Árnyak és hangok az idő peremén – Két éjszaka a Dream Theaterrel Plovdiv ősi színházában
Szöveg és fotó: Balogh Ádám
–
Azt mondják, vannak utak, amelyeket nem mi választunk – azok választanak minket. Így esett, hogy július derekán családi nyaralásnak álcázott zarándoklatra indultunk Budapestről Plovdiv felé, a zene időtlen templomába, az ókori színházba, ahol a Dream Theater készült két estén is feltépni a valóság szövetét.
A 2024-2025-ös turné különös súllyal bír: ez a Dream Theater 40. jubileumi évfordulója. Négy évtizednyi progresszív mágia, zenei útkeresés, technikai virtus és érzelmi mélység – ez volt az ünnep tárgya, és Plovdivban ennek minden pillanata megidéződött.
Már tavaly október közepén megvettem a július 21-i koncert jegyeit, s egyúttal a fapados repjegyet Szófiába abban a boldog tudatban, hogy ez lesz az egyetlen fellépés. A jegyek pillanatok alatt elfogytak, a kereslet óriási volt – és csak egy hónappal később, a nagy érdeklődésre válaszul jelentették be a július 20-i extra estét. Először csak néztem, hogy vajon lemaradok-e valami különlegesről – de mivel három nappal korábban érkeztünk vonattal Plovdiv meseszerű óvárosába, a döntés végül gyors és egyértelmű lett: újabb jegy, újabb este a csillagok alatt. És milyen jól tettem! A két koncert programja jelentősen eltért egymástól – és most már tudom, hogy egyik sem lett volna teljes a másik nélkül.
Az utazást egyébként – viccesen, de határozott szándékkal – családom számára kötelező koncertlátogatási programmá nyilvánítottam. Egy újabb szent zarándoklat a „Dream Theater-hívők” kalendáriumában, ahol a színpadra nézni egyfajta liturgia, és ahol minden riff egy újabb imádság.
Az első este, a koncert előtt szinte filmszerű jelenet bontakozott ki: rövid, intenzív eső áztatta meg az ókori színház köveit, majd amikor elállt, a háttérben ragyogó szivárvány ívelt át a hegy fölött. Mintha maga az égbolt készítette volna elő a színpadot. Aztán elindult a zene – és az idő megállt.
A zenekar mostani turnéjának különlegessége, hogy újra Mike Portnoy ül a dobok mögött. Visszatérése nemcsak technikai bravúr, hanem érzelmi töltet is: újra ott volt az a karakteres, élő lüktetés, ami csak rá jellemző. A játékában most is jelen volt a mester – néha vad, néha játékos, és mindig ösztönös. Olyan ritmikai mélységet és drámaiságot adott a koncertnek, amit évek óta nem tapasztaltam.
És persze nem lehet elmenni szó nélkül John Petrucci játéka mellett. Elképesztő, amit a hangszeren művel – minden egyes hang olyan, mintha égetné a levegőt. Mindig élmény hallgatni, de ez a két este valami különleges volt. Nem véletlen, hogy Gary Holt (Exodus, Slayer) is megjegyezte róla nemrég egy interjúban: „John Petrucci literally terrifies me as a guitarist. His technique is flawless and what he creates with it is just beyond human. I mean… come on.” („John Petrucci szó szerint megrémít, annyira zseniális gitáros. A technikája hibátlan, és amit ezzel létrehoz, az emberfeletti. Komolyan… hát hogy csinálja?”)
A mester emellett humorát is megvillantotta Plovdivban: a koncert előtt egy helyi borbélyműhelyt keresett fel, ahol egy Facebook-posztban is megosztotta, hogy rendbe nyíratta legendás szakállát – mindenki nagy örömére.
A „Images and Words” és „Awake” korszak dalai különösen mélyen hatottak rám. Valahányszor meghallom The Miracle and the Sleeper-t, mintha a zene magával rántana egy másik dimenzióba. A dal váltakozó dinamikája és mesteri hangszerelése egyszerre zavarba ejtő és lenyűgöző, mint egy érzelmi hullámvasút. Minden egyes taktusban ott vibrál valami ősi, megmagyarázhatatlan energia, ami mindig újra és újra letaglóz. A második este elhangzott „Mirror” konkrétan végigborzongatott – számomra az egész korszak kvintesszenciája: súly, dinamika, érzelem. A „Take the Time” nosztalgikus energiája és a záró „Pull Me Under” mind újra felidézték bennem azokat az éveket, amikor a zenekar világa először ejtett rabul.
James LaBrie – látszott rajta, hogy minden dalban ott van szívvel-lélekkel. Az „Octavarium” vagy a „The Spirit Carries On” során egészen megható volt látni a közönség reakcióját, akik minden egyes szótagot vele együtt énekeltek.
Jordan Rudess szintetizátorjátéka alázattal teli s egyben lebilincselő volt. John Myung pedig a megszokott csendes intenzitással vezette a hangképet mélyről, mintha egy másik dimenzióból irányítaná a zenét.
Nagyon remélem, hogy ebből a koncertsorozatból egy hivatalos kiadvány is születik – hangban és képben egyaránt. Az antik színház akusztikája, így a két koncert brilliáns hangzása, az este fényei, a zenekar formája alapján simán ott lenne a helye akár a legjobb Dream Theater-koncertek között.
A két este különbségei – két külön világ
A két plovdivi koncert nemcsak más volt, hanem egymást kiegészítő dimenziók. A 20-i est hangulata sötétebb, keményebb és progresszívebb volt – ide sorolható a „The Dark Eternal Night”, a „Panic Attack” vagy a hosszú, filmzeneszerű „The Count of Tuscany”. A 21-i koncert ezzel szemben talán egy klasszikusabbnak mondható este volt: „Metropolis Pt. 1”, “Overture 1928”, “Strange Déjà Vu”, „Octavarium” – ezek mind emblematikus pillérei a zenekar életművének.
Az átfedések – „Night Terror”, “Strange Déjà Vu”, „Midnight Messiah”, “Take The Time”, és a ráadás nóták „The Spirit Carries On” és „Pull Me Under” – más-más kontextusban másképp hatottak, így nem tűntek ismétlésnek. Különösen érdekes volt, hogy a „Night Terror” a második estébe ágyazva még sötétebb színeket kapott.
Művészként számos munkámat inspirálta a zenéjük. Egy korábbi festményemet évekkel ezelőtt személyesen is átadhattam nekik, hálám és tiszteletem jeléül. A Dream Theater számomra nem csupán zene – egy életforma, egy gondolkodásmód, egy hangzó világegyetem. És mint a jó vörösbor, ez a zene az idővel nem veszít az erejéből – ellenkezőleg: érik, mélyül, és egyre inkább a részemmé válik.
2025. július 20. – Plovdiv, Ancient Theatre
Act I
Night Terror
Strange Déjà Vu
Through My Words
Fatal Tragedy
Panic Attack
Under a Glass Moon
Hollow Years (1996 demo verzió)
Take the Time (rövidített verzió, gitár outróval)
Act II
As I Am
The Enemy Inside
Midnight Messiah
The Dark Eternal Night
Peruvian Skies (Pink Floyd + Metallica betétek)
The Count of Tuscany (Rhapsody in Blue idézettel)
Encore:
The Spirit Carries On
Pull Me Under
Singin’ in the Rain (jazzes outróként)
–
2025. július 21. – Plovdiv, Ancient Theatre
Act I
Metropolis Pt.
Overture 1928
Strange Déjà Vu
The Mirror („Lie” outróval)
Barstool Warrior
A Rite of Passage
Take the Time (rövidített verzió)
Act II
Night Terror
Midnight Messiah
Vacant
Stream of Consciousness
Octavarium
Encore:
The Spirit Carries On
Pull Me Under
Singin’ in the Rain (jazzes outróként)
–
