AZ ELŐZMÉNYEK
A Metallica számomra a Ride The Lightning albummal ütött be igazán. 1984 nyarán és őszén szinte csak ez szólt, nem tudtam betelni vele. Akkoriban azzal szórakoztattam magam, hogy a dalszövegeket fordítgattam. Vasárnap esténként, a fősulira menet felültem az Egerbe tartó buszra és már kaptam is elő a Sony Walkmant. Rongyosra hallgattam az albumot, minden hangot, minden szót ezerszer, újra és újra lejátszottam. Azt akartam, hogy a végeredmény, a magyar szöveg tartalom és ritmika szempontjából is megegyezzen az angol eredetivel, tehát adott esetben jól énekelhető legyen.
Talán érzékelhető, hogy a banda óriási hatással volt rám és ez a lelkesedés egészen a 90-es évek elejéig kitartott. Aztán viszont kicsit túltöltődtem a zenéjükkel és beraktam őket az átlagos kedvenceim közé.
Viszont régen nem láttam már a fiúkat élőben és most lehetőség adódott, hogy különleges nézőpontból frissíthessem fel a jónéhány Metallica bulin szerzett élményeimet.
Azt gondolom, a csapat nem csak azért jutott fel a csúcsok csúcsára, mert jó zenét játszik. Hanem azért, mert őrületes profizmussal építették fel a saját mítoszukat. Egy Metallica buli a stadionban és azon kívül is különleges élmény. A budapesti dupla koncert köré és közé szervezett események (Kirk Hammett könyv- és gitárbemutató a Magyar Zene Házában, a Metallica filmfesztivál az Aréna Cinema City moziban, az …And Tributes For All! tribute est a Barbában, a Fuel For The Night Metallica és Metal Disco az Akvárium klubban, a Metallica Pop-Up Store a budai Allee bevásárlóközpontban, valamint a véradás az Arénában teljesen egyedi koncepció, ami hatalmas tömegeket mozgatott.
A stadionban pedig sok további különleges, plusz élmény várta a rajongókat. Jómagam (kellemes társaságban) bepillantást nyerhettem a sajnos nem mindenki számára adódó lehetőségekbe.
BLACK BOX LOUNGE
A management által összekészített boríték személyenként egy nyomtatott jegyet, két karszalagot és egy öntapadós matricát tartalmazott. A Snake Pit-be vezető utat hamar megtaláltuk, de a Black Box Lounge, azaz a büfével kombinált Metallica múzeum eléréséhez azért lépcsőztünk és „kóvályogtunk” egy sort. A helyet csak egy bizonyos lépcsőházból lehetett megközelíteni és kívülről mindössze egy kis tábla jelezte, hogy mi rejtőzik az ajtó mögött. Még a piros „Can I Help?” pólós lányok is tanácstalanul néztek ránk, illetve böngészték a mobiljukat, amikor a helyszín holléte felől érdeklődtünk.
A Black Box Lounge igazából egy élménycentrum, egy interaktív kiállítás, ahol a csapattal kapcsolatos régi emlékeket, tárgyakat lehet megtekinteni. Szépen megvilágított tárlókban Metallica relikviák, régi fotók, turné füzetek, stage passzok, fellépő ruhák, hangszerek, sok-sok érdekes, különleges tárgy foglal helyet. Lehet játszani Metallica flipperrel vagy ki lehet próbálni azokat a hangszereket, melyeken a banda tagjai muzsikálnak. És természetesen több fotós helyszínt is kialakítottak. Ilyen a Ride The Lightning villamosszék vagy a Master Of Puppets temető is. Ha pedig a nézelődésben, vad fotózkodásban elfárad a rajongó, akkor bátran vehet a pultokra kikészített ételekből, ahol helyben készített sonkás/sajtos szendvicsek mellett többféle majonézes saláta, desszertek és gyümölcskehely is kelleti magát. Italt viszont csupán egy külön pultból, pénzért lehet szerezni.
Itt sajnos kevés magyar szót hallottunk, a piros-fehér sávos textilszalagra akasztott, fekete, gitárpengető alakú, laminált „stagepass” jobbára külföldi rajongók nyakában lógott, no és jónéhány Metallica stábtag is itt múlatta az időt.
