Skip to content

EXTREMENOISEFEST – Bizonytalan a kárpátaljai zenekarok fellépése

Az április 16-án Szerencsen megrendezésre kerülő ExtremeNoiseFest meghívott zenekarai között ott van két ungvári csapat, a death metalos Castrum és a goregrind vonalas Hulla is, ám az ukrajnai háború miatt nincs sok esély a koncertjeikre. Ahogy a mindkét formáció alappillérének számító Kornél fogalmaz, jelenleg arra sincs mód, hogy a zenésztársaival próbáljon, nemhogy stúdió vagy próbaterem, de igazából szinte semmi sincs nyitva az országban.

A szerencsi fesztivál szervezői ennek ellenére próbálnak pozitívan gondolkodni, és bíznak benne, hogy végül valami csoda folytán mindkét banda felbukkan a rendezvényen. Így arra a kérdésre, hogy a „csoda elmaradása” esetén terveznek-e más bandákat meghívni, a következő választ adták:

Még egy kicsit kivárunk, de egyébként igen, tervezünk. De hátha addig jobb irányban alakulnak a dolgok.”

A Rákóczi-várban 2019 decembere után végre ismét megrendezésre kerülő fesztiválon a jászárokszállási thrasher Morfium, a death metalos szegedi Molis Sepulcrum, illetve a patinás lengyel black csapat, a Besatt lép színpadra – remélhetőleg a Castrum és a Hulla társaságában. A Hulla egyébként éppen az elmúlt napokban kezdte (volna…) el a munkálatait a tavaly júliusban kiadott Supermassive Black Wound EP-t követő második anyagán.






HULLA – Fatal Hobby (2021)






CASTRUM – Spirit Crusher (Death, 2019)









KERESÉS
Megjelent az áprilisi
digitális különszám!
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw