Szöveg: Schmidt Péter
Nem túl jó előjelekkel indult ez az este, tekintettel egyrészt a magyar előzenekarként meghirdetett Monastery koncertjének betegség miatti sajnálatos lefújására, másrészt pedig néminemű logisztikai fennakadásokra, melyek miatt már a tervezett kapunyitás is el lett csúsztatva egy órával. (Állítólag – ha jók az információim – a turnébusz szorult nap közben váratlan cserére.)
Mivel a hazai death metalos brigád műsora elmaradt, így negyed kilenckor a hollandiai illetőségű Lord Volture ötfős legénysége vette elsőként birtokba az Analog deszkáit. A zenekarnak még a 2010-es évek első felében jelent meg három nagylemeze (illetve 2023-ban egy élő anyaguk jött ki), ezekről játszottak saccra úgy 35-40 percet – gondolom, ez a Flotsam előtti európai kanyar talán már egy új albumot felvezető, afféle színtérre történő visszacsekkolásként értelmezendő. Korábban őket nem ismertem, csak a koncert előtt hallgattam bele pár dalukba, de ez a személyes találkozás sem változtatott érdemben az első benyomásaimon. Eszerint a csapat amolyan, a ’80-as évek első felének-derekának európai metaljában mélyen gyökerező, tradicionális fémzenét nyomat, sok Priest- és Accept-, meg valamivel kevesebb Maiden- és Saxon-hatással. Becsületesen megtanulták a leckét, ez nem vitás, viszont valami kis plusz nagyon hiányzott náluk ahhoz, hogy bármire is jobban felkapjam a fejem a nótáik közben. Jól szóltak, feszesen nyomták, az énekes David Marcelis hangja sem rossz, de nem ők lesznek az új Wolf vagy Bullet, ha érted, mire gondolok. De még az új Hammerfall sem. A Metallica-pólós Paul Marcelis gitároson kívül ráadásul a kiállásuk is eléggé civil – elférne náluk egy kis fazonigazítás, az biztos. Kimondottan rossznak ezekkel együtt sem mondanám a produkciójukat, a Taiga c. daluk például eléggé kilógott felfelé a repertoárból, és mondom, eljátszva és elénekelve teljesen korrektül voltak a nóták. Némi kis plusz egyéniséget, saját arcélt kéne leakasztaniuk valahonnan – már ha nincs ehhez későn így 15 évvel a megalakulásuk után.
Az augusztus közepi kánikulában baromira átmelegedett Analogban laza félháznyi ember jött össze a Flotsam And Jetsam fél tízeskezdésére – szerencsére az ő lendületüket sem a klimatikus viszonyok, sem a relatíve szerény érdeklődés nem vetette vissza, kimondottan energikusan robbantak ugyanis színpadra a debütlemezes Hammerhead dallal. Habár a buli első felében vissza-visszatérő gerjedések, hangzásbeli problémák adódtak, Eric AK-ékat ez nem különösebben akasztotta meg, tiszteletet érdemlő elánnal pörögve nyomták végig a 14 nótás műsort.
A setlist éppen fele alapozott egyébként az első három korongra (mekkora volt már a headbanger Suffer The Masses a When The Storm…-ról!), hat dalt nyomtak a „back to the roots” fordulat óta megjelent négy lemezükről, a vitatottabb-kísérletezősebb középső érát mindössze a Smoked Out képviselte a Driftről. (Pedig mit nem adtam volna egy Cuatro-albumos nótáért!) Mivel én a banda mindegyik korszakát csípem, ezért nem bántam volna, ha jobban is belenyúlnak az 1992-2012 közti termésbe, másfelől azonban megértem azt is, hogy inkább biztosra igyekeztek menni. Elvégre mégiscsak a speed/thrash/power Flotsam lett sokaknál kultkedvenc annak idején, a legtöbbeknél ez az arcuk jött és jön be leginkább.
De bárhogy is legyen, a puritán színpadon ügyködő zenekar baromi jól és erőteljesen muzsikált, különösen a baseball-sapis, bőrmellényes, szemüveges Eric AK és az überdobos Ken Mary voltak kirobbanó formában. Elég sok gyors, csuklógyilkos riffelésű nótát préseltek a műsorba, és ezek rendre szakítottak is, nekem azonban legalább annyira bejött az is, amikor egy kicsit a fékre lépve olyan lassabban tempózó darabokat zúztak el, mint pl. a már említett Suffer The Masses vagy a tavalyi A New Kind Of Hero. A meglepően jól megszólaló előzenekar után a Flotz hangzása még hangosabb, cserébe kissé torzabb lett – szerencsére azért még tűréshatáron belül maradt a dolog.
Kissé fura módon a No Place For Disgrace után ráadás nélkül lett vége hirtelen a koncertnek – ezt nem nagyon tudtam mire vélni. Ennek ellenére nem volt ez egy rossz este, ebben a bandában még mindig lehet bízni. Remélem, jönnek még máskor is errefelé.
