Skip to content

EiLEMA, ICENAP – 2021 első igazi koncertje számomra (Uzseka Norbert)

EiLEMA, ICENAP
Bp. Analog Music Hall

2021 első igazi koncertje számomra egyben az első látogatásom volt az Analog Music Hallban, pontosabban annak teraszán, ahol már zajlott az Icenap koncertje, mire odaértem. A terasz frankó, kellemes és kényelmes, de nem segített a koncerthangulaton, hogy az ott valójában egy ücsörgős, kávézós-kocsmázós hely.


A fiatal arcokból álló Icenap kb. nu metalt tolt, némi egyébbel színesítve.
Tudnak zenélni, vannak húzós témáik, de hosszú távon fárasztott, hogy a kb. egy szál biciklisnaciba öltözött, alighanem csajmágnes énekessrác szinte végig csak üvöltött. Ha sikerülne rágyúrni a dallamosabb énekre meg pár fogós dallamra, szintet lépnének, de rossz így se volt.

Az EiLEMA első albumának (Attracted To Light) a koncert után két nappal volt a premierje, úgyhogy a szép számban összegyűlt levegő és a koncert folyamán azért gyarapodó közönség zömének a program nagyja új volt. Nekem bezzeg nem, én úgy mentem oda, hogy már hetek óta hallgattam, és simán az év egyik legjobb magyar lemeze. A negyvenes fazonok nem itt kezdték a pályát, a zenéjük sem az aktuális trendeket követi, egyértelműen a ’90-es évek grunge zenéje ill. az örökzöld rock & roll adja a gyökereit. A teraszon nem tudott úgy megszólalni, mint kéne, a vokálokat pl. eltüntette a keverés, de az így is lejött, hogy mind a négy zenész nagyon adja. Ütött a számos káromkodással ízesebbé tett Leave Me, de még inkább betalált a debüt-EP óta istenített Mother, a befordulóssága ellenére élőben is magával ragadó Sleepy, meg a frissen klipesített, szintén nem egydimenziós The Worm Inside.

Azt szeretem ebben a zenekarban (túl azon, hogy minden a helyén van náluk, és hogy közben nulla görcsösség van a játékukban), hogy valódi. Hogy látszik az arcokon, hogy megélték a maguk dolgait, és ami zenében-szövegben előjön belőlük, az valóságos, igazi. Jó volt velük visszatérni az élhetőbb életbe.

U.N.

További fotók a koncertről Uzseka Norberttől

nka
KERESÉS
Hammerworld no. 354
országosan kapható!
A DIGITÁLIS KIADÁST
KERESD A LAPTAPIR.HU-n!
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FIREHOUSE
    Firehouse
  2. XYZ
    XYZ
  3. RATT
    Invasion Of Your Privacy
  4. DOKKEN
    Under Lock And Key
  5. HURRICANE
    Over The Edge
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
Zubor OLLY
online szerkesztő
  1. SUFFOCATION
    Hymns From The Apocrypha
  2. NIGHT IN GALES
    The Black Stream
  3. BJØRKØ
    Heartrot
  4. ASINHELL
    Impii Hora
  5. ROTTEN CASKET
    Zombicron
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
Posta János
szerkesztő
  1. THE PINEAPPLE THIEF
    Your Wilderness
  2. SEPULTURA
    Beneath The Remains
  3. HALF GRAMME OF SOMA
    Slip Through The Cracks
  4. THE VISION BLEAK
    Weird Tales
  5. ROTTING CHRIST
    Pro Xristou
HAJÓGYÁR x hw