Skip to content

HELLOWEEN – Michael Kiske szólóalbummal jelentkezik jövőre

A nemrég megjelent új Helloween album kapcsán adott interjút MichaelKiske énekes a kanadai The Metal Voice-nak, a beszélgetés során pedig egy új szólóalbum is szóba került

A dalszerzésben miért nem vettél részt az új Helloween album esetében?

Nem akartam. Most egy szólóalbumot készítek, egy akusztikus albumot, abban élem majd ki a kreativitásomat. Ami a Helloween dalait illeti, írtam régebben néhány dalt, amelyek sikeresek is lettek. De a zenekar többi tagja számít a fő dalszerzőknek, ők határozzák meg a Helloween alapvető hangzását. És mivel van hat dalszerzőnk is, úgy gondoltam, hogy ennyi éppen elég. Lehet, hogy majd egy újabb lemezre én is írok majd ezt-azt. De mindennek van némi köze a Nuclear Blast főnökéhez is, ő ténylegesen egy szólólemezt akar tőlem. Markus nagy rajongó, ami sokat segít, nyilván. Elmondtam neki, hogy készülök valami ilyesmire, mire ő: ‘Szeretném, ha meg is születne!’…






És hogy állsz most vele?

Már minden összeállt nálam. Fele-fele arányban saját dalok lesznek rajta, illetve feldolgozások, mind csak akusztikusan. Tehát a saját nótáim mellé felveszem a kedvenc dalaimat is. Ezek nem metal dolgok lesznek, hanem különféle zenekarok számomra kedves dalai, amiket a magam módján dolgozok fel. Lesz néhány nóta a 70-es évekből, olyan dalok, amiket szeretek, és amiket érdekesen tudok elénekelni.

Nagyon egyszerű lesz az egész, akusztikus minden, a felvételek pedig nálam készülnek majd. Szeretnék időt szánni rá, a megjelenése pedig akkortájt lesz, amikor jövőre elindul a Helloween turnéja. 2022 márciusa, áprilisa, májusa táján. Azaz jövőre biztosan megjelenik a lemezem.










KERESÉS
Hammerworld No. 353
kapható országszerte!
DIGITÁLIS KIADÁSOK
a laptapír kínálatában!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. TEMIC
    Terror Management Theory
  2. TESSERACT
    War Of Being
  3. OF MICE & MEN
    Tether
  4. GRAND MEXICAN WARLOCK
    Eulogy
  5. ANGELUS APATRIDA
    Aftermath
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. DYING FETUS
    Make Them Beg For Death
  2. CANNIBAL CORPSE
    Chaos Horrific
  3. SVALBARD
    The Weight Of The Mask
  4. CRYPTOPSY
    As Gomorrah Burns
  5. BLACKBRIAR
    A Dark Euphory
Milan Peter - 300p
Milan Peter - 300p
Milán Péter
munkatárs
  1. WOLVENNEST
    The Dark Path To The Light
  2. SICUT GLACIES
    Kalde Minner Fra Fortiden
  3. MYRKUR
    Spine
  4. RIVERS ABLAZE
    Omnipresence
  5. DREAM UNENDING/WORM
    Starpath
HAJÓGYÁR x hw