Skip to content

GOJIRA – Pénteken megérkezik az új album, dalpremier: The Chant

Fortitude címmel pénteken jelenik majd meg a Gojira új albuma, a 2016-os Magma lemez utódja, ötödik előzetesként pedig a The Chant dallal lehet barátkozni.

Az új lemez felvételeit a frontember Joe Duplantier irányította, a producer is ő volt, a keverést viszont Andy Wallace (Slayer, Nirvana, Rage Against The Machine) végezte. Tavaly nyáron már bemutattak egy új dalt, a videóval kísért Another World tételt.





www.facebook.com/GojiraMusic


Pár évvel ezelőtt kezdtem pesszimistává válni az emberiség jövőjét illetően. Noha van egyfajta ráébredés és sokan igyekeznek jobb emberré válni, mégis azt érzem, hogy visszafelé haladunk. Amikor látod a tévében a (volt) amerikai elnököt, ahogy kétségbe vonja a globális felmelegedést, vagy azt hallom egy gimiben tanító barátomtól, hogy a diákjai közül páran nem tudják biztosan, hogy Hitler csak szereplője volt egy filmnek vagy valóban létezett, az hihetetlenül elkeserítő. Kissé elfáradtam, elnyűtt vagyok. Amikor aztán jött a járvány, az volt a reakcióm, hogy ‘Rendben. Égjen csak. Ez talán csak számunkra a vég, az emberiségnek nevezett parazita számára.


GOJIRA – The Chant (a 2021-es Fortitude albumról)

GOJIRA – Into The Storm (szöveges videó a 2021-es Fortitude albumhoz)




Az Amazonia klip is Charles De Meyer rendező munkája, a nóta bevételeivel pedig a Gojira a The Articulation of Indigenous Peoples of Brazil szervezet munkáját támogatja, mert fellépnek az amazonasi őslakos törzsek környezeti és kulturális jogainak védelmében. Ezek a törzsek az erdőirtások, a földvesztés, a kényszermunka áldozatai.



GOJIRA – Amazonia (a 2021-es Fortitude albumhoz)



Joe Duplantier gitáros/énekes:Gyakorolnunk kell, hogy elszakadjunk mindentől, kezdve a tényleges tárgyakkal. Birtokolj kevesebbet, és amire nincs szükséges, azt add másnak, mert egy nap úgyis el kell engednünk mindent, és ha nem tesszük, akkor dimenziók közé szorult szellemek leszünk.


GOJIRA – Born For One Thing (a 2021-es Fortitude albumhoz)

/


A tavaly nyáron bemutatott Another World volt a Gojira első új nótája a 2016-os Magma lemez óta.

Joseph Duplantier: „Ferdinand Magellan egyszer azt mondta: ‘vasakarattal vágunk bele törekvéseink legmerészebbjébe, hogy félelem nélkül találjunk rá a homályos jövőre és hogy meghódítsuk az ismeretlent’. Az emberiségre a végítélet vár vagy túléljük majd a természet haragját? Pillants bele a homályos jövőbe az 1968-as Majmok bolygója film Gojira-féle verziójának segítségével… Another World.”




GOJIRA – Another World (2020)





GOJIRA – Fortitude
(04/30 – Roadrunner)

01. Born For One Thing
02. Amazonia
03. Another World
04. Hold On!
05. New Found
06. Fortitude
07. The Chant
08. Sphinx
09. Into the Storm
10. The Trails
11. Grind


 

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw