Skip to content

DOMINUM: The Dead Don’t Die

Kiadó: Napalm Records / Írta: Posta János / 8

Lássuk csak… Vámpírok pipa, boszorkányok pipa, vérfarkasok pipa… Mi van még? Á, zombik! Játsszunk akkor zombi metalt!

Mi tagadás, a zenekar kapcsán először a szerepjátékosok által jól ismert Sötétség világát (World Of Darkness) kifigurázó mondás jutott eszembe, amely szerint a természetfölötti lények mellett a történetekben már-már kuriózumszámba ment egy-egy ember jelenléte.

A második gondolatom, az volt, hogy ez Powerwolf pepitában, de aztán többszöri hallgatás után arra jutottam, hogy ez a lemez voltaképpen érdekesebb és szórakoztatóbb, mint a farkasok utóbbi néhány albuma.

.
A The Dead Don’t Die mindössze egy évvel követi a bemutatkozó Hey Living People lemezt (ami sikeresen elkerült), és az egész albumot átható színpadias előadásmód mellett is tíz karakteres dalt tartalmaz. Mondhatjuk, hogy giccses és sablonos – úgy zeneileg, mint szövegében, de az énekes Dr. Deadnek (haha!) és társainak sikerült ezeket az elemeket úgy vegyítenie, hogy a végeredmény egy durván betapadó dallamokban gazdag, szórakoztató heavy/power album lett.

Visszatérve a vérfarkasokhoz. A legutóbbi Powerwolf-koncertről úgy jöttem el, hogy oké, nem rossz, de ezt már láttuk, hallottuk, kellene valami friss elem vagy hatás – legyen az akár egy második énekes vagy énekesnő. A Dominumnál azt érzem, hogy megkaptam ezt a pluszt. Nyilván ez a lufi is kipukkad egyszer, de egy hasonlóan élvezetes album még biztosan benne van a zenekarban. Ha mindezt egy színes-szagos színpadképpel élőben is tudják prezentálni az időközben elindult saját turnéjukon, akkor garantált a sikerük a stílus rajongóinál.

A HP-n elhangzott véleményemmel zárnám ezeket a sorokat: „Igen-igen, vásári metal, de néha jó egy kicsit eltűnni a forgatagban.”

(Az albumot a 2024. decemberi digitális különszám Hangpróbáján pontoztuk és véleményeztük.)

„Német zombimetal. Ennek alapján egyes. Mégis: a zene pengeélen egyensúlyoz a mulatós kalózmetal és a komoly melodikus metal között. És hajszállal az utóbbi felé hajlik. Számomra ez valami perverz élvezet. Tetszik!”
– Cselőtei László 8

„Igényesen kivitelezett európai power metal, de erről a ’semmiből jött’ bandáról már tavaly is azt gondoltam, hogy hol olyanok mint egy slágertábla mellé lövöldöző Beast in Black, hol meg olyanok, mint egy kiherélt Powerwolf.”
– Kánya Ferenc 7

„Van itt minden, mint a búcsúban, csak egyedi, saját hang nincsen. Ettől még persze nem rossz lemez, hallgattatja magát, csak sajnos amikor az ember kikapcsolja, el is felejti.”
– Szénégető Richárd 7

„Ha én a zombihordámmal az élő halottakról énekelnék, ott súlyos riffgörgetegek mellett hörgések, morgások, fröcsögések, nyáladzások tennék ki a vokáltémákat. Dr. Deadék másképp tálalják ezeket a dolgokat, nagyívű dallamokkal, óriási kórusokkal, és bár a stílus kedvelői alighanem jóízűen fogyasztják majd a lemezt, nekem ilyen formában picit sok rajta a szirup.”
– Zubor Olly 7

„Zombis tematikájú, erősen image-centrikus német csapat a Dominum, olyasféle slágeres bombasztmetal dalokkal, amikkel leginkább a Powerwolf vagy a Beast In Black táborát célozhatják meg sikeresen. Sok zenekar próbálkozik manapság ilyesmivel, ők az erős középmezőnybe tartoznak.”
– Schmidt Péter 6

„Vajon mi hiányzik a metalból manapság? Zombis slágermetal! Ja, nem.”
– Gáti Viktor 5

„Nagyon harsány, nagyon mutatós, hallgattatja magát, így akár még sikeres is lehet, főleg egy erős kiadói háttérrel maga mögött. A popos csili-vili külső mögött azonban viszonylag kevés érték, és kevés egyéniség rejlik. Teljesen más vonal, de nagyjából az a szint, mint a Wind Rose.”
– Gyuricza Ferenc 5

„Egy újabb slágermetal csapat, ami semmivel sem jobb, de nem is rosszabb, mint a többi ugyanilyen. A rettenetes Scorpions-feldolgozásért viszont levonok még egy pontot.”
– Kiss Gábor 5

„Ez a csicsás giccsrock/metal világkorszakokra áll tőlem.”
– Milán Péter 5

„Effektíve tucat lakossági metal, mindennel, ami manapság megy. A zombis külsőségek alapján ennél érdekesebbet vártam. Nyugi, csak viccelek.”
– Uzseka Norbert 5

KERESÉS
MEGJELENT A DECEMBERI
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁM!
DIGITÁLIS KÜLÖNSZÁMOK
dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
A szerkesztőség kedvencei
Cselőtei László
Cselőtei László
vezető szerkesztő
  1. SAXON
    Hell Fire And Damnation
  2. JUDAS PRIEST
    Invincible Shield
  3. AS I LAY DYING
    Through Storms Ahead
  4. FIREWIND
    Stand United
  5. IMPELLITTERI
    War Machine
Zubor Olly - 300p
Zubor Olly - 300p
online szerkesztő
  1. GAEREA
    Coma
  2. THE BROWNING
    Omni
  3. TRIBULATION
    Sub Rosa In Aeternum
  4. IOTUNN
    Kinship
  5. VOLA
    Friend Of A Phantom
Posta Janos 24 - 300p
Posta Janos 24 - 300p
szerkesztő
  1. AVALANCHE PARTY
    Der Traum Über Alles
  2. PAIN OF SALVATION
    Panther
  3. TELMA
    Awakening
  4. SAOR
    Amidst The Ruins
  5. OSSIAN
    Félre az útból!!!
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw