Skip to content

Elhunyt John Sykes

65 esztendős korában elhunyt John Sykes, miután a szervezete feladta a rákkal szembeni harcot…

John Sykes egészen páratlan karriert futott be a rock és a metal színtéren. 1982 és 1984, majd a Phil Lynott utáni korszakban, 1994 és 2009 között a Thin Lizzy gitárosa volt. 1980-tól 1982-ig a Tygers of Pan Tang, 1983-tól 1987-ig a Whitesnake, 1988-tól 1994-ig pedig a Blue Murder felállásait is erősítette.

„Nagy fájdalommal tudatjuk, hogy John Sykes a rákkal vívott kemény küzdelem után elhunyt – olvasható a gitáros közösségi oldalán. – Sokan úgy fognak rá emlékezni, mint egy kivételes zenei tehetséggel rendelkező emberre, de azok számára is, akik nem ismerték személyesen, egy figyelmes, kedves és karizmatikus ember volt, akinek a jelenléte beragyogta a szobát. Egyértelműen a saját dobjának ütemére menetelt, és mindig az esélytelenebbek mellé állt. Utolsó napjaiban őszinte szeretetét és háláját fejezte ki rajongói iránt, akik mindvégig kitartottak mellette. Bár elvesztésének hatása mély és a hangulat borús, reméljük, hogy emlékének fénye képes lesz majd elnyomni a hiányának árnyékát.”

John Sykes (1959. július 29. – 2025. január 20.), nyugodjon békében!

KERESÉS
Megjelent a februári
digitális különszám!
febr  |  dec  |  nov  |  okt  |  szept
RÉGI LAPSZÁMAINKAT
  1. KILLSWITCH ENGAGE
    This Consequence
  2. DREAM THEATER
    Parasomnia
  3. TREMONTI
    The End Will Show Us How
  4. OBSCURA
    A Sonication
  5. THUNDERMOTHER
    Dirty Divine
  6. MARKO HIETALA
    Roses From The Deep
  7. LACUNA COIL
    Sleepless Empire
  8. PHOENIX RT
    Amit itt hagyunk
  9. DAWN OF SOLACE
    Affliction Vortex
  10. JINJER
    Duél
  11. SAOR
    Amidst the Ruins
  12. MANTAR
    Post Apocalyptic Depression
  13. DYNAZTY
    Game Of Faces
  14. MAJESTICA
    Power Train
NÉPSZERŰ
FACEBOOK
PETŐFI X HAMMER
az adások archívuma
HAJÓGYÁR x hw