GRAHAM BONNET BAND – Videóval az első dal a májusi lemezről: Imposter

Azt még tavaly nyáron jelentette be Graham Bonnet énekes (Rainbow, Alcatrazz, Impellitteri stb.), hogy a Nevermore egykori és az Arch Enemy jelenlegi gitárosa, Jeff Loomis is csatlakozott zenekarához. 2020-ban az Alcatrazz nevű régesrégi zenekarával adott ki az énekes egy Born Innocent című visszatérő albumot, ám hamarosan összeveszett a menedzserrel, így zenekari társai (Jimmy Waldo, Joe Stump, Gary Shea és Mark Benquechea) egy új frontemberrel, Doogie White énekessel készítették el a tavaly ősszel kiadott V című folytatást. Bonnet azonban szintén tovább akarja vinni az Alcatrazzt, mégpedig Jeff Loomisszal.

Továbbra is felvételeket készítek majd és koncertezni is fogok az Alcatrazz zenekarral. Én vagyok az alapító, a fő dalszerző, és ez mindig is így volt, mióta csak 1983-ban megalakult a csapat.

Jeff képességei senkiéhez sem foghatók. Hihetetlenül izgalmas, hogy újrateremthetem vele az Alcatrazz korai korszakának varázsát, méghozzá egy modernebb, súlyosabb hangzással.


A Bonnet-féle Alcatrazz még dolgozik a dalain, viszont a Graham Bonnet Band egy új albummal jelentkezik május 13-án, a Day Out In Nowhere című lemez első előzeteseként pedig már itt is van a klippel kísért Imposter tétel.

Akárcsak a 2016-os The Book és a 2018-as Meanwhile, Back In The Garage lemezeken, ezúttal is Beth-Ami Heavenstone a basszer, a gitáros pedig Conrado Pesinato, de az egyik dalban Jeff Loomis is gitározik.

További vendégek az albumon: John Tempesta dobos (The Cult, Exodus, White Zombie), Mike Tempesta gitáros (Powerman 5000), Roy Z gitáros (Halford, Bruce Dickinson) és Don Airey billentyűs (Deep Purple, Rainbow).

Billentyűsként Alessandro Bertoni, dobosként pedig Shane Gaalaas (Michael Schenker, B’z stv.) sorakozott fel Graham mellé a zenekarban.

Graham Bonnet:Az első két albumhoz hasonlóan ez az új is a karrierem különböző korszakait tükrözi, de egy kortárs csavarral. Örülök annak, hogy a Graham Bonnet Band eredeti tagjaival játszhatok együtt: Beth-Ami Heavenstone-nal, aki állandó társam (a színpadon és azon kívül is) 2012 óta, valamint Conrado Pesinato gitárossal, akinek veleszületett zenei stílusa a legjobb dalszerzői munkáim hangulatát idézi fel.


Graham Bonnet – ének
Conrado Pesinato – gitár
Beth-Ami Heavenstone – basszusgitár


Vendégzenészek:
Alessandro Bertoni – billentyűs hangszerek
Levi Dokus – dobok
Shane Gaalaas – dobok
Jeff Loomis – gitár
Takanori Ozaki – akusztikus gitár
John Tempesta – dobok
Mike Tempesta – gitár
Roy Z – gitár
Shota Nakama és Antonio Teoli – nagyzenekari hangszerelés


GRAHAM BONNET BAND – Imposter (a 2022-es Day Out In Nowhere albumhoz)







GRAHAM BONNET BAND – Day Out In Nowhere
(05/13 – Frontiers)

01. Imposter
02. Twelve Steps To Heaven
03. Brave New World (feat. Roy Z)
04. Uncle John
05. Day Out In Nowhere
06. The Sky Is Alive
07. David’s Mom
08. When We’re Asleep (feat. Mike Tempesta, John Tempesta)
09. It’s Just A Frickin’ Song (feat. Don Airey)
10. Jester (feat. Jeff Loomis)
Suzy (Orchestra)













KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Black And Gold címmel augusztus 19-én jelenik meg a dögös, metalos rock’n’rollt nyomató svéd Thundermother ötödik albuma, a 2020-as Heat Wave lemez utódja, második előzetesként pedig a klippel kísért I Don't Know You dallal lehet barátkozni.
Övergivenheten (kb. elhagyatottság) címmel augusztus 19-én jelenik meg az új Soilwork album, a 2019-es Verkligheten lemez utódja, első előzetesként pedig a klippel kísért címadó dallal lehet ismerkedni. A svédek legutóbbi kiadványa a 2020 végén megjelent A Whisp of the Atlantic EP volt.
Még 2018 végén vált netes szenzációvá a metalt tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadó The Hu zenekar, az első lemezük pedig The Gereg címmel jött ki 2019 szeptemberében. Úgy volt, hogy a Sabaton vendégeként hozzánk is eljutnak majd, de a pandémia nem csupán ezt a tervüket tette tönkre.