SNAKE PIT
Sosem hittem volna, hogy egyszer megtapasztalhatom a Metallica Snake Pit élményt! Itt szó szerint azt érzed, hogy a „körön belül vagy” minden értelemben. Már a bejutás sem hétköznapi, ugyanis át kell haladni a küzdőtéren összezsúfolódott tömegen és biztonsági emberek sorfala között áthaladni a színpad alá épített alagúton. Bent elsőre kicsinek és elveszettnek érzed magad: föléd tornyosul a monumentális épület, körben, a lelátókon az óriási tömeg, a gigantikus, ledfalas installációkat is alulról látod. Némi biztonságot csupán a téged körülölelő színpad ad. De amint elkezdődik a buli, oldódik a feszültség, elfelejted, hogy körülötted 70.000 ember tombol. Csak te vagy és a zenekar.
A szervezők figyeltek arra, hogy ne engedjenek be túl sok embert, legyen hely eljutni a színpad egyik részétől a másikig. Ugyanis a Snake Pitben folyamatos a vándorlás. Attól függően, hogy a banda éppen a kör melyik részén, hol bukkan fel, a rajongók rögtön odacsoportosulnak. De az sem marad le igazán semmiről, aki egy helyben várakozik és csak a fejét forgatja. A zenekar egy-egy tagja mindig megérkezik a közeledbe, hogy úgy érezd, éppen neked játszik.
A KONCERT
Voltál már Metallica klubkoncerten? Nem? Mert én sem. De most megtapasztalhattam, milyen is lehet egy ilyen buli. A banda tényleg neked játszik. A ravaszul megépített színpad egy-egy részét épp olyan alacsonyra tervezték, hogy úgy érezd, mintha egy klub deszkái előtt állnál. A zenészek pedig odaállnak a szélére és egyenesen a szemedbe néznek. Közvetlen közelről. James neked énekel. Kirk neked nyomja a gitárszólót. Lars pedig nyelvnyújtogatva épp rád mutat a dobverőjével!
De aztán nyilván tovább is állnak, hogy a többieknek is jusson a személyes kontaktusból, a mosolyokból. Kíváncsi lennék, hány lépést tesznek meg a színpadon, de ahogy elnéztem, egy ilyen koncert felér egy intenzív kardió edzéssel. Emberpróbáló feladat 70.000 nézőt úgy szórakoztatni, hogy senki se érezze magát egyedül, de a Metallica jól kitalálta a koncepciót, mindent megtett azért, hogy felhőtlen legyen az élmény. Bár néha azt éreztem, a sok rohangálással, a színpad állandó bejárásával sérül a zenekar integritása. Néha jó lett volna egyben látni őket úgy, hogy mindnyájan felém fordulva játszanak. De valamit valamiért, tudom, így is a lehetetlenhez közeli teljesítményt produkáltak.
A kör közepén állva a buli fantasztikusan szólt. Minden hangszert és az éneket is jól lehetett hallani. A jelenlévők nagy része nyilván csak a zenére, a dalokra figyelt, önfeledten énekelte a szövegeket, de én közben néha azon kaptam magam, hogy morfondírozok, vajon milyen technikai bravúr kell ahhoz, hogy egy ilyen bonyolult produkciónál minden tökéletesen működjön a színpadon, ugyanúgy szóljon, bármelyik dobszerkóhoz is ül Lars éppen, bármelyik mikrofonba is énekel James vagy a színpad bármelyik részén nyűvi a gitárt Kirk és Robert?
És mit láttam a fiúkon, ahogy odafent tolták a metalt? Azt, hogy még mindig élvezik a zenélést. Képesek voltak sokat mosolyogni, rajongókra lebontva kontaktust létesíteni, szívből játszani.
A Ride The Lightning riffjére konkrétan tiszta libabőr lettem, de jólesett a Fight Fire with Fire intenzitása is. És bevallom, az Enter Sandmant én is nagyon vártam. Még most is a fülemben csengenek a legendás témák. Rég nem élveztem így rockkoncertet!
