Skip to content

GRAND MEXICAN WARLOCK, ÉK – Bp., A38 Hajó

Igazi underground ünnep kerekedett május közepén az A38 hajón, ugyanis a pár évre (még a pandémia előtt kezdődően) tetszhalottá vált, budapesti Grand Mexican Warlock néhány visszatérő koncert után ilyen formán a klubélet vérkeringésébe is visszatért. Az előzenekar megválasztása több szempontból is telitalálat volt: egyrészt a kreatív energiák jellegét tekintve hasonló bandákról van szó, másrészt végre bepótolhattam arcpirító elmaradásomat: élőben is részese voltam az éK-élménynek. 

Az éK Lee Olivér (lásd még többek között: Trillion, szóló, számos vendégszereplés, pl. Tátrai Tibor oldalán) négytagú zenekara, amelyben az énekes/gitáros mellett a többiek a basszer, dobos és billentyűs posztokat töltik be. Ritkán tapasztalok olyat, hogy egy számomra szinte teljesen ismeretlen produkció az első hangokkal kiragadjon aktuális, adott esetben kifejezetten borús hangulatomból, és bár az eszköztár helyenként nem az én asztalomra való elemekből áll, mégis maradéktalanul leköti a figyelmem. A behatárolhatatlan stíluskavalkádot prezentáló négyes akár egy-egy dalon belül is jó érzékkel manőverezik a post-grunge, (magyar) alter, dallamos Anathema-, elvetemült Kurt Cobain- és megannyi más téma között. Legutóbbi albumuk, az Out Of The Cave dalai pörögtek leginkább az est során, de a korábbi anyagok, köztük az előző LP Whatever It Takes tételei (alighanem) szintén előkerültek. 

A hangszeresek mindnyájan hozzátettek a megragadó összképhez: remekül szólt a bivalyerős pergő, a vaskos bőgő és az izgalmasan színező szinti egyaránt. 

Nem tudom, melyik magyar zenekar számít számomra zsenibbnek, mint a rock/metal underground kíválóságait (Idoru, Subscribe, Jazzékiel, Trillion, Yzzo, stb. zenészeket) tömörítő Grand Mexican Warlock. Az újjáalakulás eddigi fellépéseit elmulasztottam, így óriási öröm volt részt venni ezen az estén, amely érzés a program előre haladtával egyre erőteljesebbé vált.  

Ahogy az éK percre pontosan kezdte meg kb. háromnegyed órás műsorát, úgy a GMW is atomóra módjára csapott a húrok közé, és a III lemez két darabjával lendült bele a bő másfél órás előadásba. Ezt az Aeons debüt dalpárosa követte, majd felcsendültek kedvenc lemezem, a Hell Sweet Hell témái is. Az igazi extázis utóbbi korong Birds In Cage tételével vette kezdetét – nemcsak én, a közönség nagy része is durván felpörgött tőle. Talán a legnagyobb őrületet a korábban is kiváló koncertnótaként működő Love Struggle hozta el, amelyben Undos énekes talán még a szokásosnál is több extrém vokált hozott.  

Ennél kerekebb aligha lehetett volna számomra a program, hiszen a kettes mellett a másik két lemezről szintén elhangzott a legnagyobb kedvencem, vagyis a Gravity Pin és a Vexed, utóbbi kettő az este utolsó szakaszában. 

Ígéretükhöz híven, a srácok három(!) új dalt is eljátszottak, mindnek ez volt a premierje.  A Black Godban és a másik két új darabban hallhattunk pl. arcletépő Mike Patton-témákat, „egyszerű, de nagyszerű”, egy kicsit az RHCP-re emlékeztető dallammenetet, a harmadikba pedig karrierjük egyik legnagyobb zúzdáját pakolták bele. 

A tagok teljesítménye ezúttal is megnyerő volt, láthatóan az örömzenélésen volt a hangsúly, nem az albumokon hallhatókhoz való ragaszkodáson, amivel egyáltalán nem volt gond, sőt. Mindig nagy élmény látni a Grand Mexican Warlockot, örvendetes, hogy ez a kiváló zenekar újra itt van, és reméljük, még jó sokáig. 

(Április-májusi számunkban Grand Mexican Warlock-interjút is találsz!)

–x–

A 100 oldalas lapszám 1990 Ft-os áron kapható Budapesten a CD Pince, H-Music, Headbanger, MG Records, Solaris, Viking és Wave lemezboltokban, országosan a hipermarketekben, a benzinkutakon és az újságárusoknál, valamint digitális formában a Dimag és a Laptapír rendszerében.

Címlapon: JAMES HETFIELD / METALLICA

Tartalom: Accept ★ Between The Buried And Me ★ Dawn Of Darkness ★ Def Leppard ★ Enforcer ★ Firkin ★ From The Sky ★ Grand Mexican Warlock ★ Heavy Brains ★ Hollywood Rose ★ In Flames ★ Isole ★ Joe Satriani ★ Kamelot ★ Metallica ★ Om ★ Omen / Nagyfi László ★ Overkill ★ P. Mobil ★ Periphery ★ Powerwolf ★ Sír ★ SnailGardN ★ The 69 Eyes ★ The Hellfreaks ★ Tulus ★ Ville Valo

Rovatok: A jó, a rossz és a csúf (Kissin’ Dynamite) ★ Élő Fém ★ Hangerőmű ★ Hangpróba/Sokkoló Korongok/Sokkoló Extra ★ Hatásokk ★ Zenészfüllel (Alestorm/Gloryhammer)

Ajándék CD-k: SLOWMESH – III és SNAILGARDN – Comfort In Collapse

A lapszámhoz a CD-k mellett most egy korábbi Hammerworld magazin is jár ajándékba!

Kapcsolódó bejegyzések/interjúrészletek: https://hammerworld.hu/tag/hw350/

Ne felejtsd el a honlap Hangpróba rovatában pontozni a lapszám kiemelt albumait!

nka
KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw