DEFTONES – 13 év után megváltak Sergio Vega basszusgitárostól

A júniusban Budapesten játszó Deftones megvált Sergio Vega basszusgitárostól, aki 2009-ben csatlakozott a zenekarhoz.

Az Instagramján közzétett videóüzenetben Sergio így nyilatkozott:Üdv mindenkinek! Remélem, jól vagytok. Nem akartam erről videót készíteni, de a Spotify-ra felkerült legújabb zenekari fotó után úgy érzem, hogy tisztáznom kell a helyzetet. Nem vagyok túl jó ebben, ezért írtam egy nyilatkozatot, amit most felolvasok nektek.

Röviden a történetemről és a Deftoneshoz fűződő barátságomról. 1995-ben találkoztunk. 1999-ben én helyettesítettem Chit – nyugodjék békében – majd 2009-ben, a tragédiája után (Chi Cheng basszusgitáros 2013 áprilisában hunyt el. Előtte több mint négy éven át félkómában volt, miután 2008 novemberében súlyosan megsérült egy autóbalesetben) felkértek, hogy dolgozzunk együtt. A Quicksand iránti szeretetük miatt kértek fel arra, hogy dalszerzőként és hangszerelőként is ugyanazt a megközelítést vigyem be hozzájuk. Azt is mondták, hogy Frankhez (Frank Delgado billentyűs és DJ) hasonlóan, idővel engem is bevonnak, hivatalos tag leszek. Már 12 éve dolgoztam a zenekarral, és minden albumciklus elején megkérdeztem, hogy hivatalos taggá válhatok-e, de ehelyett a szerződésemen javítottak.

A Covid sokak számára töréspontot jelentett, és elkezdtem megkérdőjelezni a helyemet a zenekarban, ahogy a jövőmet is, a karrieremet. Tényleg kezdett szükségem lenni valami stabil dologra, mert felbontották a szerződésemet. Egy nap felhívtak a srácok egy belső zenekari helyzet miatt, és megkérdezték, hogy számíthatnak-e rám, mert azonnal el kellene repülnöm Los Angelesbe, hogy segítsek megoldani a problémát. Mondtam, hogy természetesen benne vagyok, és hogy ‘majd később megoldjuk a helyzetemet. De nem tudok visszatérni a régi szerződésemhez. A menedzsmentünk folytatott megbeszélést egy új szerződésről, de ugyanazt az ajánlatot tették nekem. Ekkor már világos lett előttem, hogy nincs lehetőségem a fejlődésre, így visszautasítottam az ajánlatot. Azonnal felhívtam a srácokat, hogy kiderüljön, mi okozta a félreértést, hogy megoldjam a dolgot, de nem érkezett válasz. Pár nappal később kaptam egy e-mailt az ügyvédjüktől, hogy az ajánlatukat visszavonták, és hogy a legjobbakat kívánják nekem. Így hát tavaly év elején kiléptem a zenekarból, és azóta a Quicksandre koncentrálok, valamint producerként és szerzőként dolgozom más előadók és projektek számára. És ezt azért említem, mert voltak olyan találgatások, hogy eladom a felszerelésemet és teljesen felhagyok a zenéléssel.

Tiszteletből azok iránt, akik az elmúlt évek során megőrizték a jegyeiket erre a turnéra, és mindenki iránt, aki támogatja a zenekart, fontosnak éreztem, hogy tisztázzam a helyzetet.

Sok szeretet és köszönet a Deftones csodálatos rajongótáborának, amiért ilyen elkötelezettek és támogatják a zenekart, jó és rossz időkben egyaránt. Nagyra értékelem mindannyiótokat. Minden szeretetem a rajongóknak, akik barátokká váltak, azoknak az embereknek, akik támogatták a többi projektemet. Annyi örömet okozott nekem, hogy Deftones pólókat láthattam a Quicksand koncerteken, és ezt örökre meg fogom őrizni.

Végezetül pedig köszönet a Deftonesnak. Bárcsak személyesen is elmondhatnám ezt nektek. Szeretném, ha tudnátok, hogy nagyra értékelem az együtt töltött éveket, amikor együtt írtunk, együtt léptünk fel, amikor bevettetek a világotokba. Sokat tanultam mindannyiótoktól. Amikor bevontatok, azzal a zene iránti újfajta szenvedélyt teremtettetek bennem, amit mindig is becsben fogok tartani, ami örökre velem marad. Igazán megváltoztattátok az életemet.


A Quicksand zenekar 2012-ben alakult újjá, 2017-ben adta ki a visszatérő albumát, az Interiorst, 22 év után, amelynek folytatása Distant Populations címmel jött ki tavaly augusztusban érkezett meg.











KERESÉS
AKTUÁLIS SZÁM
No. 344 – 2022/5
AKTUÁLIS GYŰJTŐI KIADÁS
No. 344 – 2022/5
FACEBOOK
NÉPSZERŰ
SZERKESZTŐSÉGI KEDVENCEK
Cselőtei László
Cselőtei László
CSELŐTEI LÁSZLÓ
vezető szerkesztő
  1. FOZZY
    Boombox
  2. BLACK SWAN
    Generation Mind
  3. DARE
    Road To Eden
  4. IBARAKI
    Rashomon
  5. RONNIE ATKINS
    Make It Count
Lénárd László
Lénárd László
LÉNÁRD LÁSZLÓ
főszerkesztő
  1. SLAYER
    South Of Heaven
  2. GHOST
    Impera
  3. RONNIE ATKINS
    Make It Count
  4. DESTRUCTION
    Diabolical
  5. DECAPITATED
    Cancel Culture
Pintér Miklós
Pintér Miklós
PINTÉR MIKLÓS
szerkesztő
  1. TOOL
    Lateralus
  2. MARK LANEGAN
    Phantom Radio
  3. AIRBAG
    Identity
  4. MALEVOLENCE
    Malicious Intent
  5. IGNITE
    Ignite
SPOTIFY – HANGPRÓBA
NO. 340 – 2021/12-2011/01
SPOTIFY – ZENÉSZFÜLLEL
NO. 340 – 2021/11-2022/01

HAMMER TV

Gone To Stay címmel még idén megjelenik az új John Norum szólóalbum, a svéd Europe gitárosától máris itt a klippel kísért első előzetes dal, a Sail On.
Cancer Culture címmel május 27-én jelenik meg a lengyel Decapitated új albuma, a 2017-es Anticult lemez utódja, harmadik előzetesként pedig a klippel kísért Just A Cigarette dallal lehet barátkozni.