Season Of Mist gondozásában. Mivel finnekről van szó, természetesen ez a csapat is adóz a műfaj durva élének kiemelése előtt, a bő 37 perces album valamennyi tételére jellemző az agresszív él megléte, azonban ezt a metalos jelleget, annak ráspolyos, vaskosabb felét igyekeznek olyan részekkel feldúsítani, amelyek nem feltétlenül a black metalos értelemben veendő súlyosság, hanem a hangulati oldal erősítésében állnak, vagy azon is túlmutatnak valamilyen értelemben; szokatlanok, formabontók, vagy hangszerelési értelemben palettaszínesítők.

Annak ellenére, hogy a Henget új zenekar, a tagok zenekarok sokaságában szereztek tapasztalatokat, akár a hangzatos nevű King Aleijster de Satan frontemberről, akár az egyik gitárosról, Jesse J. Heikkinenről van szó, aki a The Abbey tagjaként adott ki idén lemezt. Hallani a Beyond North Star anyagán, hogy nem éretlen kezdők műve, ugyanakkor kissé stílusgyakorlat íze van, mert ugyan jelen vannak a billentyűsök, a gitárszólók, néhány egyéb elem, akár nyugodtabb pillanatok is, az énekes acsargása, a gitártémák, és maga az összkép nem mutat jelentős elmozdulást a black metaltól. Talán kissé elmozdul a szürrealitás felé, ám minden tényezője ismerős annak számára, aki évtizedek óta foglalkozik a műfajjal.

Nem rossz album a Beyond North Star, apró mozzanatokkal színesítik az ismert területet.

KERESÉS
Hammerworld No. 350
kapható országszerte!
GYŰJTŐI KIADÁSOK
korábbi lapszámainkból
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
minden kedden 22 órától!
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. SUMO CYCO
    Bystander (dal)
  2. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  3. SET IT OFF
    Punching Bag (dal)
  4. FIFTH ANGEL
    When Angels Kill (dal)
  5. SHALLOW SIDE
    The Worst Kind (dal)
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. THY ART IS MURDER
    Join Me In Armageddon (dal)
  2. FUTURE PALACE
    Malphas (dal)
  3. KALLIAS (feat. OLE BØRUD)
    Mouthless Embassy (dal)
  4. HEART OF A COWARD
    Decay (dal)
  5. THE 69 EYES (feat. KAT VON D)
    This Murder Takes Two (dal)
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Pushit (dal)
  2. LAST IN LINE
    Ghost Town (dal)
  3. METALLICA
    Too Far Gone? (dal)
  4. BLESSED BY A BROKEN HEART
    Shots Fired (dal)
  5. C.O.C.
    On The Hunt (Lynyrd Skynyrd cover) (dal)
HAJÓGYÁR x hw