ÁRKÁDOK, SING SING, MARILYN – Petőfi Csarnok

Rendkívül kevesen járnak a Metal Clubba. Pedig rajongók lennének, csak hát a programok… A nagyterem elidegenítette egymástól a szervezőket és közönséget, ráadásul a video is mindig a legrosszabbkor mond csődöt. Ezúttal is hosszú és unalmas félórák teltek el, mire a Marilyn színpadra lépett.

Horváth ‘Marilyn’ Szabi már hónapok óta gondosan tájékoztat minket a csapat minden lépéséről, de élőben még nem volt egymáshoz szerencsénk. A számokat már minden figyelmes olvasó ismerheti Szabi beszámolóiból, így inkább személyes tapasztalataimat from le. A Marilyn glam zenét játszik. Azonban ez nem rúzsnyomos, hajlakk illatú szirup, hanem a 85-ös Poison és a GN’R-féle sleaze keveréke. Az alapot az a korai Poison adja, amely még inkább volt Sex Pistols, mint tömény nyál. Maczonkai Géza (ez inkább egy hites könyvvizsgáló neve, mint egy party rock’n’rolleré!) helyenként hangja és témái is Sidesek (SP). Pár éve még Bret Michaels hangjában is rengeteg Pistols volt! Gitárjátéka kitűnően egyesítette a nagy glam-gitárkirályok, Mick Mars és CC Deville tehetségét!

Szőllősi Róbert ezzel szemben inkább metalos, rendesen megírt szólókat játszott. Mindkettejük mozgása átlagon felüli volt, jó fazonok. Géza szájharmonikázása is kiváló ötletnek tűnt. A színpad másik oldalán állt Bredács ‘Thrasher’ Péter, aki bizony nem nagyon titkolta rajongását a keményebb műfajhoz. Thrashes mozdulatai, mosolytalan vokálozása egy kis zavart okozott a csapat image-ében, hát még mikor beleszólt a mikrofonba, miszerint „more beer”. Helyenként kicsit döcögött a program, egy-két nóta ötletszerűen ért véget, s bizony még Karvas Zoli is összekuszálta néha az ütemet. A Poison-nóta (Talk Dirty To Me) mellett a R’n’R Forever című saját dal volt a legmeggyőzőbb. A Marilyn fiatal, de igen fejlődőképes csapat. A lelkesedés már adott, technikailag kell csupán fejlődni!

A Sing Sing olyannyira kiesett a köztudatból mostanában, hogy majdnem elfelejtettük meghívni őket az újévi poszterfotózására. Ezzel a koncertjükkel azonban, mint az egyik legjobb hazai csapat vésődtek agyunkba.

Hosszabb távú eltűnésüket magyarázza az a tény, hogy a zenekar elódjének számító Magazin csapatot némiképp módosították; a Magic Force két hajasbabája” (lásd MH No. 6 Demonstráció), azaz a két Abaházi tesó (Csaba ének, Zoli gitár) lépett be és így lett a Magazinból Sing Sing. Az utóbbi hónapok intenzív próbákkal telhettek, mert amit a PeCsa színpadán csináltak, az lenyűgöző volt. Felejtsd el a Magazin-féle billentyűs slágereket, ez az igazi!

Adva volt öt fazon, adva volt a dallamos, ám mégis heavy metal zene, és adva volt az igényes, összeszokott játék. Ennél több már nekem nem is kell! Azaz mégis valami, a jó dalok… De nyugalom, mert azok is a helyükön voltak. Sajnos, dalcímeket nem tudtam jegyezni, mert tapsolás közben nem megy az írás!

Csaba hangja kissé rekedtes, érces – ezzel is kiugrik a hazai torkok közül -, fazonja pedig már-már tökéletes volt. A magyar szövegek egy kicsit sablonosnak tűntek: éjszakák, lányok, tengerpart ennél lehetett volna többról is írni. A csapat másik nagy erőssége a két különböző stílusban játszó gitáros volt. Csarnoki ‘Mr Spitz’ Attila (ex-Triton!) amilyen pici, olyan óriás a hangszerén! Nemcsak kiváló, az amerikai metalt idézó szólói voltak feltűnőek, hanem magabiztos hangszerkezelése, színpadi megjelenése is. Abaházi Zoli szólói inkább a technika bemutatására szolgáltak, Vito Brattás tappingelései látványosak voltak, bár néha túl finoman játszott. Fazonilag nála sem akadtak gondok!

A Sing Sing az a zenekar, ahol a ritmusszekcióban is minden olajozottan működik. Hangyássy Laci bógózésére érdemes volt odafigyelni, valóban játszott hangszerén. Egy kicsit többet mozoghatott volna azért! Tobola Csaba dobos (ex-Triton!) azért volt jó, mert nem lehetett észrevenni. Ugyanis halálpontosan, gondosan tempózott a többiek keze alá.

Az egész csapat úgy játszott, mintha a LA-i Forumban lennének és nem 70 ember figyelné őket, hanem több tízezer. Hangzásuk a második nótától kezdve tiszta és szép volt, forró hangulatot csináltak. Nagy dolgok vannak készülőben Százhalombattán!

Mostanában mindenütt az Árkádok zenekarral találkozom. Azonban ez nem panaszkodás, mert egyre jobbak! Énekesük, Gyuri szemmel láthatóan kezdi igazán otthonosan érezni magát a színpadon, bár dalszövegeihez képest a Sing Sing szövegek irodalmi Nobel-díjat érdemelnének.

Az Árkádok elnevezést a koncert alapján szívem szerint Szűcs Norbert és az Árkádokra igazítanám. Ez jobban tükrözi azt a zenekaron belül felborult egyensúlyt, amit Norbi klasszisa eredményez. Norbi láthatóan és hallhatóan ugyanazzal az akadállyal birkózik, mint Yngwie mester; hogyan lehet a technikás gitárjátékot egy populárisabb formába önteni? Sajnos, a csapat dalai kissé tudathasadásosak, egyrészról HM-formulák (majdnem kliséket írtam) sorakoznak, másrészről pedig Norbi várja a szólók idejét, amikor végre nekieresztheti ujjait a gitár nyakán. A dalok szóló nélkül régiesnek tűntek, Rainbow-s, és 80-81-es HM riffekkel, erőltetetten ‘metalista’ szövegekkel kísérve (lásd Vérpad, Halálos szó szövegeit). Norbi játéka hozta egyenesbe a dalokat, főleg a Vágy (legalábbis azt hiszem, ez a dal címe) szólója tetszett, s a Török-indulóval kombinált Dongó.

Az Árkádok láthatóan sokat készült a bulira, klassz volt a világítás, a hangzás (a dobé különösen), sót a Fekete Ló címú Judas-átiratra még egy soklóerős óriásmotor is beberregett a színpadra. Ha ráfeküdnének a dalok modernizálására, az Árkádok igencsak sütne!

(Lénárd László)

-x-

VICTORY, THUNDERHEAD, JOAL – Metropol, Nyugat-Berlin

Nyugat-Berlinbe utazni igaz, hogy olcsó, de időigényes. Akármennyire is kellemes zenét játszik a Victory, értük ezt az utat nem tettem volna meg. De a Thunderhead, az más! Miattuk akár Zimbabwébe is elmennék.

No, de félretéve a tréfát, a Thunderhead a kedvenc bandáim közé tartozik. Korábban Innsbruckban láttam őket a Motörheaddel, de meg akartam őket úgy is nézni, hogy már ismerem Behind The Eight-Ball című lemezük anyagát. A címüket is újra el akartam kérni, mert a papír, amire felírtam, megsemmisült egy nadrágmosás közben.

A tömeg 6 óra körül kezdett gyülekezni, de később is csak pár százan lehettek, persze tény, hogy a Metropol második szintjére sokkal többen be se férnének. A koncertet Joal nyitotta (lemezkritika a Sokkolóban – szerk.). A lány nem néz ki rosszul, de azért nem Lee Aaron. A zenészek külsejéről jobb, ha nem is beszélek, a dobos ráadásul még pontatlan is volt. Bene Attila barátom a második szám felénél a fülembe súgta, hogy „pfuj, de rossz ez”. Valóban, én sem élveztem. Itt egy kis Warlock, ott egy kis Cinderella, kevés saját ötlet. Nem sajnáltam, mikor befejezték.

Ami nem sokkal ezután következett, arra minden jelenlévő emlékezni fog. Egy fergeteges 40 percben volt részünk a Thunderhead jóvoltából. A repertoárban a nagylemez anyaga mellett két új nóta és egy Montrose-feldolgozás is helyet kapott. Egy kicsivel gyorsabb tempóban játszottak, mint a lemezen, sikerült is megőrjíteni a közönséget (és engem is). Látszott rajtuk, hogy komolyan veszik a dolgot, és fiatal koruk ellenére rendkívül profin dolgoztak. Egy pillanatra sem álltak meg, ha más nem, legalább a hajuk mozgott. Ebből jócskán van nekik, Henrik Wolter gitárosé például majdnem derékig ér.

A király mindenképp az énekes/gitáros, Ted Bullet. Míg a banda többi tagja német, ó Amerikából érkezett. Mondanom sem kell, ezt észre lehet venni rajta. Megvan benne mindaz ami szinte az összes európai énekesből hiányzik a természetes lazaság, amellyel pillanatok alatt az egész színpad és a közönség urává képes válni. A koncert előtt panaszkodott, hogy berekedt, de éneklés közben mintha teljesen meggyógyult volna. Nem sokat dumált a számok között, de mindig tudta, mit mondjon és mit csináljon. A közönség már a harmadik szám után tombolni kezdett, egyre többen tapsoltak, és ezt a hangulatot a zenekar a koncert végéig képes volt fenntartani, sőt még fokozták is.

A banda másik három tagja is fergeteges teljesítményt nyújtott, Henrik felváltva szólózott Teddel, a ritmusszekció (Ole Hempleman basszusgitár, Alex Scotti dob) pedig szinte hihetetlenül pontos volt, teljesen egyszerre játszottak, mintha a két hangszerből egy újat csináltak volna. A fénypont mindenképpen a lemez címadó dala, a Behind The Eight-Ball volt, a négy zenész teljesen megŐrült” ezalatt.

Ez a koncert egyébként a turné utolsó előtti bulija volt a Thunderhead számára, legközelebb már ők lesznek a főzenekar szerintem. Ha nagyon szépen megkérik őket, akkor talán majd a Metallica is játszhat előttük.

A Victory színvonalas, látványos, jól megtervezett produkciót adott elő. A közönség az első pillanattól kezdve együtt énekelt velük, a hangulat végig forró maradt. A fénypont számomra a No Lies című szám volt, de a többi is tetszett. Elsősorban új lemezük nótáit nyomták, egy-két régebbi siker kíséretében. A Victory mindenképp profi banda, egyedül az az átütő erő hiányzik belőlük, amely a Thunderhead láttán ekkora lelkesedést váltott ki belőlem. A Thunderhead nevet még sokszor fogjuk hallani!

(Jeszenszky Zsolt)

-x-

FANATIC, MARILYN, MAGYAR VIZSLA – Miskolc

A MIN (Miskolci Ifjúsági Napok) keretében néhány fiatal zenekar kapott lehetőséget a bemutatkozásra a városi Sportcsarnok előtt felállított színpadon. E lap profiljába három csapat tartozott.

A Fanatic dobosa a koncert előtt két nappal jelentette be távozási szándékát és emiatt már-már elúszni látszott ez a lehetőség. Ám Karvas Zoltán, a Marilyn ütőse vállalkozott arra, hogy egy délután alatt megtanulja a program egy részét, és így kisegíti a Fanaticet.

Kezdésre már szép számmal gyűltek a nézők. A Nagyvilági nő nyitotta a rendkívül kellemes meglepetést okozó formáció műsorát. Érett, kidolgozott hard rockjuk első ízben csalt ki tapsot a nagyérdeműből. Rögtön feltűnő volt, hogy milyen jól használják ki a vokál adta lehetőségeket. Az ezután következő Szóljon a R’n’R-ra már a pavilonok között sétálók is megálltak. Egy gitárszóló keretében Jung Norbert csillogtatta meg tudását, s ez végül a már jól ismert Dongóvá alakult át. A befejező tétel a Status Quo Rockin All Over The Worldje volt. Tetszett Norbert igen tiszta, érthető angol éneke. Általános tetszést aratott a csapat. Vajon mire lehetnek képesek állandó dobossal? (Állítólag a miskolci Kitka Zoltán került a dobok mögé.)

A második rockzenekar, a Miskolcon és környékén már igen ismert és népszerű Marilyn volt. (Eddig mindenütt tévesen jelent meg nevük, helyesen: Marilyn.) Intróul az együttes nevéhez méltóan egy Marilyn Monroe-slágert választottak. Telitalálat! A délután folyamán először és utoljára beindult a közönség a You Can’t Cheat Me Baby című dalukra. A szám lendülete, energiája átragadt a nézőkre is. Ezután sorjáztak a demóról és a korábbi bulikról már jól ismert nóták, mint az I Want You és a Poison Talk Dirty To Me-je. Sajnos Szőllősi Róbert gitárkábele a vadonatúj Home Sickness alatt élve jogaival, sztrájkot jelentett be és befejezte földi működését. Emiatt kétszer kellett nekirugaszkodni a dalnak. Leült a hangulat, de ebben a kompozíciónak is volt szerepe. Eredetileg ez egy blues alapú ballada lenne, de nem tartom túl szerencsés próbálkozásnak. Unalmasnak tűnt. Az idő szorítása miatt csak két vadiúj dal maradt hátra. A Waiting For Your Love-tól kicsit eltátotta száját a kōzönség. Jó értelemben vett sláger ugyanis a dal. Ennek a számnak már fekete vinyl korongon lenne a helye! Rögtön fülberagadó refrénje napokig dübörgött a fejemben. Befejezésül a Rock’n’Roll Forever következett, mely a zenekar ismerőinek körében a legnagyobb népszerűségnek örvend. Energikus, kissé rock’n’rollos tempója még utoljára mozgásba hozta a tömeget. 

A Marilyn egyéni és látványos show-ra törekszik. Szinte egy pillanatra sem álltak meg. Mindig történt valami: volt itt bukfenc (hangszerrel!), pörgés-forgás, pezsgő- és sörlocsolás. Mind a négyen énekeltek és a vokálok rengeteget emeltek a műsoron. Végre egy banda kezd túllépni a korai „Poison-gőzös” időszakon és repertoárjuk is egyre egyénibb. Remélem a jövőben még inkább letisztul a stílus.

Magyarországon nem lépnek egymás lábára a HC bandák. Ezért is vártam kíváncsian a Magyar Vizslát, de programjuk vegyes érzelmeket keltett bennem. Zenei képzettségüket nem érheti kritika, különösen a gitáros és a dobos tetszett. Az egyetlen és legnagyobb problémám koncepciójukkal akadt. A HC-t a magyar népzenével, illetve annak elemeivel ötvözik. A miskolci Swetter jutott eszembe, ők hasonló elképzeléssel már arattak bizonyos sikereket. (A párhuzam nem véletlen, a Vizslában két korábbi Swetter-zenész is működik.) Még valami zavart nagyon: programjukban túltengett a politika. Nem való ilyen téma metalszínpadokra. Inkább a zenére kellene koncentrálni!

Ezen a szombat délutánon két ígéretes és egy nem túl eredeti zenekart láttam. Talán nem is olyan rossz arány. Biztató a jövőre nézve, hogy vannak fiatal tehetségek a magyar metaléletben. Remélem minél több lehetőséget kapnak majd tudásuk bizonyítására. Ehhez még rájuk is szívós munka vár!

(Horváth Szabolcs)

x

Kedves Olvasónk! A Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával dolgozzuk fel az első (még Metal Hammer Hungarica, majd Új Metal Hammer H néven kiadott) évfolyamokat, amelyek ma már szinte kivétel nélkül elérhetetlenek papír formátumban. Akár nosztalgiából olvasod, akár információgyűjtés céljából, reméljük neked is legalább annyi örömet okoznak ezek az archív anyagok, mint nekünk. Jó szórakozást! 

METAL HAMMER HUNGARICA No. 7 (1989/7) – TARTALOM
HAVI METAL – Év végi összegzés
BON JOVI – Szelíd motoros
KING DIAMOND – A mi kis karácsonyi ajándékunk
SÚGD MEG NEKÜNK – Az örökké terjeszkedő rovat
FORRÓ DRÓT – Botrány botrány hátán
TÜZESVÍZ – Második otthonunk a mulató
HANGPRÓBA – Közepes eresztés
SOKKOLÓ KORONGOK – SDI, Darkness, FM, Gorky Park stb.
NASTY SAVAGE – Ronnie lomtalanít
GUNS N’ ROSES – Forradalom az USA-ban?
PA – A koncerterősítés anatómiája
LA GUNS – Hollywood tűz alatt
SODOM – ‘Intellektuális metal’
VAIN – US Davy
GANG GREEN – „Sörivó vagyok”
SZPONZORÁLÁS – Pénz a zenéléshez
ÉLŐ FÉM – Mindenhol Marilyn
VIDEOVÍZIÓ – Hard ‘n’ Heavy, de még nem annyira!
FORDÍTÁS – Sweet Slash o’mine
DEMONSTRÁCIÓ – Az utánpótlás-válogatott
GITÁRMÁNIA – A rovatok rovata
SZEKERES TAMÁS – A gitár mániákusa
AEROSMITH – Mi az a dulcimer?
SAJÁT SZAVAIVAL – BONFIRE – Claus kiönti a lelkét
RAGE – Peavey titkai
MSG – De hová tűnt Michael úr?
ANVIL – Múltunk és jelenünk

Régi lapszámaink digitális kiadását keresd a laptapir.hu rendszerében!
https://laptapir.hu/magazinok/hammerworld

A honlapon ezen a címkén keresztül éred el a kapcsolódó bejegyzéseket:
http://hammerworld.hu/tag/hw007/

SÚGD MEG NEKÜNK! – A magazinnal kapcsolatos véleményedet írd meg az mhh@hammerworld.hu e-mail címre!
TÁMOGATÓI CSOMAGOK – https://hammerworld.hu/gyujtoi-kiadas/